Krisztus a szentségeken kívül is hat és működik bennünk

Oly nagy annak a kegyelemnek a gazdagsága, melyet Krisztus velünk közölni akar – Szent Pál kifürkészhetetlennek nevezi, – hogy a szentségek nem merítik ki. Krisztus a szentségeken kívül is hat és működik bennünk. Hogyan? Azáltal, hogy beléje vetett hitünkkel egyesülünk vele. Hogy ezt megértsük, olvassuk el Szent Lukács evangéliumának egyik jelenetét. – Egyik apostoli útján isteni Megváltónkat körülvette és szorongatta […]

Ó, jöjjetek és merítsetek örömmel az üdvösség forrásaiból

Ó, jöjjetek és merítsetek örömmel az üdvösség forrásaiból, merítsetek ebből az üdvözítő vízből! Tágítsátok ki lelketek befogadóképességét bűnbánattal, alázattal, bizalommal, de különösen szeretettel, hogy a szentségek működése egyre mélyebbre, egyre erősebben és tartósabban hasson. – Valahányszor közeledünk hozzájuk, újítsuk meg Krisztus gazdagságába vetett hitünket. Ez a hit megakadályozza azt, hogy a szentségek gyakori vétele megszokottá váljék annak a lelkében, aki […]

A szentségek elhanyagolása

Vannak lelkek, akik nem nagyon hisznek ezekben a szent jelekben és ritkán használják őket. Kevésre becsülik azt a kegyelmet, melyet a szentségek hoznak létre bennünk. Csak lanyhán készülnek elő vételükre, vagy többre tartják a rendkívüli eszközöket. – Mint már említettük, Krisztus Jézus kétségtelenül mindig föltétlen ura marad ajándékainak; annak osztja szét őket, akinek jónak látja, akinek akarja. Látjuk a szentek […]

A szükséges kegyelem mindig a rendelkezésünkre áll

Minden szentséggel a megszentelő kegyelmet kapjuk vagy az nagyobbodik bennünk; de ennek a kegyelemnek a különböző szentségekben sajátos jellege van, mely megfelel a szentség azon rendeltetésének, melyet az imént megjelöltünk. Tudjuk továbbá, hogy a keresztség, a bérmálás és az egyházirend szentsége kitörülhetetlen bélyeget, jegyet nyom a lélekbe: ez a kereszténynek, Krisztus katonájának, a Magasságbeli papjának ismertetőjele. A természetes és természetfeletti […]

Krisztus megtisztít bennünket

Valóban, ezen a téren az világítja meg legjobban a megtestesült Ige csodálatos bölcsességét, hogy a szentségek egész életünket megszentelik. Szent Tamás szerint van valami hasonlóság a természetes és a természetfeletti élet között. A természetfeletti életre a keresztséggel születünk. Ezt az életet meg kell erősíteni: ez a bérmálás műve. Mindnyájan csak egyszer születünk és egyszer érünk férfivá: ezért ez a két […]

Isten vésője alatt

Figyeljünk meg egy művészt a műteremben: vésőjével dolgozik és alakítja a márványt, hogy megvalósítsa azt az eszményt, mely lelkét betölti. Mikor remekműve elkészül, azt mondjuk róla szabatosan, hogy a művész az alkotója; pedig a véső volt az eszköze, melynek feladata volt megvalósítani a művész eszményét. A mű a vésőnek tulajdonítandó, de ezt a vésőt a mester keze vezette és hozta […]

A szentségek és a bánat

Azt jelenti ez, hogy minden felkészültség nélkül használjuk ezeket az eszközöket? hogy közeledhetünk hozzájuk anélkül, hogy a legcsekélyebb előkészület is szükséges volna? – Éppen ellenkezőleg. – Mi szükséges tehát? Először is, ami magát a kegyelem közlését illeti, szükséges egy általános készség, hogy aki fölveszi a szentséget, ne állítson akadályt tevékenysége, működése, ereje útjába: non ponentibus obicem. – Vess gátat a […]

A szentségek jelentősége

Nézzük hát, melyek ezek az eszközök. Nem adjuk itt elő a szentségek teológiai tanát, de reméljük, hogy sikerül kimutatnunk: mennyire megnyilatkozik isteni Megváltónk leleményességében végtelen jósága és bölcsessége. Mik a szentségek? A trienti szent zsinat (melyre ebben a kérdésben mindig hivatkoznunk kell, mert csodálatos szabatossággal fogalmazta meg az erről szóló katolikus tanítást) mondja, hogy a szentség látható jel, mely jelenti […]

A kegyelem útja a szentségek útja

Most bizonyára azt kérdezi az olvasó: Hát most, mikor Krisztus felment már a mennybe és az emberek nem látják, nem hallják, nem érinthetik többé itt a földön, hogyan működik a kegyelemnek és az életnek ez a hatóereje? Hogyan dolgozik bennünk az Úr Jézus? Hogyan lehet most is életszentségünk kútfeje és hogyan közli velünk a kegyelmet, a természetfeletti élet forrását? Mivel […]

Krisztus szenvedése és halála

Ugyanez történik Jézus szenvedésében és halálában is. – Jézus emberi természetében szenved, engesztel és szerez érdemet; embersége az Ige eszköze és e szent emberség szenvedései valósítják meg üdvösségünket, okai megváltásunknak és visszaadják az életet. „Halottak voltunk vétkeink miatt, de Isten – Krisztussal, Krisztus által – életrekeltett és megbocsátotta minden bűnünket.” Szent Tamás is világosan kimondja ezt. Abban a pillanatban, amikor […]