Most bizonyára azt kérdezi az olvasó: Hát most, mikor Krisztus felment már a mennybe és az emberek nem látják, nem hallják, nem érinthetik többé itt a földön, hogyan működik a kegyelemnek és az életnek ez a hatóereje? Hogyan dolgozik bennünk az Úr Jézus? Hogyan lehet most is életszentségünk kútfeje és hogyan közli velünk a kegyelmet, a természetfeletti élet forrását?
Mivel Krisztus Isten, azért föltétlen ura mind ajándékainak, mind ezek közlési módjának. Amiként nem korlátozhatjuk hatalmát, éppoly kevéssé határozhatjuk meg cselekvésmódját is. Ha Krisztus Urunk jónak látja, közvetlenül, közvetítő nélkül is elhalmozhatja a lelket kegyelemmel. A szentek élete telve van az isteni szabadság és bőkezűség ilyen példáival.
Az Isten jelenlegi üdvösségtervében azonban a Krisztus alapította szentségek jelentik elsősorban a rendes, megszokott utat, amelyen Krisztus kegyelme eljut hozzánk. Másképpen is megszentelhetne bennünket, mint ahogy teszi. Egyedül Istennek volt joga meghatározni az üdvösség eszközeit, mert ő egyedüli megalkotója a természetfeletti üdvösségrendnek. Ő pedig ezeket az eszközöket jelölte meg. Azért elsősorban ezeket kell használnunk. Akármilyen aszketikus gyakorlatot találunk is ki, hogy vele megtartsuk vagy nagyobbítsuk magunkban az isteni életet, mindegyiknek csak annyiban van értéke, amennyiben arra segítenek bennünket, hogy minél bőségesebben kihasználjuk a természetfeletti élet ezen forrásait. Valóban, ezek azok az igazi, tiszta és kimeríthetetlen források, melyekben biztosan megtaláljuk Krisztus Jézus isteni életét, melyben minket is részesíteni akar: „Azért jöttem, hogy életük legyen”.