Minden szentséggel a megszentelő kegyelmet kapjuk vagy az nagyobbodik bennünk; de ennek a kegyelemnek a különböző szentségekben sajátos jellege van, mely megfelel a szentség azon rendeltetésének, melyet az imént megjelöltünk. Tudjuk továbbá, hogy a keresztség, a bérmálás és az egyházirend szentsége kitörülhetetlen bélyeget, jegyet nyom a lélekbe: ez a kereszténynek, Krisztus katonájának, a Magasságbeli papjának ismertetőjele.
A természetes és természetfeletti élet közti hasonlóságból kétségtelenül megállapítható, hogy a keresztény élet minden fő korszakában meg van szentelve és hogy Krisztus minden természetfeletti szükségletünkről gondoskodott. Tehát életünk akármelyik fontosabb állomásához érünk is, az alkalmas és jótékony hatású kegyelem megfelelő formában rendelkezésünkre áll. Krisztus csatlakozik hozzánk egész földi zarándokságunk idején; mindig velünk van.
Higgyünk hát élő, gyakorlati hittel a megszentelődés ezen eszközeiben. Krisztus akarta és érdemelte ki, hogy föltétlen hatásuk legyen, kiválóságuk mindent felülmúljon, termékenységük kimeríthetetlen legyen: a szentségek isteni élettel megtöltött jelek. Krisztus bennük akarta felhalmozni minden érdemét és elégtételét, hogy velünk közölje: semmi sem helyettesítheti őket, nem is kell. A megváltás jelenlegi üdvösségrendjében szükségesek az üdvösséghez.
Hangsúlyozzuk ezt; mert a tapasztalat azt mutatja, hogy ezeknek az üdvösség-eszközöknek gyakorlati megbecsülése általában, még az istenkereső lelkeknél is, sok kívánnivalót hagy hátra. A szentségek az Egyház tanítása szerint valóban Krisztustól rendelt csatornák, hogy általuk eljuthassunk Atyjához. Őt sértjük meg, ha nem becsüljük értéküket, gazdagságukat, termékenységüket; viszont őt dicsőítjük, ha merítünk ezekből a kincsekből, melyeket kiérdemelt: elismerjük vele, hogy neki tartozunk mindennel és kedves hódolatot mutatunk be neki.
