a céhes élet szakrális vetülete[2] Cseri Máté írása A középkori céhek kapcsán talán legtöbbünknek egy ugyanazon szakmát űző személyek szakmai-érdekvédelmi egyesülete jelenik meg. Ez nem is feltétlenül hamis kép, az Encyclopædia Brittanica is így határozza meg. Aki azonban beleássa magát a témába, rájöhet, hogy másról, sokkal többről van szó. A címben szereplő kulcsfogalom furcsa feszültséget hordoz: a ’megkeresztelt’ lelkit, fentről […]

Miként azonban az esthajnalcsillag megelőzi a napot, úgy készíti elő Mária diadala Krisztus diadalát. A megváltás első ígérete ezért hangzik így: „ő széttiporja fejedet”. És az Egyház liturgiájában így fordul Máriához: „Te egyedül győzted le az összes eretnekséget az egész földön!” Fatimában Mária szájából halljuk e vigasztaló szavakat: „Végül azonban Szeplőtelen Szívem diadalmaskodik”, és Szent Maximilián meg van győződve, hogy „biztosan Isten akarata, hogy az Immaculata minden lelket meghódítson”.

A böjtben követjük az Úr és a szentek példáját. A böjt továbbá az Egyház és parancsa iránti alázatos tisztelet gyakorlása. A böjtben ezen kívül a bűnből való feltámadást is megünnepeljük, mert a böjt a leghatásosabb vezeklés és elégtétel bűneinkért. «Böjt nélkül hiúság és értéktelen a bánat.» (Szent Basilius) «Böjtöléssel könnyebben távol tudjuk tartani magunkat a bűntől», és «Sanyargatom a testemet és a lélek szolgálatába állítom.» (Szent Pál) «A böjtölés tisztítja a szívet, megvilágítja az értelmet, erősíti az akaratot, gyöngíti az érzékiséget, megfékezi a vágyakat, a szenvedélyek fáklyáit eloltja és meggyújtja a tisztaság világosságát» – mondja Szent Ágoston.

Ismeretes, hogy gyökér nélkül nincs sem fa, sem virág. Ha megfeledkeznénk Jézus keresztfájáról, akkor nem reménykedhetnénk a feltámadás dicsőségében. A jelen ereje a múlt helytálló szenvedéseire épül.
Erről a szenvedésről tesz tanúságot Ágotha Tivadar, aki egész életében széllel szemben vitorlázott egy olyan korban, amikor a szél gyűlöletet és hazugságot fújt.

Gondold meg lelkem, hogy léted az Isten ajándéka. A saját képére teremtett és érdemeid nélkül fiává fogadott a szent keresztségben. Atyainál nagyobb szeretettel szeretett téged és azért teremtett, hogy szeresd és szolgáld őt ebben az életben s az ő boldogságának légy részese a paradicsomban.

Mielőtt a katolikusok többsége észrevette volna, hogy az Egyház komoly bajban van, Malachi Martin már régen felismerte, hogy az Egyház a II. Vatikáni Zsinat óta a nagy megújhodás megtapasztalása helyett egy szörnyű önpusztítási folyamat csapdájába került. Ezt a véleményt a kritikusok gyakran elhessegetik mint túlságosan borúlátót. Ma azonban, ahogy az Egyház jelenlegi válsága mind nyilvánvalóbbá válik, Martin atya helyzetfelmérésének a hitele egyre növekszik.

Feltesszük neki a kérdést: „Hová tartasz?” Az ismerősünk pedig megvonja a vállát, és csak annyit mond: „Fogalmam sincs.” Mi tovább kérdezünk: „De hát honnét indultál?” A válasz ugyanaz: „Fogalma sincs.” Bárki közülünk egy ilyen helyzetbe kerülve azonnal úgy érezné, hogy a buszon lévő kedves ismerőst a következő megállónál azonnal le kell szállítani, hiszen aki nem tudja, hogy honnét indult és hová tart, súlyos mentális zavarral küzd, és csakhamar ön- és közveszélyessé válhat. A magát műveltnek nevező Európa ebben a szindrómában szenved.