Támogasson bennünket!

Keresés

Bezár

Menü

Isten anyjának szerepe az idők végezetén
írta: P. Karl Stehlin

Az, hogy az Úr a világtörténelem utolsó napjaiban Miasszonyunkra különleges szerepet osztott, vitathatatlan tény. Egyfelől megállapíthatjuk, hogy a személyéről és küldetéséről szóló katolikus tan (Máriológia) szokatlan fejlődésnek indult, másfelől azt, hogy maga Mária is egyre többször interveniál különböző, az Egyház által alaposan kivizsgált és hitelesnek kijelentett jelenésekben. Ugyanakkor úgynevezett máriás szentek jelentek meg, kiknek élete, írásai és tettei csak Isten Anyjának különleges beavatkozásával érthetők meg, s kiket Mária eszközként használt fel az egyháztörténet legmeglepőbb történéseinek megvalósításához. Ezen okokból egyre növekedett a hívek Mária-tisztelete, mely szentéletű életek érett gyümölcseit teremtette, és erőt adott az embereknek a gonosz minden fajtájával vívott döntő küzdelemhez, legyen az eretnekség, erkölcstelenség vagy istentelen kormányzás.

I. A Mariológia kialakulása

1. Az ókorban
Az első századokban az Egyház Mária-kultusza nagyon élő volt, erről az egyházatyák számos írása tanúskodik. Szent Jusztinusz és Szent Ireneus már a 2. században azt tanította, hogy Mária az új Éva, ki az új Ádámmal, Krisztussal egyesülve részt vesz a lelkek üdvözülésében. Az egyházatyák legnagyobbjai, Szent Efrém, Ambrus, Ágoston, Alexandriai Cirill, Konstantinápolyi Germán és Damaszkuszi János Máriát mind mint a szeplőtelenül fogantatottat tisztelték.
Azonban Máriát leginkább – alkalmasint minden régi atya – mint THEOTOKOS-t, azaz mint Istent szülőt tisztelték. Az efezusi zsinat (431) hirdette ki az első Mária-dogmát: „Aki nem vallja, hogy Emmanuel valóságos Isten, és ezért a Boldogságos Szűz Mária Isten szülője, legyen anathema!” Az egyházatyák máriás spiritualizmusát legmélyebben a keleti Isteni Liturgia őrizte meg; a HYMNUS AKATHISTOS hosszú litánia Isten szülőjének tiszteletére, mely Mária fenségének és nagyságának minden aspektusát bemutatja.

2. A középkorban
Mária tisztelete a 12. században új lendületet kapott a rózsafüzér bevezetése által, melyet a hagyomány szerint Szent Domonkos direkt az Istenanyától kapott. Ezenkívül 1251-ben Boldog Simon Stock, a karmelita rend megújítója, megkapta Máriától a Kármelhegyi Miasszonyunk skapuláréját. Ez egy rövidített habitus, melynek viselésével számos kegyelem jár, többek között a legnagyobb: „Aki ebben a habitusban hal meg, az nem kerül a pokol tűzébe.” Mindenekelőtt a ferencesek teológiai hagyománya foglalkozott Mária Szeplőtelen Fogantatása titkának tanával és terjesztésével.

3. A 19. század óta
A Máriaológia csak a 19. században érte el valódi jelentőségét a Szeplőtelen Fogantatás dogmájával, melyet XI. Pius pápa 1854-ben az Ineffabilis Deus bullában hirdetett ki.
E dogma alapján dolgozták ki a teológusok Mária lelki anyaságának tanát. Szent X. Pius Ad Diem illum kezdetű enciklikájában ezt írja: „Senki nem ismeri Krisztust olyan jól, mint az Ő Édesanyja, ezért senki nem lehet jobb vezető és mester Krisztus felismerésének útján, mint Mária. Úgyszintén nem tud senki erősebb köteléket felállítani Krisztus és az emberiség közé, mint ő. … Ezért ő a mi édesanyánk is. A legtisztább anya egy és ugyanazon ölében vette Krisztus magára fizikai testét és egyesült szellemi testével, kik mindazokból állnak, akik hisznek Őbenne. … Ezért mi mindannyian, kik Krisztushoz tartozunk, a Szentírás szerint (Ef. 5,30) Mária öléből vagyunk testének tagjai, annak a testnek, mely a fővel egységet képez.”

A Szeplőtelen Fogantatás dogmájának másik következménye Mária Szeplőtelen Szíve tisztelete. XII. Pius pápa nem csak magasabb rangot adott ennek az ünnepnek a liturgiai kalendáriumban, hanem Mystici Corporis Christi kezdetű enciklikájának végén az egész emberiséget Mária Szeplőtelen Szívének ajánlotta fel. Máriáról, mint MINDEN KEGYELEM KÖZVETÍTŐJÉRŐL beszélt XIII. Leó (Octobri Mense enciklikájában), Szent X. Pius (Ad Diem illum enciklikájában) és XII. Pius (Mária univerzális királyságáról szóló Ad Caeli Reginam enciklikájában).

1950. november l-én XII. Pius pápa Munificentissimus Deus kezdetű apostoli konstitúciójában kihirdette Mária testestül és lelkestül mennybe való felvételének dogmáját. A II. Vatikáni Zsinatra való felkészülés idejében a püspökök központi komissziója több mint 600 vótumot (kívánságok és kérelmek, melyeket a zsinatnak meg kellene tárgyalnia) kapott azzal a kéréssel, hogy a következő zsinat a Boldogságos Szűz Máriáról szóló tant különleges módon tárgyalja. 311 vótum követelte Mária általános kegyelem közvetítése dogmájának kihirdetését, 127 más dogmák, például Mária megváltásban való közreműködésének definiálását kérte.

Az Egyház új ökumenikus iránya és a zsinat utáni reformok halálos döfést jelentettek az Istenanyáról szóló tan fejlődésének.

A nem-keresztény vallásokkal folytatott párbeszédekben Máriának nincsen helye, míg a protestánsokkal való ökumenizmusban a Mária-dogmák botránykövet jelentenek. Talán azt lehetett hinni, hogy legalább az ortodoxokkal való kontaktusban nem jelent Mária problémát, de ez valójában itt is sok akadályba ütközik – hiszen az ortodoxok a katolikus Egyház egyetlen olyan dogmáját sem ismerik el, melyet az első hét általános zsinat után hirdettek ki.

II. Az Istenanya jelenései

Megállapíthatjuk, hogy az Istenanyáról szóló katolikus tan fejlődésével párhuzamosan Mária egyre gyakrabban és ünnepélyesebben jelent meg gyermekeinek. Az Egyház történelmében mindig voltak ilyen jelenések, melyeknek fő célja azonban eddig a látók Máriával való személyes kapcsolatában vagy egy bizonyos szerzetesrendnek, országnak vagy a hívek egy meghatározott csoportjának szóló üzenetben rejlett. Ezzel szemben a világméretű jelentőséggel bíró jelenések sora csak az újabb időkben kezdődött el. Úgy tűnik, hogy ugyanolyan mértékben, ahogy Isten és az Egyház jogai elleni földi harc erősödik, és a szabadkőműves szellem, a materializmus és a liberalizmus terjed, úgy interveniál egyre gyakrabban az Istenanya, hogy a katolikusokat hitükben megerősítse, és megfelelő segítséget közvetítsen számukra a jövendő veszélyekkel szemben.

Guadalupe (1531)
Abban az időben, amikor Nyugat-Európában a protestáns eretnekség által körülbelül 8 millió hívő hagyta el a katolikus Egyházat, Amerikában, Mexikóban a Tepeyac dombon 1531. december 9-én, 10-én és 12-én Isten Anyja megjelent boldog Juan Diego-nak. A Szeplőtelenül Fogantatott azt követelte, hogy azon a helyen építsenek egy szentélyt, ahol „én az embereknek egész szeretetemet, irgalmamat, segítségemet és gondoskodásomat ki fogom mutatni”. Mikor a püspök jelet követelt a jelenés valódiságának bizonyítására, Juan Diego köpenyén – melyben azokat a rózsákat gyűjtötte össze, melyeket a jelenés alatt Mária nyújtott át neki – kirajzolódott Mária csodálatos képe. Ez a kegykép lett Guadalupe-ben a kultusz központja. A Mexikó-i katedrális archívumában őrzik azokról a csodák ezreiről szóló beszámolókat és tanúbizonyságokat, melyek a Guadalupe-i Miasszonyunk közbenjárására történtek. Amerikában e jelenés előtt a misszionáriusok intenzív fáradozása ellenére is csak egész kevesen tértek meg. A kegykép – melyben az indiánok felismerték Mária diadalát az ő isteneik felett – tisztelete által, rövid időn belül 10 millió ember tért meg, és a következő években egész Dél-Amerika katolikus lett. A 19. század végén és a 20. század első felében 17 szerzetes kongregáció alakult a Guadalupe-i Miasszonyunk címe alatt.A csodásérem (1830)
A francia forradalom következtében lépésről lépésre Európa minden országában megdőlt a keresztény társadalmi rend. 1830-ban Franciaország fővárosában újabb forradalom tört ki, mely a keletkező szocializmus és kommunizmus előfutára volt. Ugyanebben az időben, ugyanezen a helyen, azaz Párizsban, Isten Anyja a Rue de Bac 140. szám alatt álló vincés kolostor kápolnájában megjelent Labouré Katalin noviciátusnak. Mária imát és vezeklést követelt azon emberek bűneinek engesztelésére, kik istentelenségben és erkölcstelenségben élnek. A második jelenés alatt Katalin azt látta, hogy a Boldogságos Szűz körül egy csupa fényből álló ovális keret képződik rajta a következő félkörívű arany felirattal: „Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk.” A Szűzanya ezt parancsolta Katalinnak. „Készíttess erre a mintára érmeket! Mindazok, akik nyakukon viselik, sok és nagy kegyelemben részesülnek. Túláradó kegyelmet kapnak azok, akik bizalommal viselik.’’ Számos nehézség leküzdése után 1832-ben nyomták ki az első érmeket, melyek a megszámlálhatatlan csoda: megtérések, gyógyulások természetfölötti segítségek miatt, melyek az ő közvetítésükre ezután és még ma is az egész világon történnek, a csodásérem nevet kapják.

La Salette (1846)
„Sekrestyébe a vallással” – ezzel a vezérszóval lett az egész közélet szisztematikusan laicizálva, vagyis Krisztus nem uralkodhatott többé a nyilvános és állami intézményekben. A népek új alkotmányait többé már nem az isteni törvényre építették fel, hanem a francia forradalom alatt proklamált emberi jogokra. Az egyszerű nép számára ennek látható jele azoknak az egyházi törvényeknek az elnyomása, melyek a katolikusok nyilvános életére vonatkoznak: a vasárnap megszentelése, istentelen és erkölcstelen könyvek árusításának megtiltása stb. Az Egyházon belül (különösen Franciaországban) megjelenik a liberál-katolicizmus, mely a klérus azon részét befolyásolja, mely a forradalom alaptételeit az Egyház tanaival akarja kibékíteni. A liberálkatolikus elveknek XVI. Gergely pápa által a Mirari Vos kezdetű bullában történt elítélése ellenére ez a mozgalom egész Európában és Észak-Amerikában elterjed. Ez a modernizmus kezdete. Ebben az időben, megint csak Franciaországban, Isten Anyja újfent megjelenik, ezúttal La Salette-ben, 1846. szeptember 19-én két gyermeknek, Melanie-nak és Maximin-nak. Az üzenet, melyet Mária ekkor közöl a látnokokkal „Isten Anyjának apokalipszisa” nevet kapja, mivel

Lourdes (1858)
Isten Anyja 18 jelenésben tárta fel Bernadette Soubirous látnok kislánynak a lelki élet egész programját, mely szerint minden katolikusnak saját életét alakítani kellene: „Megígérem, hogy boldoggá teszlek, de nem ebben az életben, hanem csak a túlvilágon!” – mondta Mária február 18-án Lourdes-ban. „Imádkozz a bűnösökért” (február 21-én). „Bűnbánat, bűnbánat, bűnbánat” (február 24-én). „Igyál és mosdjál meg a forrásból” (február 25-én). „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás” (március 25-én). Ezek Mária belső élete legmélyebb titkainak megnyilatkozásai. Szent Maximilian Kolbe így írt erről: „Ez a privilégium nyilvánvalóan nagyon értékes a számára, mivel Lourdes-ban így nevezi meg magát; én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás. Nem azt mondja, hogy szeplőtelenül fogantattam, hanem ‘Szeplőtelen Fogantatás’, ami azt jelenti, hogy ő maga a Szeplőtelenség. .. Van különbség a ‘szeplőtelenül fogantatott’ és a ‘Szeplőtelen Fogantatás’ között? A különbség olyan, mint például e két kifejezés között, ‘fehér’ és ‘fehérnek lenni’. Ha valami fehér, az máskor újra piszkos lehet, a fehér létű azonban nem változik soha.” Lourdesban az Immaculata az idők végezetére szóló feladatának lelki és teológiai alapjait nyilatkoztatta ki. „Minden ember célja saját megszentelődése az Atyánál Jézus Krisztus közvetítésével” – mondja a szent – „Jézussal azonban az ember minden kegyelmek közvetítőnője, az Immaculata által egyesül.”

Fatima (1917)
Az 1917-es év az apoteózis és az istentelen mozgalom győzelmének éve: keleten létrejön az ateista kommunizmus, nyugaton a szabadkőművesség 200 éves születésnapját a régi, az Egyház által reprezentált rend felett aratott diadalként ünnepli. Ugyanebben az évben jelenik meg Miasszonyunk Fatimában, mely az elmúlt évszázadok Mária-mozgalmának tetőpontját hozza. A Mária Szeplőtelen Szíve ájtatosság elterjedése által az Egyháznak az Immaculata egész jelentőségét meg kell világítania, és Máriát hivatalosan és autoritativan mint minden kegyelem közvetítőjét kell a világnak kihirdetnie. 1917. július 13-án a gyermekek a poklot látják, valamint megszámlálhatatlan sok lelket az örök kárhozatba vezető úton. „Hogy ők megmeneküljenek, Isten el akarja terjeszteni az egész világon Szeplőtelen Szívem tiszteletét.” Tekintve, hogy a sátán a kommunizmus és a szabadkőművesség által az egész világon győzelmet aratott, Isten Anyja az emberiségnek mint utolsó menedéket megint csak magát ajánlja fel. Ez az utolsó menedék az ő Szeplőtelen Szíve, melynek az egész világot, de kiváltképpen Oroszországot fel kell ajánlani. A harmadik Fatimai titok – melyet az egyházi hatóságok a mai napig titkolnak, melynek tartalma azonban lényegileg mégis ismert – a Sátánnak az Egyházban bekövetkezett győzelméről beszél, mely a hitehagyás és a modernizmus által következik be. Az Egyháznak, e legnehezebb korszakában, misztikus vértanúságának e napjaiban, ezért van egyetlen mentsvára: Mária Szeplőtelen Szíve. Isten a Fatima-i üzenet igazolására azt akarta, hogy 1917. október 13-án 70 ezer ember láthassa a napcsodát. Az ezt követő évtizedekben Fatima és a belőle keletkező Mária-tisztelet meghatározó módon befolyásolta az egyházi életet.

III. Máriás szentek

Kétség nem fér hozzá, hogy minden szent nagy Mária-tisztelő volt. Mégis, ha külön „máriás szentekről” beszélünk, akkor ez azt jelenti, hogy ezek a szentek magukat és egész működésüket különleges módon az Istenanyának szentelték. Ilyenek voltak többek között: Szíriai Efrém (V. század), Clairvaux-i Bernát (XII. század) és az újabb időkből Montforti Ludwig Maria Grignon, Jan Berchmans, Liguori Alfons, Katharina Labouré, Bernadette Soubirous, Maximilian Maria Kolbe. Rajtuk kívül még ide sorolhatunk sok szentéletű személyt, mint például Melanie Calvat La Salette-i látnokot, P. Chaminade-t, Isten szolgáját, a máriások alapítóját vagy a Fatima-i gyermekeket, Jacinta és Francesco Marto-t.

Ezen igen különböző szentek közös jellemzője, hogy magukat feltétel nélkül átadták Máriának, mint „Mária szolgája” (Szent Alfons és Jan Berchmans), „Mária rabszolgája” (Szent Ludwig Maria Grignon), „az Immaculata tulajdona” (Szent Maximilian), „Mária dolga” (P. Chaminade). Abban a mértékben, ahogy egyre közelebb kerültek céljukhoz, növekedett erényéletük, egészen a heroizmusig. Mária iránti szeretetük arra vezette őket, hogy Isten dicsőségére és az emberiség számtalan bűne által szakadatlanul megsértett isteni Felség kiengesztelésére minden elképzelhető áldozatot és szenvedést felajánlottak. Egyúttal buzgóságuk is növekedett a lelkek megmentésére. A vágy, mely arra irányul, hogy a lelkeket az örök kárhozattól megmentse, jelenti azt a gyökeret, melyből egyfelől a missziók nagy művei és az apostolkodás céljait szolgáló egyesülések, másfelől látható tettek, mint templomok, kolostorok, ápolási vagy az Istenanya szolgálatában álló tömegkommunikációs központok keletkeztek.

IV. Katolikus Mária-tisztelet

Az Egyház élete mindig össze volt kötve az Istenanya tiszteletének különleges kultuszával, melyet a teológusok hyperdulia-nak neveznek. Könnyen megállapítható, hogy ez a tisztelet mindig akkor fokozódott, amikor a népet szellemi vagy anyagi veszély fenyegette. Mikor például az albingensek és katárok eretnekségét semmilyen emberi erő nem volt képes leküzdeni, Szent Domonkos az embereket megtanította a rózsafűzért imádkozni, és a következő száz évben mindkét szekta eltűnt. Hasonló volt ehhez, mikor Európát a törökök fenyegették: a csekély létszámú katolikus hadsereg Lepantónál (1571) megverte a szultán sokkal erősebb hadseregét; mégpedig azért, mert Szent V. Pius minden hívő számára ekkor hirdette meg az első lelki rózsafüzér-kereszteshadjáratot. Köszönetül e győzelemért vezette be a liturgikus kalendáriumba a Rózsafüzér Királynő ünnepét. Ugyanez ismétlődött meg még egyszer 1683-ban Bécs kapui előtt. Akkor rendelte el Mária nevének ünnepét XI. Ince pápa hálaünnepül Szobieszki Jánosnak a török felett aratott győzelméért. Ennek következményeképpen számos ország kormányzata ajánlotta népét és országát Mária oltalmába; ők Máriát ezután királynőjükként, uralkodónőjükként, császárnőjükként és hadvezérnőjükként tisztelik. (Istenem, hol marad megint szegény Magyarország? a ford. megj.)
Ugyancsak a katolikusok lelki édesanyjuk és királynőjük iránti mély kapcsolatáról vall a világ számos Mária kegyhelye, valamint a zarándokok tömegei.

Mindazonáltal a máriás mozgalom soha nem volt olyan erős, mint a XX. század hatvanas éveiben. Két világháború után, a fél világot uraló kommunizmus, a materializmus és a szekták sokasodásának idejében az Istenanya szerepe úgy világított az Egyház életében, mint mély sötétség alján a nap. Néhány példa erről:
      – A Fatima-i jelenések következtében Portugália rövid idő alatt felszabadult a szabadkőműves uralom alól, mely az országot nyomorba és csődbe döntötte. Salazar professzor és katolikus kormánya a portugál püspöki karral közösen éppen egy mély, Fatima által gyümölcsözővé vált Mária tisztelet segítségével lendítette fel országát, miközben népét nemcsak a spanyol polgárháborútól, hanem a II. világháborútól is megvédte;
      – 1942-ben kezdődtek a Fatima-i szobor zarándokútjai. Egyházmegyék, plébániák, egyesületek egymásután ajánlották fel magukat Mária Szeplőtelen Szívének (Franciaországban 1943 és 1948 között 16 ezer plébánia). A római hitterjesztési kongregáció statisztikái éppen ezekben az években jegyzik a legtöbb megtérést, az USA-ban évente több, mint 100 ezret, Angliában 15 ezret; míg a missziós országokban pogányok millióit keresztelik meg;
      – Egész országok magán- és közéletét szövik át nagy Mária egyesületek: a Militia Immaculata (a Szeplőtelen lovagjai), melyet Maximilian Kolbe alapított, körülbelül 4 millió taggal, elsősorban Lengyelországban és Japánban; a Fatima-i Királynő Kék Hadserege, elsősorban Amerikában, 6 millió taggal; és az 1920-ban alapított Mária Légió 20 millió taggal világszerte.
      – A máriás szerzetesi közösségek ekkor érik el a hivatások számának és missziós tevékenységüknek csúcspontját;
      – 1966-ban, Lengyelország megkeresztelésének ezer éves évfordulóján Wyszynski bíboros a kommunizmus uralom közepette országát Mária Szeplőtelen Szívének ajánlja fel. Ez az ország Mária tiszteletének köszönhetően egyike maradt az utolsóknak a földön, ahol a katolikus hit még nem tűnt el.

A II. Vatikáni Zsinat alatt és után a katolikus országok többségében hirtelen eltűnt a Mária tisztelet.

A hivatalosan megmaradt katolikusok közül már csak körülbelül 5–10 százalék gyakorolja vallását. Az Isten elleni bűn és a természet elleni vétek manapság már megszámlálhatatlan (hivatalos adatok szerint a világon évente 60 millió abortuszt hajtanak végre, nem is említve az égbekiáltó bűnöket, mint például az euthanáziát és a homoszexualitást). Ez az érem másik oldala: ha a sötét világból elveszik az utolsó fényt, az „Immaculata napját”, akkor nem marad más, csak bűn, tévtan és bukás. A Szentírás az ilyen időket apokaliptikusnak nevezi.

V. Az Immaculata szerepe a végső időkben

Egyfelől a Boldogságos Szűz Mária fentebb vázolt központi szerepe az Egyházban, másfelől az egyre jobban terjedő erkölcstelenség és aposztázia világos bizonyítéka annak, hogy a végső idők elkezdődtek, az apokaliptikus idők, melyekben az Isten és Sátán között döntő csatákra kerül sor.
Ezzel kapcsolatban a következő kérdések merülnek fel: Az Úr miért éppen Máriának szánt ilyen szokatlan szerepet és nem például egy angyalnak vagy magának az Üdvözítőnek? Miből áll pontosan Mária szerepe a végső időkben? Miben áll a mi felelősségünk a végső időkben? Mi lesz a végén?1. „Mária által kezdődött a világ üdve, Mária által kell bevégződnie is.”
Ezekkel a szavakkal magyarázza meg Grignion de Montfort Szent Lajos-Mária, miért fog Mária különösen Krisztus második eljövetelekor fellépni – a végső időkben. Három okkal magyarázza, miért kell Szűz Máriának Jézus újraeljövetelekor különös módon ismertnek és a Szentlélektől kinyilatkoztatottnak lennie: „Isten azt kívánja, hogy Mária, kezének mesterműve, azokban az utolsó időkben még inkább előtérbe kerüljön és bizonyságot kapjon: Mivel földi életében elrejtőzött, és mély alázatosságában a porig megalázta magát, miközben Istennél, az apostoloknál és az evangélistáknál kieszközölte, hogy életéről hallgassanak.
Mivel Mária Isten kezének remekműve, a földön kegyelmei, az égben dicsősége által, azért Isten azt akarja, hogy a földön élők dicsőítsék és magasztalják Őt.
Mivel Mária a hajnalpír, mely megelőzte az igazság napjának, Jézus Krisztusnak megjelenését, kell hogy megismertessék, és általa kinyilvánítattassék és imádassék Jézus Krisztus is. Mivel Mária az út volt, melyen Krisztus először jött el hozzánk, második eljövetelénél is annak kell lennie, jóllehet más módon. Mivel Mária a biztos, az egyszerű és szeplőtelen út, melyen Krisztushoz juthatunk, és Őt tökéletesen megtalálhatjuk. Aki megtalálja Máriát, az életet találja meg (Péld 8,35), azaz Jézus Krisztust, aki az út, az igazság és az élet (Jn 14,6). De Máriát nem találhatja meg, aki nem keresi, és nem keresheti, aki nem ismeri, mert senki nem keres vagy kíván valamit, amit nem ismer. Máriát tehát jobban meg kell ismerni mint valaha, hogy ezáltal a Szentháromságot mindenki jobban ismerje és tisztelje.

Máriának azokban az utolsó időkben mindinkább előtérbe kell lépnie és az irgalom, a hatalom és a kegyelem fényét kell kiárasztania. Az irgalom fényét, hogy a szegény bűnösöket és tévhitben élőket szeretetteljesen magához vonzza, és őket Krisztus akoljába hazavezesse, hogy megtérjenek és a katolikus Egyházba visszatérjenek. Erővel és hatalommal Isten ellenségeivel, a bálványimádókkal, szakadárokkal, mohamedánokkal, zsidókkal és megátalkodott istentelenekkel szemben, akik rettenetesen fellázadnak majd, és minden rendelkezésükre álló erővel hozzálátnak, hogy a nekik ellenállókat félrevezessék, és ígéretekkel vagy fenyegetésekkel elbuktassák. Utoljára pedig kegyelmet kell kiárasztania, hogy Jézus Krisztus vitézeibe és hű szolgáiba bátorságot és erőt öntsön a nagy ügyért folyó harcra.
Máriának végre oly félelmetesnek kell lennie, mint egy hadseregnek, készen az ördöggel és annak társaival vívandó harcra, különösen ezekben a végső időkben, mert az ördög pontosan tudja, hogy már csak kevés ideje van a lelkek megrontására (Jel 12,12). Ezért fogja napról-napra megkétszerezni támadásait, és Mária hű szolgáinak és igazi gyermekeinek, mivel őket nehezebben győzi le, mint az összes többit, irtózatos kísértéseket okoz.”

De miért kell éppen Máriának (és nem direkt Krisztusnak) az ördögöt legyőznie? Azért, mert a Sátán „tőle nem csak jobban fél, mint az összes angyaltól és embertől, hanem bizonyos módon tőle jobban fél, mint magától Istentől is.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Isten haragja, gyűlölete és hatalma nem végtelenül nagyobb, mint Máriáé, hiszen Mária tökéletességeinek határa van. Inkább úgy kell ezt érteni, hogy először is az ördög gőgjében végtelenül jobban szenved, ha őt az Úr kicsiny és alázatos szolgálólánya üldözi, győzi le és bünteti meg, mint Isten hatalma. Másfelől azért adott Isten Máriának ilyen nagy hatalmat a Sátán felett, hogy az jobban rettegjen Máriának valamely lélekért mondott egyetlen sóhajától, mint az összes többi szent imájától; hogy jobban féljen Mária egyetlen fenyegetésétől, mint minden más fájdalomtól.”2. Miből áll Mária szerepe a végső időkben?
Mária szerepe a döntő csatában áll, mely közte, „az égi nagy jel” és a sárkány között (Jel 12) fog lezajlani; erre mutat már az a tény is, hogy abban a mértékben, ahogy az istentelenség terjed a földön, lép egyre inkább előtérbe, és siet a hívők segítségére Mária. Miközben a földön a szabadkőművesség ideáljai és Isten összes többi ellensége diadalmaskodik, az Istenanya kultusza is terjed, mely az Egyház történetében a katolikus misszió legnagyobb felvirágzásának okozója lesz.
Az Apokalipszis ezt a csatát a következő szavakkal írja le: „És nagy jel tűnik fel az égen, akinek öltözete volt a nap, és lába alatt a hold, és fején tizenkét csillagból álló korona. … És más jel tűnék fel az égen: és íme egy nagy tűzvörös sárkány. … És a sárkány a vajúdó asszony elé álla, hogy amint szült, elnyelje fiát. … És miután a sárkány látta, hogy levettetett a földre, üldözé az asszonyt, aki fiúgyermeket szült vala. És az asszonynak két nagy sasszárny adaték, hogy a pusztaságba repüljön a saját helyére, ahol tápláltatik egy ideig és időkig és fél ideig, távol a kígyó színétől. … És a sárkány haragra gerjede az asszony ellen és elméne harcolni a többiekkel annak ivadékából, kik megtartják Isten parancsait, és akiknél Jézus Krisztus tanúbizonysága vagyon.” (Jel 12,1/3/4/13-14/17)

Miként azt már említettük, Szent Lajos ebben a harcban az egész világfolyás beteljesülését látja az emberiség kezdete óta: „A Sátánnak pontosan arra az utolsó és iszonyatos üldözésére, mely napról-napra erősbödik az Antikrisztus megérkezéséig, vonatkozik az az első és híres ígéret és átok, melyet Isten a földi paradicsomban a kígyóra kimondott: ‘Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba’ (Ter 3,15). Csak egyetlen egyszer vetett Isten ellenkezést, de ez kibékíthetetlen ellenségeskedés, mely a világ végéig tart és addig állandóan növekszik.” A továbbiakban Szent Lajos Szent Iréneus híres szövegét idézi: „Amit Lucifer gőgje által elveszített, azt Mária alázata által visszanyerte. Amit Éva engedetlenségből elveszített és tönkretett, azt Mária engedelmességből megmentette. Azzal, hogy a kígyóra hallgatott, Éva önmagát is és minden gyermekét nyomorba döntötte, és a Sátán kezébe szolgáltatta. Istenhez való tökéletes hűségével Mária megmentette magát és összes gyermekét, akiket az Isteni Felségnek ajánlott.”

Lucia nővér Fatimából Pater Fuentes-szel folytatott beszélgetésében (1957) ezeket a végső időket a következő szavakkal írta le: „Pater, a Sátán a Szűz Máriával vívandó döntő csatára készül. És mivel tudja, mi az, ami Istent a leginkább sérti, és mire van szükség, hogy a legtöbb lelket megnyerje magának, minden követ megmozgat, hogy az Istennek szentelt lelkeket megnyerje, mert így lesz szabad számára nagy számú lélek, kiket aztán így könnyen meg tud hódítani… Pater, Isten Anyja direkt ugyan nem mondta nekem, hogy az utolsó időkben vagyunk, de három okból ezt engedte sejtetni:
Először; mert azt mondta nekem, az ördög döntő csatára készül Isten Anyja ellen: a döntő csata azonban az utolsó csata, melyből kiviláglik, kinek az oldalán van a győzelem és kinek az oldalán a vereség.
Másodszor; mert unokatestvéreimnek és nekem azt mondta, hogy Isten most adja a világnak a két utolsó üdvösségre vezető eszközt: a rózsafüzért és a Mária Szeplőtelen Szíve ájtatosságot. Ha azonban ezek az utolsó eszközök, akkor ez azt jelenti, hogy több már nem lesz.
Harmadszor; mert az Isteni Gondviselés tervei szerint, ha Isten a világot bünteti, akkor az összes többi szokásos eszköz kimerült már. Amikor Ő észrevette, hogy a világ az összes eddigi eszközt elhanyagolta, utolsó menedékként Szent Édesanyját ajánlotta fel. Ha azonban mi még ezt az utolsó üdv-eszközt is megvetjük és semmibe vesszük, akkor már nincs több megbocsátás számunkra, mert akkor azt a bűnt követjük el, melyet az Evangélium a Szentlélek elleni bűnnek nevez.”

Ez a döntő csata különös jelentőséggel bír számunkra: „Isten nemcsak egy ellenségeskedést támasztott, hanem többet, nemcsak Mária és a Sátán közé, hanem a Boldogságos Szűz ivadékai és a Sátán ivadékai közé is. Ez azt jelenti, hogy Isten ellenkezést, irtózatot és gyűlöletet vetett a Boldogságos Szűz igazi gyermekei és szolgái, valamint a Sátán gyermekei és rabszolgái közé. Köztük nem létezik szeretet és belső kapcsolat.” Ezek a szavak alapos gondolkodásra adnak okot az ökumenizmus és világbéke idején. Vagy nem éppen eme „belső kapcsolat” kereséséért folyik a mai párbeszéd a katolikus Egyház és a többi, még a nem-keresztény, konfesszió között is? És hogyan magyarázható az a tény, hogy különböző szabadkőműves páholyok képviselői, kiket korábban az Egyház, mint a Sátán és az Antikrisztus eszközeit elítélt, manapság szívesen látott vendégek a Vatikánban (pl. B. B’nai B’rith vagy a Trilaterale)?

A hívő katolikusok helyzetét az utolsó időkben Szent Lajos világosan vázolta fel: „… a Sátán a sarkát veszi célba, azaz hűséges gyermekeit és alázatos szolgáit, kiket ő a Sátánnal vívandó harcra serkent. A világ előtt kicsinyek és szegények, megalázottak, üldözöttek és elnyomottak lesznek, ahogy a sarok a test többi részéhez képest kicsiny és elnyomott. De az isteni kegyelemben, mellyel Mária bőségesen ellátja őket, gazdagok lesznek.”

Ezeket az időket maga a Szűzanya még sokkal egyértelműbb módon jövendölte meg a La Salette-i üzenetben (1846. szeptember 19.): „Az Antikrisztus előfutára több nép csapatával együtt száll majd harcba az igazi Krisztussal, az egyetlen Megváltóval. Sok vért fog kiontani, és meg fogja próbálni az igazi Isten-kultuszt elpusztítani, hogy saját magát mint istent imádtassa. Mielőtt azonban ez bekövetkezik, a világon egyfajta hamis béke fog uralkodni; az emberek nem fognak semmi másra gondolni, csak szórakozásra. A gonoszok a bűn minden fajtáját megengedik maguknak. De az Anyaszentegyház gyermekei, a hit gyermekei, az én igazi utánzóim növekedni fognak az isteni szeretetben és az erényekben, melyek a legdrágábbak számomra… Róma elveszti a hitet, és az Antikrisztus székhelye lesz. A démonok a légben az Antikrisztussal nagy jeleket fognak a földön és az égen előidézni, és az emberek egyre romlottabbak lesznek…”3. Miben áll a mi felelősségünk a végső időkben?
„Isten azt akarja, hogy Máriát azokban az utolsó időkben még jobban ismerjék, kedveljék és tiszteljék, mint bármikor korábban.” A szentek azokban a nagy, az Isten Anyjával kapcsolatos csodálatos eseményekben Isten kifejezett akaratát látják, hogy a katolikusok egészen Máriának ajánlják magukat, az ő szolgái és rabszolgái, igen, az ő tulajdonai legyenek. „Akkor – amennyire a hit fénye megengedi – látni fogják ezt a szép tengeri csillagot, hogy ennek vezetése alatt zivatarok és tengeri viharok ellenére szerencsésen kikötőbe érjenek… Fel fogják ismerni, mennyire szükségük van az ő segítségére, és hozzá fognak menekülni mindenben, hozzá mint szeretett szószólójukhoz és közvetítőjükhöz Jézus Krisztusnál. Meg fogják érteni, hogy Mária a legbiztosabb, a legrövidebb és a legtökéletesebb eszköz a Jézushoz jutáshoz, és ezért át fogják magukat neki adni testestül és lelkestül, oszthatatlanul és feltételek nélkül, hogy ezáltal egészen és felbonthatatlanul Jézus Krisztushoz tartozzanak.”

Mire van szükség ahhoz, hogy Mária ivadékaihoz tartozzon valaki? „Kik lesznek Máriának azon szolgái, rabszolgái és gyermekei” – kérdezi Montforti Szent Grignon Lajos-Mária. Az a leírás, melyet ő erre a kérdésre válaszol, nagy ideál, melyet először meg kell ismernünk, hogy aztán egyre jobban utánozni, végezetül pedig egészen azonosulni tudjunk vele. Szent Lajos arról ír, hogyan kell nekünk abban a bizonyos döntő csatában viselkedni: „Alaposan megtisztulva a nagy kellemetlenségek tűzében, de szorosan Istennel egyesülve fogják a szeretet aranyát szívükben hordozni, az ima tömjénét a lélekben és a lemondás mirháját a testben. A szegények és kicsinyek számára ők Krisztus jó illata, e világ nagyjaival, a gazdagok és gőgösekkel szemben pedig, a halál bűze lesznek (ld. 2 Kor 2,14-16). Olyanok lesznek mint a viharfelhők, melyek a Szentlélek legkisebb rezdülésekor messzire repülnek, hogy Isten szavát elvessék, és az örök életet elhozzák. Nem fognak semmihez kötődni, semmin nem fognak csodálkozni, és semmi miatt nem fognak búslakodni… Krisztus igaz tanítványai lesznek, Őt követve szegénységben, alázatban, a világ megvetésében és a felebaráti szeretetben. Tanítani fogják, miként lehet a szűk ösvényen, a tiszta igazság fényében, azaz az Evangélium és nem e világ alaptörvényei szerint Istenhez jutni – tekintet és félelem nélkül a személyre, bárki légyen is az, még ha a világ leghatalmasabbika is. Szájukban Isten szavának kétélű kardja lesz (ld. Zsid 4,12); vállukon a véres kereszttörzset, jobbjukban a krucifixet, baljukban a rózsafűzért, szívükben Jézus és Mária szent nevét fogják hordozni, és egész viselkedésükből Jézus Krisztus alázata és önmegtagadása fog sugározni.”

A Szűzanya La Salette-i üzenetét a következő felhívással fejezte be: „Sürgős felhívást intézek a földhöz, felhívom az élő és mennyben uralkodó Isten, az emberek egyetlen és igaz Megváltójának igazi tanítványait; felhívom az emberré lett Krisztus igaz követőit; hívom gyermekeimet, valódi tisztelőimet, akik egészen nekem adták magukat, hogy Isteni Fiamhoz vezessem őket; kiket úgyszólván karjaimban hordozok, kik az én szellemiségemben élnek; végezetül hívom a végső idők apostolait, Krisztus hűséges tanítványait, kik a világ és saját maguk megvetésében élnek, szegénységben és alázatban, hallgatásban és elfeledettségben, imában és bűnbánatban, tisztaságban és Istennel való egyesülésben, szenvedésben és ismeretlenségben. Itt az ideje, hogy előjöjjenek és megvilágítsák a földet. Menjetek és mutassátok meg magatokat szeretett gyermekeimként. Veletek és bennetek vagyok, hogy hitetek fény legyen, mely ezekben a szerencsétlen napokban megvilágít benneteket. Ébressze fel a buzgóság bennetek a vágyat Jézus Krisztus tisztelete és dicsőítése után! Harcoljatok, világosság gyermekei, ti kicsiny nyáj, de tudatában annak, hogy az idők ideje, a vég vége közel van.” Kolbe Szent Maximilian Militia Immaculatae szervezete ebben a harci szellemben alakult: „A Szeplőtelen lovagjai nem közömbösek a terjedő bajjal szemben, hanem gyűlölik azt teljes szívükkel, és üldözik a lelkeket megmérgező gonoszt minden helyen és minden időben”.

„Most, mivel a gonosz lélek nem vár, hanem tervszerűen és gyorsan hat, működésünk területét nem korlátozhatjuk csak a Szeplőtelen városára: lelkekről, az egész világnak és minden egyes léleknek az Immaculata számára történő meghódításáról, minden léleknek a Szeplőtelen általi üdvözüléséről van szó az idők végezetéig. Kár lenne minden egyes lélek elvesztéséről…”4. „Végül azonban Szeplőtelen Szívem diadalmaskodik!”
Kinyilatkoztatott, tévedhetetlen igazság, hogy az idők végén Krisztus újra eljön „ítélni eleveneket és holtakat és országának nem lesz vége”. Ez Megváltónknak utolsó és végérvényes diadala, miként Szent Pál apostol írja: „Azután jön a vég, midőn majd átadja Istennek, az Atyának az uralmat, miután megsemmisített minden fejedelemséget és hatalmasságot és erősséget. Mert addig kell neki uralkodnia, míg ellenségeit mind lába alá nem veti… Midőn pedig minden alá lesz vetve neki, akkor a Fiú maga is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy az Isten legyen minden mindenekben” (1 Kor 15,24-28).
      Miként azonban az esthajnalcsillag megelőzi a napot, úgy készíti elő Mária diadala Krisztus diadalát. A megváltás első ígérete ezért hangzik így: „ő széttiporja fejedet”. És az Egyház liturgiájában így fordul Máriához: „Te egyedül győzted le az összes eretnekséget az egész földön!” Fatimában Mária szájából halljuk e vigasztaló szavakat: „Végül azonban Szeplőtelen Szívem diadalmaskodik”, és Szent Maximilián meg van győződve, hogy „biztosan Isten akarata, hogy az Immaculata minden lelket meghódítson”.

„Mikor fog Mária a világon uralkodni? Mikor jön létre minden országban az ő ‘szeplőteleneinek városa’? Mikor fog az ő csodásérme minden keblen nyugodni, és az egész földgolyón minden szív érte dobogni? Én úgy vélem, hogy eme áldott pillanat bekövetkeztének meggyorsítására nincs jobb eszköz, mint hogy közülünk mindenki egyre jobban igyekszik a Szeplőtelennek való teljes átadását elmélyíteni.”