„Tiberius császár uralkodásának tizenötödik esztendejében… lőn az Úr igéje Jánoshoz, Zakariás fiához, a pusztában” (Luk. 3,1). a) Keresztelő sz. János az Úr útjainak előkészítője. „Az Úr színe előtt jársz majd” (Luk. 1,76). „Angelus faciei”; világít az embereknek, hogy eltaláljanak az Úr útjaira. Ő maga kóválygó lángja az Isten megközelíthetlen tüzének; melegét érezzük beszédeiben, tetteiben és egyéniségében. Ilyen útkészítők kellenek. –

a) Az élet vágyával, a szebb, teljesebb, mélyebb élet vágyával közeledem az Úrhoz. Folyton keresem s folyton várom. Az ember a lelki élet bármily fokán álljon, várja mindig a jobb, a mélyebb életet; mélyebbet a hitben, az Istennel való érintkezésben s jobbat a szív s a lélek harmóniájában. Tudom, hogy beteg is vagyok, de várom áhítatom, indulatom, buzgalmam vizeinek fölpezsdítését

„Háromszor verettem meg vesszőkkel, egyszer megköveztettem, háromszor hajótörést szenvedtem, sok utazást tettem, gyakran forogtam folyóvizek veszedelmében, veszélyekben a pusztákon, veszélyekben a tengeren…” (2 Kor. 11,25). a) Miért kellett Szent Pálnak annyit szenvednie? Először azért, mert Krisztus ezeket az utakat taposta ki apostolai számára. Az Úr Jézus a szőlőtőke, melynek venyigéi aranyos gerezdekkel ékeskednek, kavicsos földben a karóhoz, a kereszthez van

a) „Nem tudjátok-e, hogy kik a szentélyben foglalkoznak, a szentélyből valókat eszik…? Én pedig ezek egyikével sem éltem” (I Kor. 9,13). Szent Pál kitárja lelkét. Nem kenyérkereset viszi. Ő apostol szenvedélyből s nem hivatalból. Az ő apostolsága hév és tűz, életét a lelkek üdvözítésére szentelte, és a lelkeket azért kell üdvözítenie, mert szereti Krisztust. Neki nemcsak az lebeg szeme előtt,

„Az első keresztények állhatatosak valának az apostolok tanításában, a kenyérszegés közösségében és az imádságokban” (Ap.Cs. 2,42). a) A Szentlélek rámutat az apostoli egyház lelki életének három jellemvonására. Egyszerű erőkön épül föl a szép világ; egyszerű elvek teremtik meg a keresztény élet zsenge tavaszának szépségét. Kitartóknak kell lennünk az apostolok tanításában. Forma, arány, keret kell mindenekelőtt a szép élethez; kell gazdag

A Pünkösd szelleme szemben a Karácsony s a Húsvét szellemével: a) Az első Karácsonykor künt Betlehemben nem volt ünnep, hanem inkább vásár; nagy sokadalom hömpölygött az utcákon, és Őt, ki már köztük járt, nem vették észre. Azután beállt az éj, s lett nagy, mély, éjjeli csend; nem várta őt senki. Ellenben a Pünkösd ünnep, nagy nap, a törvény ünnepe, ünnepélyes,

„És hozzájuk álla az napon mintegy háromezer lélek” (Ap.Cs. 2,6,41). a) Keresztény vagyok és reflektálok az elvekre, melyek által azzá lettem. Kereszténnyé lettem azáltal, hogy Krisztusban az isteni tekintélyt fölismertem és magamat neki átadtam, ő vezet, ő nevel engem. Az igazságot illetőleg a Mester isteni tekintélyét követem; a lelki élet fejlesztését, növelését illetőleg a Megváltó kegyelemszereit használom; a híveknek, testvéreimnek

a) „Amint pedig e szózat lőn, sokaság gyülekezék egybe… Álmélkodának pedig mindnyájan és csodálkozának egymás között. Ekkor előállván Péter a tizeneggyel, fölemelé szavát és szóla nekik…” (Ap.Cs. 2,6,12-14). A Szentlélek beszédre is s figyelemre is indít; arra, hogy adjunk, s arra is, hogy vegyünk. Indít arra, hogy mások lelkes gondolatait szívesen fogadjuk és azokat hasznunkra fordítsuk. Mások buzdításából és prédikálásából

a) Pünkösd van, a Lélek ünnepe. Lejött az égből a fergeteg szárnyain, a szél zúgása az ő beharangozása, villámait lehozta s tüzes nyelvekké olvasztotta; angyalait fönthagyta, de kerubos, szeráfos, bátor lelkeket állított a világba, apostolokat; tüzes szavak, ihletett arcok, megindult tömeg az ő művei. Pünkösd van. Ez a Lélek a hitnek lelke s ugyancsak az isteni szereteté, a tisztult lelkiségé,