Napi elmélkedés

Krisztus mintaképünk személyét tekintve

De hogyan és miben mintaképünk, példánk Krisztus, a megtestesült Ige? Krisztus kettős szempontból példakép: személyében és működésében; Istenfiúságában és emberi tevékenységében, mert egy személyben Isten Fia és Emberfia: tökéletes Isten és tökéletes ember. Krisztus Isten, tökéletes Isten. Képzeljük magunkat Júdeába, Krisztus idejében. Már betöltötte küldetésének egy részét, végigjárta Palesztinát, tanított és véghezvitte „Isten műveit”.1 Egyszer, miután befejezte napi apostoli útját

Szükséges Istent megismernünk, hogy vele egyesülhessünk

Láttuk, hogy életszentségünk nem más, mint részesedés az Isten szentségében. Akkor vagyunk szentek, ha Isten gyermekei vagyunk és ha úgy élünk, mint a mennyei Atya igazi gyermekei, méltón természetfeletti fogadott fiúságunkhoz. „Kövessétek tehát, mint kedvelt gyermekek, az Isten példáját”, – mondja Szent Pál.1 Maga Jézus is mondja és valamennyi tanítványához intézi: „Legyetek tökéletesek”, nem akármiféle tökéletességgel, hanem „mint a ti

Krisztus misztériumából különböző termékeny gondolatokat és szempontokat meríthetünk

Mikor Szent Pálnak kora keresztényeihez intézett leveleit olvassuk, meglepő az az odaadás, mellyel a mi Urunk Jézus Krisztusról beszél. Újra meg újra visszatér arra a tárgyra, mely különben is annyira betölti egész lényét, hogy „számára Krisztus az élet”.1 Azért „gondolkodás nélkül maga is áldozattá válik Krisztusért és tagjaiért”.2 Maga Jézus választotta ki és oktatta, hogy misztériumának hírnöke legyen az egész

Az isteni üdvösségterv legfőbb célja

Valóban, Istent illeti meg minden dicsőség. Ez a dicsőség az isteni mű alapvető célja.1 Szent Pál is bizonyítja ezt, mikor ezekkel a szavakkal végzi az isteni üdvösségterv kifejtését: „…Hogy magasztaltassék kegyelmének dicsősége”. Mikor Isten gyermekeivé fogad bennünket, mikor ezt az istenfiúságot valóra váltja a kegyelem által, melynek teljessége Krisztusban van, mikor részesíteni akar bennünket Krisztus örökségének boldogságában, – mindezt dicsősége

Az istenfiúság egyetemes; kimondhatatlan szeretetről tesz tanúságot

Mindnyájunknak részt kell vennünk Jézus szentségében. Abból az életszentségből, amelyet ő hozott és amely által Isten gyermekeivé tesz bennünket, Krisztus senkit sem zárt ki: „Krisztus valamennyiünkért meghalt”;1 az egész emberiség számára megnyitotta újra az örök élet kapuit. Szent Pál szerint ő az elsőszülött a sok testvér között.2 Az örök Atya azt akarta, hogy Krisztus feje legyen egy királyságnak, gyermekei királyságának.

A bűn által meghiúsított isteni tervet a megtestesülés állítja helyre

Tudjuk, hogy Isten az első ember teremtésével valósította meg szándékát. Ádám mind a maga, mind neme számára elnyerte ezt a kegyelmet, mely Isten gyermekévé tette őt. De bűnével mind ő, mind neme elveszítette az isteni ajándékot. Lázadása óta valamennyien mint bűnösök születtünk, megfosztva attól a kegyelemtől, mely Isten gyermekeivé tett bennünket. Sőt Isten ellenségei és a harag fiai vagyunk.1 A

Isten elhatározása istenfiúságunkban válik valóra, a kegyelem segítségével

Hogyan valósítja meg Isten ezt a fönséges tervet, mely szerint részesíteni akar bennünket abban az életben, amely felülmúlja természetünk arányait, meghaladja jogait és erőit, amelyet nem követel semmiféle szükségletünk sem? Abban az életben, amely anélkül, hogy lerontaná ezt a természetet, soha nem sejtett boldogsággal halmozza el az emberi szívet? Hogyan valósul meg Isten szándéka, hogy „belépjünk isteni életének kimondhatatlan közösségébe”1

A szentség a Szentháromságban

Az emberi értelem is meg tudja állapítani, hogy a legfőbb Létező szent. Ez a szentség az (önmagában tekintett) isteni természetnek egyik tulajdonsága, tökéletessége. De a kinyilatkoztatás új fényt derített rá. Most emeljük fel hódolattal lelki szemeinket az imádandó Szentháromság szentélyéhez. Hallgassuk meg, mit nyilatkoztatott ki nekünk Krisztus Jézus és mit tanít az Egyház Isten belső életéről, hogy vele lelkünket tápláljuk

Isten részesíteni akar bennünket saját életében, hogy szentekké tegyen bennünket és osztozzunk boldogságában

Folytassuk most a részletes tárgyalást, az Apostol szavait követve. – Ez a tárgyalás elkerülhetetlenül ismétlésekre vezet, de reméljük, hogy megbocsáthatók, tekintve ezeknek az életbevágó kérdéseknek magasztosságát és jelentőségét. Csak akkor sejthetjük meg e dogmák nagyszerűségét és a lélek számára nagy termékenységét, ha kissé elidőzünk szemlélésüknél. Tudjuk, hogy minden tudományban vannak alapelvek, alaptételek, melyeken nyugszik minden további okfejtés és végső következmény.