Kit érdekel ma már?
Nem hátra kell néznünk, hanem előre – halljuk napjainkban gyakran.
Kit érdekel ma már, hogy mi történt harminc-negyven évvel ezelőtt, mikor a mai élet gondjai itt vannak a nyakunkon.
Falbontásos betörés hatósági asszisztenciával a Dabas-Sári katolikus iskolába. A tollvonással elrabolt egyházi intézmények törvényes visszaadásának mesterséges akadályoztatása. Az iskolai hittantanítás kiszorítása a kontraszelektált pedagógusok közül kiválasztott ateista igazgatók háttérből történő bátorításával. Az egyházi iskolát törvényes intézkedéssel átadni kívánó önkormányzatok elleni hisztériakeltés a tények tudatos csúsztatásával és a tömegkommunikációs eszközökben való fondorlatos tájékoztatással.
Folyik a közvélemény manipulálása suttogó propagandával az egyházi középiskolákba beiratkozni kívánó diákok elrettentésére. Sorra jelennek meg ill. hangzanak el az egyházat, papjait, intézményeit hamisan beállító riportok és cikkek rádióban, tévében, sajtóban a vallás és a hitélet lejáratására. Politikai hadjárat korszakát éljük az egyház társadalomból való kiszorítására.
Ki nem mondott cél a vagyonától teljesen megfosztott egyház költségvetési támogatásának reálértékben folyamatosan nagymértékű csökkentése, és ily módon intézményeinek és lelkipásztori munkájának ellehetetlenítése.
Még folytathatnánk a sort napjaink egyházellenes gondjairól. Minek akkor nosztalgiázni a múlt szenvedéseiről?
Ismeretes, hogy gyökér nélkül nincs sem fa, sem virág. Ha megfeledkeznénk Jézus keresztfájáról, akkor nem reménykedhetnénk a feltámadás dicsőségében. A jelen ereje a múlt helytálló szenvedéseire épül.
Erről a szenvedésről tesz tanúságot Ágotha Tivadar, aki egész életében széllel szemben vitorlázott egy olyan korban, amikor a szél gyűlöletet és hazugságot fújt.
Ágotha Tivadar 1931. január 4-én született Nova-Topolán (a mai Boszniában). Apja Temesvárról származott és katonatiszt volt. Édesanyja boszniai horvát katolikus család sarja. Gyermekkorát ideális körülmények között Keszthelyen majd Pesten élte. 10 éves korában a kőszegi katonaiskola növendéke lett. A kemény fegyelmet sokszor nehezen tűrte. Az oroszok beözönlése elől 1945-ben az iskolával Németországba menekült. 1946-ban visszatért Magyarországra. Mostoha viszonyok között Pápára került és az ottani állami tanítóképzőben tanult. Hamarosan nézeteltérések sorozatára került sor:
– Május 1-jén nem jelent meg a felvonuláson.
– Egy másik tüntetésen ugyan részt vett, de megtagadta a kommunista reklámtábla hordását.
– Mindszenty bíboros elítélésekor (1949. febr.) az iskola teljes tanári kara és ifjúsága előtt tiltakozott a kirakatper ellen. Ezért a tettéért az iskolából eltanácsolták (ennek ellenére ősszel mégis sikerült tanulmányait folytatni).
– 1949 végén, Sztálin 70. születése napjára 1/4 kg hulladékpapírt ajánlott fel. Emiatt az iskolából kizárták.
Középiskolai tanulmányait a veszprémi (akkor még létező) kisszemináriumban fejezte be (1950). 1950 szeptemberétől 1952. február 27-ig a veszprémi nagyszeminárium növendéke. Innen hurcolták el 4 szeminarista társával és spirituálisukkal, dr. Major Kálmánnal a budai ÁVÓ-ra, s koncepciós perben ítélték el hat évre.
A teljes mű letölthető a http://www.ppek.hu/k125.htm oldalról.
