„Ártatlan” alatt itt nem azt értjük, kinek semmi bűne nincs, hanem oly egyént, aki megöletésére nem szolgált rá, mint a halálraítélt vagy pedig a jogtalan támadó. Ha a szándék egyenesen az ártatlan életének kioltására irányul, a bűnt gyilkosságnak nevezzük, míg ellenben egyszerűen emberölésnek hívjuk annak tettét, aki saját hibájából vagy azon kívül felebarátja halálát okozza ugyan, anélkül, hogy annak életét

Jóllehet a becsület egyik legnagyobb javunk s legféltettebb kincsünk, mégis annak fegyveres védelmét a keresztény erkölcstan sohasem engedélyezi. Az oka ennek egyszerű és világos. A becsület megóvására, védelmére, visszaszerzésére ugyanis a fegyver teljesen alkalmatlan s célszerűtlen eszköz. Mert mi a becsület? Mások jó véleménye felőlünk. Ezt fegyverrel kicsikarni, visszaszerezni nem lehet. Tehát valami más, alkalmas módot kell keresnünk, hogy a

Ha már az anyagi javak érdekében jogos a fegyveres önvédelem, mennyivel inkább akkor, ha az ezeknél sokkal értékesebb szüzesség vagy tisztaság forog veszélyben. A szűz ugyan nem köteles személyét fegyverrel védelmezni, mert hiszen a tisztaság erénye csak önkéntes, szabad beleegyezéssel veszhet el, de joga van hozzá. Maga a testi épség s tisztaság ugyanis oly fenséges s értékes javunk, hogy azt

Nem csupán életünk, hanem ezzel kapcsolatos jelentékeny földi javaink védelmére is szabad fegyvert ragadnunk s azokat a tolvaj vagy rabló élete árán is megoltalmaznunk. Jelentékeny birtokunk pedig e szempontból nem csupán az, amely nélkül nem élhetünk, hanem mindaz, aminek elvesztése viszonyaink szerint számunkra érzékeny kárt jelent. Egyházunk elítélte azt a véleményt, hogy egy arany értéke már minden körülmények között elég,

a) Védelemről csak akkor lehet szó, ha bennünket megtámadtak. Tilos tehát a támadást megelőzni, hacsak az már nincs közvetlen készülőben, úgyhogy a haladék a védelmet meghiúsítaná. Annál kevésbé szabad a támadást utólag fegyverrel megtorolni. Ez már magánbosszú volna, melyet megtilt az Evangélium. b) A védekező érje be azzal, ami az eredményes védelem céljára elég s szükséges. c) Éppen azért, ha

Isten az élettel együtt megadta mindnyájunknak a jogot, hogy ezt a drága ajándékát, földi és örök boldogságunk egyik legfontosabb feltételét, minden igazságtalan támadással szemben a végsőig – tehát a támadó megöléséig – is védelmezhessük. Ezt a jogunkat érvényesíthetjük, bárki legyen is az igazságtalan támadó: szülő, hitves, gyermek, egyházi vagy világi személy. Nagyon világos továbbá, hogy amit saját életünk védelmére megtehetünk,

Csak az újabb időkben kezdették egyesek az államnak ezt a jogát kétségbe vonni és hivatkozva a haladásra, a humánus érzésre stb., a halálbüntetés eltörlését sürgetni. Főképp Lombroso és Beccaria Olaszországban s Holzendorff Németországban keltek nagy hévvel a gonosztevők védelmére. Sokan felkapták ezt az eszmét s fennen hirdették, hogy éppen a kivégzések népszerűsítik s így szaporítják a gyilkosságot; a börtön sokkal

Isten akarja a társadalom rendjét és biztonságát, s ennek védelmét a világi hatalom, az állam kötelességévé tette. Hogy pedig az állam ezen hivatásának meg tudjon felelni, szükségképpen megkapta az élet és halál Urától a meghatalmazást, hogy nagyobb vétségeket, melyek a közbiztonság ellen támadnak, akár halállal is fenyíthet. Sőt, midőn a hatalom ezen végső eszközhöz nyúl, nemcsak jogával él, hanem szoros

Nagy különbség van e kettő között: kívánkozni a halál után és halálunkat önhatalmúlag előidézni. A vágy ugyanis még nagyon megférhet az isteni akaratban való teljes megnyugvással s a türelmes várakozással a megváltó halálra; s nem jelent forradalmat az élet s halál Urának felségjogai ellen, mint az öngyilkosság. A halál utáni kívánkozás tehát magában véve még nem bűn, sőt a körülmények