Nem köteles a gyónási titok őrzésére maga a gyónó. Ő tehát elmondhatja bárkinek, hogy mit gyónt s mit mondott neki a gyóntatóatya. Fontos ok nélkül azonban sohase beszéljünk arról, ami a gyónásunkban történt. Fecsegésünkkel nem ritkán nagy hibát követhetünk el, főleg ha a gyóntató jó hírnevének ártunk. Annál kegyetlenebb dolog ez, mert a gyóntató egyáltalán nem védekezhetik s eljárásának okát,

A gyónási pecsét alá tartozik minden meggyónt bűn, legyen az halálos vagy bocsánatos, titkos vagy nyilvános, a bűnök összes körülményei s a bűntársak. De hallgatni tartozik továbbá a gyóntató mindarról, amit csak a gyónásból tudott meg s aminek feltárása a gyónónak rosszul eshetnék vagy a szentségnek bármiképpen kárára válnék. Mindezt titokban kell tartani, nemcsak a gyónó életében, hanem halála után

Az Úr Jézus, ki azt állítá magáról: „az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű” (Mt 11,30), a gyónás elég súlyos terhét is nagyon megenyhítette, főleg azáltal, mert azt titkossá tette. Az Egyház ugyanis meg van győződve, hogy az Újszövetség isteni, bölcs törvényhozója, aki céljai elérésére bizonyosan alkalmas eszközöket tervezett, másként nem is rendelkezhetett. Nyilvános gyónással ugyanis kitűzött célját:

Az egyházi elöljárók, a pápa, a püspökök s szerzetes rendfőnökök megtehetik, hogy alattvalóik egyes nagyobb vétkeit maguknak fenntartják, s saját lelki ítélőszékük elé vonják, ahogy ezt a világi hatóság is a saját ügykörében tenni szokta. Ilyen esetben az illető bűn alól csak a fenntartó (illetőleg annak utódja s esetleges elöljárója) vagy az általa felhatalmazott pap adhat érvényes feloldozást. A fenntartás

A gyóntatási engedélyt, illetőleg joghatóságot a megyéspüspök adja úgy a világi papoknak, mint a szerzetes papoknak akár a világiak, akár (más) szerzetesek gyóntatására. Ezenkívül a kiváltságolt papi szerzetek főnökei is adhatnak bármely felszentelt papnak joghatóságot a saját szerzeteseik, újoncaik, valamint a házukban tartózkodó cselédek, tanulók s betegek feloldozására. (Vö. 874., 875. és 514. kánon.) De emellett minden szerzetesnek szabadságában áll

Hogy Egyházunk minden bizonytalanságot eloszlasson, a tengeren utazó pap joghatóságát törvénnyel szabályozta. A pap tehát, aki tengerre szállt, akár a saját püspökétől kapott joghatóságot, akár annak a kikötőnek püspökétől, ahonnan hajója kiindult vagy útközben megállt, ezzel meggyóntathatja összes útitársait, még ha azok később szálltak is a hajóra. Sőt, ha a hajó valahol vesztegel, a parti lakosok is eljöhetnek hozzá a

Vannak azonban ritka esetek, midőn maga az Egyház a lelkek üdve s a közjó érdekében a joghatóságot pótolja s azt már eleve az érvényesen felszentelt papnak megadja. Mikor történik ez? 1. Halálveszély esetén bármely ok idézze is azt elő. A halálos beteget vagy egyébként életveszélyben levőt tehát minden érvényesen felszentelt pap, legyen bár felfüggesztett, eretnek, aposztata, minden bűntől s egyházi

A gyóntatáshoz az érvényesen felvett papi renden kívül még joghatóság is szükséges. (Vö. 872. kánon.) A gyóntatás ugyanis ítélkezés jellegével bír, amelyet csak erre felhatalmazott bíró eszközölhet érvényesen. Csak azt ítélhetjük el vagy menthetjük fel, akinek bizonyos értelemben felebbvalói vagyunk. A joghatóság által válik a pap a gyónó lelki felebbvalójává. A joghatóság lehet rendes, amely bizonyos álláshoz, lelki hivatalhoz van

A katolikus Egyház mindig tudta s hitte, hogy isteni Alapítója a bűnbocsátó hatalmat csupán az apostoli kollégiumnak adta meg, amelyről ez a felszentelt püspökökre s papokra szállott. Nekik és nem másoknak szól tehát az ige: „Vegyétek a Szentlelket. Akiknek megbocsátjátok bűneiket, megbocsáttatnak nekik, és akiknek megtartjátok, meg vannak tartva”. (Jn 20,22.23) Mert ha valami, ám a gyóntatás, bűnoldás, a lelkek