Nem kell gondolnunk, hogy hosszú út vezet az igazságig, a katolikus Egyházig. Sőt elmondhatjuk, hogy jóllehet a katolikus hittudomány mérhetetlen, alapos félkészültségével a legbiztosabb kalauznak ígérkezik, mégis közvetlenül igen keveset vezetett vissza az Egyház kebelére. Nagyon kevésnek van arra ideje, módja, tehetsége, hogy a teológia minden zegét-zúgát alaposan áttanulmányozza. Az isteni kegyelemnek megvannak a maga rövidebb átlós útjai is s […]

Amint a természetes élet s annak létrejövése telve van mélységes titkokkal, annál inkább elmondhatjuk ezt a lélek természetfeletti, kegyelmi életre való születéséről, mely a hit által történik legfőképpen. „Ó, Isten bölcsességének és tudományának mélységes gazdagsága! mely megfoghatatlanok az ő ítéletei és megvizsgálhatatlanok az ő útjai!” (Róm 11,33) Bámulatos és megható Isten gyengéd alkalmazkodása minden egyes lélekhez. Ahány lélek van, Isten […]

És ha az emberi hit biztos forrása ismereteinknek, mennyivel inkább az a hit, amely a kinyilatkoztató végtelenül bölcs, igazmondó s szent Isten tekintélyén alapszik, aki nem csalódhatik, sem pedig minket meg nem csalhat s aki még hozzá értelmünket kegyelme napfényével ragyoghatja be s az igazsághoz ragaszkodó akaratunkat malasztjával támogathatja? Ezt az isteni hitet Egyházunk a vatikáni zsinaton (1870) így határozta […]

Nem egy félreértésre ad okot, hogy a hitet a köznyelven többféle értelemben vesszük. Hitnek nevezzük a bizonytalan vélekedést, mint mikor például csak „hisszük”, hogy a távolból egyik jóbarátunk közeledik felénk. Sőt nem ritkán hitnek nevezzük azt a bizonyos ösztönszerű sejtést is, melynek közelebbi okát adni nem tudjuk. „Hisszük”, hogy sok bankónk között hamis is akad; „hisszük, hogy még ez évben […]

Vannak, akik az emberi tudás határait csupán az érzékelhető világra korlátozzák és tanítják, hogy csupán azt ismerhetjük meg, ami öt érzékünk alá esik. (Pozitivisták, agnosztikusok.) Ezek tehát magukat önként az állati színvonalra süllyesztik. Mások megint az érzékeken kívül csak a puszta józan észt ismerik el a tudás forrásának s mindazt, amiről nem tulajdon tapasztalatunkkal szerzünk meggyőződést, amit értelmünkkel magunk be […]

Az Istentől alkotott mindenség három világnak összege. Az egyik a láthatók gyönyörű világa, melyet szemünkkel s többi érzékünkkel ismerünk meg. A másik a természetet fenntartó, kormányzó okok s törvények világa. Itt a testi szem mit sem használ. Jobb, ha becsukjuk. De ki kell nyitnunk a szellemünk szemét: az észt, az értelmet. Minő pompás egy tehetség ez! A testi szem remek […]

A szentségtörésnek bizonyos faja az ún. simonia. Valami Simon nevű bűbájostól vette nevét, aki az Apostolok Cselekedeteinek tanúsága szerint (8,18…) látva a Szentlélek csodálatos ajándékainak kiáradását az apostolok kézfeltétele által, ugyanezen hatalmat pénzzel szerette volna megvásárolni. Ajánlatát Szent Péter borzalommal, a legsúlyosabb szavakkal utasította el. Azóta simoniának nevezik azt a bűnt, midőn valaki lelki javakat, pénzért vagy egyéb anyagi érdekért […]

Tárgyi szentségtöréssel szennyezi be lelkét, aki szent tárgyakat, dolgokat megbecstelenít, bitorol vagy pedig egyházi tilalom ellenére elad vagy vásárol (simonia). Szent dolgok alatt kiváltképpen a szentségeket értjük, ezek között pedig első helyen a legméltóságosabb Oltáriszentséget, amelyben a mi Urunk Jézus Krisztus a kenyér és bor színe alatt igazán, valóságosan és lényegesen jelen van. Annak tehát, ki e legfelségesebb szentség ellen […]

Helyi szentségtörést követ el, aki a templomban, kápolnában, temetőben, szóval oly helyen, melyet a katolikus Egyház istentisztelet céljaira megáldott, megszentelt, olyasmit követ el, ami a helynek szentségével össze nem fér. Jóllehet ilyformán minden bűn, mely szent helyen megy végbe, egyúttal bizonyos fokú szentségtörés is, és így a katolikus templomban való fecsegés, nevetgélés stb., mely főleg esküvők vagy más „látványosságok” alatt […]

Személyi szentségtörés bűnét az követi el, a) aki vakmerő kezeit Istennek szentelt személyek (papok, szerzetesek, apácák), de legfőképpen Krisztus földi helytartója ellen fel meri emelni. Alig van bűn, mely az Úr haragját oly szembetűnően hívná ki maga ellen, mint szolgáinak bántalmazása. Sajátságos, de igaz, hogy könnyebben feledi, ha saját személyében éri sérelem, mint ha földi helyetteseiben üldözik őt. Bizonyításul idézhetnénk […]