Az ókor egyik bölcsének oly nagy volt tekintélye, hogy az ő véleményére való hivatkozás lezárt minden vitatkozást. „Autosz éfa” – mondották a tanítványok – „ő mondotta” s ezzel útja volt vágva minden további ellenvetésnek. Nekünk is van bölcsünk, nagyobb minden emberi tekintélynél. És ő szólott: „Én pedig mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket”. (Mt 5,44) És ezzel el kell némulnia minden vitának, […]

Ámde mikor oly nehéz az ellenséget szeretni! Már Szent Jeromos szemébe néz ennek az ellenvetésnek. „Vannak – úgymond – kik (szinte) lehetetlenségnek tartják az ellenségszeretet parancsát s elégségesnek állítják, ha az ember nem gyűlöl. Ami ezen felül van, több, mint amit megbír az emberi gyengeség. Ámde tudnunk kell, hogy Jézus Krisztus lehetetlent nem parancsolt, hanem igenis a tökéleteset. Hiszen meg […]

Igen! a becsület. Ez az a bálvány, amelynek a modern ember még Isten barátságát s örök üdvösségét is feláldozni kész. Mi lesz a becsülettel, ha mi nem állunk bosszút, ha megbocsátunk, ha önként felajánljuk a békejobbot? Hiszen ez esetben mindenki hitvány, gyáva embernek fog minket tartani s megszakítja velünk a társadalmi összeköttetést. Ámde – kérdem én viszont – ki előtt […]

Egyesek legalább is méltánytalanságot látnak a békülékenység szellemében, a keresett, felajánlott kiengesztelődésben, főképp abban, hogy a megsértett fél, az idősebb, az előkelőbb tegye meg az első lépést. Az Úr Jézus maga vállalkozott egyik remek példázatával emez ellenvetés megcáfolására. Királyi emberről szól, kinek egyik szolgája tízezer talentummal (mintegy 15 millió tallérral) tartozott. Teljesen megfizethetetlen összeg ez egy szolgára nézve. A király […]

Vannak, akik – legalább is a gyakorlatban – ezt a krisztusi törvényt igazságtalannak tartják. Hiszen – mondják – maga a természet oltotta belénk, hogy a rosszat gyűlöljük, a bűnt, a sérelmet megtoroljuk. Igen – feleljük erre – a rosszat gyűlölnünk kell, de nem a személyt, aki elkövette azt. A bűn is kétségkívül büntetést érdemel, de nem a sértett fél hivatott […]

De a szeretet nem éri be a bocsánattal s imával, ami egyébként a legnagyobb jótétemény, hanem igyekszik minden módon segítségére lenni ellenségének. Fourier Szent Péter (†1640) azt a szegény asszonyt, ki őt nyilvánosan gyalázta, ettől fogva rendszeres segélyben részesíté. Mikor pedig annak haláláról értesült, szomorúan monda: „Most már nincs senkim, aki oly őszintén megmondaná nekem az igazságot, mint ahogy ez […]

Az igazi szeretet Jézus dicső példája szerint nemcsak nem zárja ki imáiból az ellenséget, hanem egyenesen, kifejezetten azért imádkozik. Így tett Szent István első vértanú, aki, miközben megkövezték, „térdeire esvén, nagy szóval kiálta, mondván: Uram, ne tulajdonítsd nekik e bűnt”. (ApCsel 7,60) Szent Sabin assisi püspököt két szerpapjával együtt a keresztény hitért Venustianus kegyetlen helytartó foglyul ejti. A két szerpapot […]

Nevezetesen a szeretet őszintén, szívből, teljesen s bőségesen bocsát meg ellenségének s komolyan akarja feledni a megbántásokat. Egyik görög államférfinak az ókorban bizonyos szédelgő varázsszert ajánlottak megvételre, amely által mindenre lehet emlékezni. „Oly orvosságot hozz nekem – felelé amaz szomorú mosollyal – melytől feledni tudok, azt megveszem tőled.” Mi keresztények ismerjük ezt a bájitalt, szeretet a neve. Ivott abból Gualberti […]

Megadtuk korábban a keresztény erkölcstan követelményeit az ellenségszeretet szempontjából. Az igazi szeretet azonban nem szokott megállani a szoros kötelesség mezsgyéjén, hanem merészen nekivág az erény hegyeinek s nem ritkán szédületesen magasra viszi a sziklás, meredek utakon. Versenyre igyekszik kelni magával Istennel, aki, „midőn még ellenségei valánk”, egyszülötte feláldozása által békült ki velünk. Valóban isteni tett. Mert hiszen „igazért is alig […]

A megbocsátásnak legnyilvánvalóbb jele s többnyire szükségképpeni megnyilatkozása a forma szerinti kibékülés. Elsősorban a sértőre hárul a kötelesség, hogy azt keresse, illetőleg arra, aki inkább vagy előbb sértett. A megsértett fél pedig tartozik keresztény szeretetből a felajánlott békejobbot valamely módon elfogadni és pedig mindjárt, hacsak a megbántás által okozott nagy lelki fájdalom bizonyos húzódozást s haladékot nem tesz érthetővé s […]