De a szeretet nem éri be a bocsánattal s imával, ami egyébként a legnagyobb jótétemény, hanem igyekszik minden módon segítségére lenni ellenségének.
Fourier Szent Péter (†1640) azt a szegény asszonyt, ki őt nyilvánosan gyalázta, ettől fogva rendszeres segélyben részesíté. Mikor pedig annak haláláról értesült, szomorúan monda: „Most már nincs senkim, aki oly őszintén megmondaná nekem az igazságot, mint ahogy ez a nő tette”.
Loyolai Szent Ignác, mikor megtudta, hogy hűtelen barátja, ki párizsi tanulmányai idején mindenéből kifosztotta, Rouenban betegen s nagy nyomorban fekszik, nyomban oda sietett s gyengéd szeretettel ápolta.
Szienai Szent Katalin hosszú időn át buzgalommal, cseléd módjára kiszolgálta azt az asszonyt, aki őt csúf rágalommal gyalázatos életről vádolta.
Aranyszájú Szent János is, mint maga beszéli, kitárt karjával mentette meg a biztos haláltól a vele egy kocsiban utazó, őt számkivetésbe hurcoló Miletius helytartót, akit a főpásztoráért aggódó, feldühödt nép bizton megkövezett volna.
1700-ban történt a dánok s svédek közt lefolyt háború alatt. Egyik előkelő flensburgi kereskedőcsalád sarja – Keresztélynek hívták – mint közkatona állott őrt a lezajlott csata terén. Sikerült nagynehezen, drága pénzen palack sörhöz jutnia. Éppen ajkához készül emelni, mikor súlyosan sebesült nyögését hallja. Ellenséges svéd katona volt, kinek mindkét lábát elvitte az ágyúgolyó. A dán vitéz erre nemes elhatározással hozzá lép, föléje hajol s neki nyújtja az enyhítő italt. E pillanatban pisztoly dördült el. A hálátlan svéd halállal akarta visszafizetni ellensége jótettét. A golyó szerencsére célt tévesztett. Keresztély erre nyugodtan visszavonja a palackot, félig kiüríti, aztán megint csak odanyújtja a sebesültnek: „Te kópé – szólt – most már csak a felét kapod meg”. Ez időtől fogva királyi rendeletre Keresztély nemesi címert viselhetett, melyben félig telt söröspalack van ábrázolva, hogy mindörökre hirdesse az utókornak az ellenségszeretetben megnyilvánuló nagylelkűséget, hősiességet.
Mindezek méltóknak bizonyultak a keresztény névre s becsületet hoztak arra a vallásra, melyet már Tertullián így védelmez az őskeresztény időkben: „Mi ellenségeink szeretetére is kötelezve vagyunk; e szeretet egyedül nálunk szokásos szeretet. A jóbarátokat szeretni, ezt mindenki megteszi, hanem az ellenséget is szeretni, ez egyedül a keresztények dolga”.