Nem csoda, hogy a gyilkost nyomon követi egész életében bűnének szörnyű átka, a rossz lelkiismeretnek lángostoros, gyötrő fúriája. Már az első gyilkos Kain nem talál sehol nyugtot, a becstelenség bélyegével homlokán, mint száműzött barangolja be a föld vadonjait. Mint az angol költő megrázóan festi: „Arábia összes illatszerei nem tudják elvenni a gyilkos kezekről a rátapadt vér szagát, semmi víz sem tudja lemosni a pirosló véres foltokat. Fel-feltűnik a meggyilkolt áldozatnak véres alakja, s a gyilkos felsikolt: „Tigris jöhet, csak látomás ne jöjjön!” (Shakespeare: Macbeth) „Mindazok, kik fegyvert fognak, fegyver által vesznek el” (Mt 26,52), mondja az Úr, s ezen isteni igéket számtalan esetben teljesedni látjuk. Gyilkos ritkán hal meg természetes halállal, ha nem más végzi ki, rendesen saját kezével vet véget nyomorult életének. Saul, ki a főpapot nyolcvan más pappal kivégezteti, Júdás, Pilátus, Néró öngyilkosok lesznek; számtalan gyilkost a földi igazságszolgáltatás végeztet ki. Az örök bíró pedig pokollal sújtja a gyilkosságnak szörnyű vétkét, hacsak őszinte vezeklés azt jóvá nem tette.
Sohasem szabad tehát az ártatlant életétől megfosztani.