„Egyéb juhaim is vannak, melyek nem ez akolból valók; azokat is el kell hoznom…” (Jn 10,16) Így fejezte ki a jó Pásztor szíve hő vágyát a lelkek után, kik Egyházához még nem tartoznak. Ezt az érzületét közli mindazokkal, kik őt szeretik. Valamennyi, legyen az egyházi vagy világi, férfi vagy nő, felnőtt vagy gyermek, lángol a hő vágytól Krisztus országát kiterjeszteni, […]
A hitüktől elpártoltak s eretnekek megtérítése – 1
A hitehagyás és eretnekség okai
Jézus Krisztus Egyháza az ő tulajdon szavai szerint olyan, mint a hegyen épült város, mely mindenkinek figyelmét magára vonja, aki nem akar szándékosan vakoskodni. Fenséges kupoláját egekbe nyúló keresztjével az igazság, szentség s szeretet dicsköre ragyogja be immár majdnem kétezer éve. Honnan van mégis, hogy annyian távol maradnak tőle, sőt gyűlölik, s ha rajtuk állana, lerombolnák azt? Reámutatunk a hithagyás […]
A magánegyéneknek adott (privát-) kinyilatkoztatások
A magánegyéneknek adott kinyilatkoztatások (privát revelációk) hitre csupán azokat kötelezik, akiknek szólnak, feltéve, hogy azok valódiságáról meggyőződtek. Mások részéről csupán emberi hitelt érdemelnek, ha kellően vannak bizonyítva. Midőn az Egyház ily magánkijelentéseket helybenhagy, ezzel nem akar egyebet állítani, mint azt, hogy azok a hittel s jó erkölcsökkel nem ellenkeznek, de megtörténtükről nem szavatol. Ha az Egyház egyes ritka esetekben jelenéseket, […]
A hitetlenség és a hithagyás
Szoros értelemben vett hitetleneknek azokat nevezzük, akik az igaz hit kegyelmében még sohasem részesültek. Súlyosan vétkes ez az állapot azokban, kik ebben maguk is hibásak akár azért, mert lelkiismeretük szava ellenére az igazság után nem kutatnak, akár pedig azért, mert a megismert igazságot elfogadni vonakodnak. Ilyenek a pogányok, zsidók, mohamedánok s némely istentagadók (ateisták). A hithagyás (aposztázia) és eretnekség Hithagyók […]
Vétkek a hit ellen
A hit ellen véthetünk mulasztás által, ha elhanyagoljuk a hitigazságok elsajátítását, a hit felindítását vagy ha nem teszünk hitünkről vallomást, midőn arra kötelezve vagyunk. De véthetünk cselekedettel is, olyasmit téve, ami a hitet egyenesen megtámadja, gyengíti vagy kiöli belőlünk. Itt ismét két véglet lehetséges. Egyik a túlhiszékenység, mely kellő megfontolás s alapos vizsgálat nélkül mindent kinyilatkoztatásnak, csodának fogad el, amiről […]
A hit felindítása és megváltása
A hit az a mérhetetlen értékű gira, melyet nem szabad a kezkendőbe rejtenünk, hanem a váltóasztalra kell adnunk, hogy Urunk kamatostul visszakapja azt. (Lk 19) Kamatoztatjuk pedig hitünket elsősorban akkor, ha azt szunnyadó állapotából gyakorta felébresztjük, felindítjuk. Isteni parancs kötelez erre: „Ez az ő parancsa: hogy higgyünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében”. (1Jn 3,23) Hogy pedig ez a […]
Mit kell hinnünk?
Minthogy az isteni hit az az aranykapocs, mely a lelket örök, természetfeletti céljával, rendeltetésével összeköti, azért annak birtoklása – legalább bizonyos formában – az üdvösségre feltétlenül szükséges. Midőn a keresztség szentsége a megszentelő malasztot a lélekbe önti, egyben közli azzal a hitnek szunnyadó csíráit is. A gyermekről ezzel a hitképességgel egyelőre gondoskodva van. Mikor azonban értelme fejlődésével a hit kötelező […]
A hit erőssége s biztonsága – 2
De nemcsak harcedzett katonákat, hanem gyenge gyermekeket hősiesen erősekké tesz hitükben az isteni kegyelem. Midőn Glaucester Hugó hitvalló püspököt a katolikus Mária uralkodása alatt Angolországban máglyára hurcolták, így búcsúzott el a szegény vak fiútól, ki szintén katolikus hitéért volt bebörtönözve: „Szegény kis fiú, te! Testi szemedet elvette Isten – ő tudja miért –, de helyette a lelki szem sokkal becsesebb […]
A hit erőssége s biztonsága – 1
A vatikáni szent zsinat tanítja, hogy a kinyilatkoztató Istennek „értelmünk és akaratunk teljes odaadásával kell hódolnunk” és hozzáteszi, hogy „a hit, melyet mi, katolikusok vallunk, a legszilárdabb alapra támaszkodik”. (III. ülés, IV. fejezet.) Mindebből következik, hogy hitünknek a kinyilatkoztatott igazságokban erősebbnek kell lennie, mint bármely tudásnak, melyet érzékeinkkel s puszta józan eszünkkel szereztünk. Megmagyarázza ezt: 1. a kinyilatkoztató Istennek végtelen […]
A hit ajándékai – 3
A hit hatalmas, termékenyítő erejéről fenségesebb dicsbeszédet senki sem tartott Szent Pálnál, a nemzetek nagy apostolánál. (Zsid 11) Megáll a Kálvária tövében s nem is sejtve azokat a szebb s nagyobb csodákat, melyek majd Jézus Krisztus véréből fognak fakadni, visszatekint az Ószövetségbe s megállapítja, hogy mindaz, ami abban nagy s dicső volt, a hitből származott. Felsorolja a számtalan hőst, elősorolja […]