Mély áhítatra gerjeszt. a) Mindent tőle vár; sokszor igéri s nagy reményeket fűz hozzá, rendkívül kiható eredményeket vár tőle. „Mikor eljövend a Vigasztaló, kit én küldök az Atyától, az igazság lelkét…” Attól megolvadnak szíveitek s vonzódtok majd hozzám. Most nem hisztek, majd fogtok hinni… Nem értetek meg most, majd megértetek akkor. Vonzalom, világosság, készség jár nyomában. Azért én imádkozom, hogy […]

„Maradjatok a városban…” (Luk. 24,49). a) Üljetek le… csendesedjetek le; legyen mélységes csend a lelketekben. Zaj és vásár az élet, s a lélek e profán, lármás piacokra nem száll le; tehát csendet kérünk. Csendet a földies, nyugtalan, csapongó, magamagát gyötrő gondolatokba; csendet az örökös perpatvarba; a hazug, mert nem őszinte, e tettetéssel s álnoksággal s ugyanakkor gyávasággal telt nagyképű komédiába. […]

„Maradjatok a városban, mígnem felruháztattok erővel a magasságból” (Luk. 24,49). a) Üljetek le a szent magányban, s teljesül rajtatok a próféta szava: „Ülni fog magában s hallgatni, s maga fölé emelkedik”. S mialatt ül és hallgat, imára kulcsolja kezét, égre emeli révedező szemét, s „oranté”-vá válik. Az Ecclesia „orante”. Azóta ez oratóriumból kerülnek ki az imádkozó, vágyódó, szárnyaló lelkek, mondjuk […]

a) Más világba, egészen másba. Az ember a föld szülöttje, világa ez a föld s ez a naprendszer; érzékei e világ benyomásai; fogalmait érzelmek, ösztönök, hangulatok színezik. Ő e világ exponense, funkciója, ő a rezgő fóliája. E világ nyelvét beszéli, érzelmeit, igényeit, reményeit érti. De van más világ is. Ha majd kiszakadunk érzékiségünk kategóriáiból s a földgömb s a csillagok […]

„És midőn nézték őt, az égbe menőt, íme két férfiú álla mellejök fehér ruhában, kik mondák is: Galileai férfiak, mit álltok az égbe nézvén? Ez a Jézus, ki fölvétetett tőletek az égbe, úgy jő majd el, amint láttátok őt az égbe menni” (Ap.Csel. 1,10). a) Hogy nézték őt a Szent Szűz s a hívek; hogy nézünk mi is még utána! […]

Fölment az Úr; dicsőségének sugárzata s az elragadott lelkek fényes tekintete jelzi útját. Fölment s elvitte szívünket, s mély, szenvedélyes vággyal töltötte el lelkünket: gyerünk utána. Menjünk a „regnum Dei”-be. a) Jézus akarja; fölegyenesítette az embert s az égre irányította tekintetét: „Ad astra!” Fölvitt minket a hegyre; megindította a haladás áramát s egy szebb, fejlettebb világ megteremtésére képesített a technika […]

„És mennybe viteték” (Luk. 24,51). a) „Fölment az Isten örvendezéssel, az Úr harsonaszóval! Énekeljetek Istenünknek, énekeljetek királyunknak” (Zsolt. 46,6). Mint ahogy a harmatba s illatba fürösztött mezőkről fölszáll trillázva a pacsirta, napsugárt iszik s a lelkét önti ki énekében: úgy fölszáll vele az én lelkem is „in dulci jubilo”, elbódulva az ünneplő, májusi vidék csendjétől s szépségétől; ez is mennybemenet. […]

a) Győzelmi bevonulás abba az országba, hol ő a király; az erény, a szépség, az erő, a lelkek országába. A földön csak ez ország útja kígyózik, biztos bár, de poros; a templom nem kész, csak építési telkén folyik a munka; múzeum helyett csak műtermet látunk sok vajúdással! Itt lenn az élet gyökerei a nyirkos földbe ereszkednek, ott a virág az […]

a) „Kivivé őket végre Betániába és fölemelvén kezeit, megáldá őket” (Luk. 24,50). Sokfelé vitte őket; végre kiviszi Betániába, föl az Olajfák hegyére. Tavasz van, napsugaras, illatos a levegő, a föld virágos, s Jézus az örök élet erejével s örömével megy végig az olajfás ösvényeken. Szíve tele van; lelke bontja szárnyait, mint a költöző madár, és fölemelvén kezeit, megáldja édes híveit […]

„Íme, én veletek vagyok mindennap a világ végeig” (Máté 28,20). a) Ez kimondhatatlan vigaszunk, melyet a legteljesebben lefoglalunk magunknak, mert mindenben s mindenütt s élénken és közvetlenül érintkezni akarunk vele. Érezzük jelenlétét, szinte megcsap lehellete; fényes árnyék gyanánt kísér akár szőnyegen, akár gyaluforgácson vagy törésföldön járjunk. Szavai csengnek fülünkben; virág, madárdal, hajnal, alkony, harangszó és lelkünkön átvillanó gondolatok figyelmeztetnek rá. […]