Fölment az Úr; dicsőségének sugárzata s az elragadott lelkek fényes tekintete jelzi útját. Fölment s elvitte szívünket, s mély, szenvedélyes vággyal töltötte el lelkünket: gyerünk utána. Menjünk a „regnum Dei”-be.
a) Jézus akarja; fölegyenesítette az embert s az égre irányította tekintetét: „Ad astra!” Fölvitt minket a hegyre; megindította a haladás áramát s egy szebb, fejlettebb világ megteremtésére képesített a technika terén épúgy, mint a jogok s a javak élvezetében. Embert csinált belőlünk s az Isten fiai méltóságának öntudatára ébresztett. Szép, fölséges magaslat! Csodálatos eszményi törtetés! Ő, az örök élet s a föltámadás mestere vezeti az „ascensio”-t. Aki utána tör, nem éri be tudással, hogy mint járnak a folyók, a szelek s a csillagok. Lelkünk mélyéből más vágyak törnek elő, más célok, más eszmények, s kicsi lesz a föld annak, „qui ascendes super omnes coelos”; nagyobb lesz időnél, térnél, nemzetnél az utolsó halhatatlansági „aspirans”, ha pincelakásban is, vagy padláson lakjék. Ez már nem hegy, hanem maga az ég… az igaz ember szívében. Eddig kell emelkednie mindenkinek, az égig, melyet magában hord.
b) De vannak, akik lemutatnak s mondják: Elég nekünk a szép föld. Ez hiba; a föld nem szép ég nélkül. A világ szűk nekünk ég nélkül; haladás, műveltség, testvériség elfonnyad az ég nélkül. A műveltségbe a természetfölötti hitet kell beállítanunk, mely gyermeki érzést s Isten-félelmet ébreszt. Másban nem bízhatunk. „Nem hiszem – mondja Rousseau, – hogy az ember vallás nélkül erényes lehessen; magam is sokáig vallottam e téves nézetet, de már kiábrándultam belőle.” S a vallást a gyermek bizalmáig s az Úr Jézus rajongó szeretetéig kell fokozni. – A haladásban a finom erkölcsöt kell ápolnunk s a tisztaság szeretetét…, tisztelnünk kell a világ nagy intézményeit, például a házasságot, a szívek közösségét kell benne látnunk; az egymást tisztelő szeretetet s boldogságot. – A testvériség csak mint krisztusi testvériség tartható fönn; az önzés, a kegyetlenség, a raffinált élvezetvágy a tarantella-pók mérge; a mese szerint az ember érzéketlen lesz tőle s csak a zenére reagál. Nekem csak a krisztusi szeretetben van harmóniám.
c) S mi van a haladáson, műveltségen túl? Van még ascensio a hősies, nagylelkű erényben, az áldozatos lélekben. Oda az „animalis homo” el nem jut, ha az elefánt súlyával vág is magának csapást, de oda sasszárnyak kellenek, melyek Dantét is a paradicsomba viszik. – Mily ascensiót mutat a szűzies élet, az eucharisztia; mennyi áldozatot, mily tisztaságot, mily önzetlenséget! Égni és lelkesülni kell ez ascensióért s annak egyetlen, páratlan, édes vezéreért.