Mária közreműködik összes, az isteni igazságosságnak eleget tevő cselekedeteinkben, mivel Isten minden kegyelmet átadott neki, hogy nekünk kiossza: miből Szent Bernát azt következteti, hogy minden ember, ki valaha élt, jelenleg él és ezentúl élni fog, Máriát az egész emberiség örök üdvének közvetítője gyanánt köteles tekinteni (Serm. 2. Pentec.) Jézus Krisztus saját szavai szerint senki sem találhatja meg őt, hacsak az […]
Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk – 9
Eljön a Vigasztaló – Mennybemenetel nyolcadában
Ez a vasárnap és az egész hét arra kell, hogy szolgáljon, mint felkészüljünk Pünkösd ünnepére, hogy jó cselekedetek és jámbor lelki gyakorlatok által képessé váljunk a Szentlélek ajándékainak befogadására. Az introitusban az Egyház így énekel: „Halld meg, Uram, hangomat, mellyel hozzád kiáltottam, alleluja. Szívem mondotta néked: Arcodat keresem, a te arcodat, Uram, keresem; ne fordítsd el tőlem arcodat, alleluja, alleluja. […]
A szentségek kiszolgáltatásának kötelezettsége – 2
Ha akadna – amit nem hiszünk – olyan lelkipásztor, aki félne életét juhaiért kockára tenni, az vegye szívére azokat a magasztos szavakat, melyeket Alessandro Mansoni, a „Jegyesek” halhatatlan szerzője ad Frederigo Borromei milánói bíboros-érseknek, Szent Károly unokaöccsének ajkára, midőn ez kötelességmulasztó papját megfeddi. – Én mindig azon voltam – védekezik Don Abondio plébános érseke előtt –, hogy teljesítsem kötelességemet, még […]
Május 31. Szombat
MINDEN REGGEL IMÁDKOZZUNK HÁROM ÜDVÖZLÉGYET MENNYEI ÉDESANYÁNKHOZ! Mária, anyám, a hatalomnál fogva, melyet a mennyei Atya adott neked, őrizz meg engem a mai napon a halálos bűntől. Üdvözlégy… Mária, anyám, a bölcsességért, amit Szent Fiad adott neked, őrizz meg engem a mai napon a halálos bűntől. Üdvözlégy… Mária, anyám, a tökéletes szeretetért, amellyel a Szentlélek eltöltött téged, őrizz meg engem […]
Május 31. Szombat, SZŰZ MÁRIA KIRÁLYNŐ
Szombaton a mi égi édesanyánk, a Boldogságos Szűz Mária csodálatos napja. Ezen a napon, ha nincs nagyobb ünnep, a papok is Mária tiszteletére mondják a napi szentmisét. Szombatonként fontos a rózsafüzér, a lorettói litánia, a különböző Mária-imádságok elmondása, Máriáról való elmélkedés, hogy még mélyebben gyökerezzünk katolikus hitünkben, s Mária esdeklő imádságai által, még több kegyelmet kapjunk. SZŰZ MÁRIA KIRÁLYNŐ „A […]
Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk – 8
Szent Bernát azt tanítja, hogy igazságos dolog, hogy egy férfi és egy nő volt oka bukásunknak, egy másik férfi és egy másik nő vigye véghez a megváltás művét. (Serm. in Sig. magn.) miként ezt Jézusban és szent anyjában Máriában tényleg teljesedésbe is ment. „Különben – teszi hozzá a szent – semmi kétség az iránt, hogy Jézus egymaga is túlon túl […]
A szentségek kiszolgáltatásának kötelezettsége – 1
Midőn az isteni Főpásztor az egyházirend szentsége által hatalmát s szeretetét az ő választott szolgáival, papjaival megosztja, ezzel a hallatlan méltósággal súlyos kötelezettséget is ró reájuk, hogy a szentségek szorgos kiszolgáltatása által nyáját legeltessék, híveinek lelkéről gondoskodjanak. Ez a szent s magasztos teher elsősorban s pedig az igazságosság címén a plébánosokra s káplánokra nehezedik. Más szóval ők nemcsak a szeretetnek, […]
Május 30. Péntek
Ima a Megváltó Jézushoz Megváltó Jézus, Uram és Istenem, Istenem és mindenem, aki keresztáldozatod által megváltottál minket és legyőzted a sátán hatalmát, szabadíts meg, kérlek, minden ördögi jelenléttől és a gonosz minden befolyásától. A Te nevedben kérem, sebeid érdemeiért kérem, véred érdemeiért kérem, a Te Kereszted érdemeiért kérem, Mária, a Szeplőtelen Fogantatás és a Fájdalmas Anya közbenjárására kérem. Csorduljon rám […]
Május 30. Péntek, Mennybemenetel nyolcadában
(megtartóztatási nap) A péntek, a mi Urunk Jézus Krisztus üdvöt hozó kínszevendésének napja. Ezen a napon böjtölünk, áldozatokat ajánlunk fel Krisztusnak, a fájdalmas rózsafüzérben az ő szenvedéséről elmélkedünk, és a keresztút elvégzésével még inkább közelebb kerülünk ennek a misztériumnak kimeríthetetlen gazdagságához.
Mennyire szükségünk van Mária közbenjárására, hogy üdvözüljünk – Imádság
Ó lelkem, íme boldogságodra és üdvösségedre mily szép reményt nyújtott neked az Úr, midőn irgalmassága oly nagy bizalmat öntött beléd Isten anyjának oltalma iránt, holott bűneid miatt már oly gyakran megérdemelted Isten kegyelmének elvesztését és a poklot! Adj tehát hálát Istenednek és szószólódnak, Máriának, ki védőpalástjának oltalma alá vett, mit ama sok kegyelem is bizonyít, miket már eddig elnyertél! Igen, […]