Az Oltáriszentségben jelenlévő isteni Fölség, minden áldás élő kútfeje, menny és föld Ura, Istene! Felajánljuk Neked ezt a szentségimádási órát katolikus egyházunkért, egyházmegyénkért, plébániánkért, papjainkért, itt élő híveidért: a gyermekekért, fiataljainkért, a családokért, az öregekért és a betegekért. Engedd, hogy szerető bizalommal forduljunk hozzád, aki szent Véred által megváltottál minket, s teljes szívünkből áldjunk téged, aki lelkünk eledelére önmagadat adtad […]
Február 6. Csütörtök
Február 6. Csütörtök, Szent Titusz püspök és hitvalló
„Magam gondoskodom nyájamról – mondja az Úr, pásztort rendelek föléjük, aki majd legelteti őket: Én, az Úr leszek az Istenük!” (Ezékiel próféta) Szent Titusz mint Szent Pál egyik legbuzgóbb munkatársa kitörülhetetlenül beleírta nevét az apostoli egyház történetébe. A szent püspök a későbbi görög leírásoknak legendákkal átszőtt előadása szerint Kréta szigetén született, egész fiatalon Jeruzsálembe került és ott Jézus csodáinak láttára […]
A bűn
Hogy felfoghassuk, milyen rossz a bűn, meg kellene értenünk, ki az Isten, és ki az ember, aki bűneivel megbántja Őt. Helytelenül nevezik a bocsánatos bűnt kis bűnnek; hogyan lehetne kis bűn az, ami megsérti Istent? Legyen bár valakinek annyi érdeme, mint Remete Szent Pálnak, aki kilencvennyolc évet töltött egy barlangban; vagy Xavéri Szent Ferencnek, aki sok ezer lelket nyert meg […]
A hitehagyás és eretnekség okai
Jézus Krisztus Egyháza az ő tulajdon szavai szerint olyan, mint a hegyen épült város, mely mindenkinek figyelmét magára vonja, aki nem akar szándékosan vakoskodni. Fenséges kupoláját egekbe nyúló keresztjével az igazság, szentség s szeretet dicsköre ragyogja be immár majdnem kétezer éve. Honnan van mégis, hogy annyian távol maradnak tőle, sőt gyűlölik, s ha rajtuk állana, lerombolnák azt? Reámutatunk a hithagyás […]
Február 5. Szerda
Könyörgések Szent Józsefhez Emlékezzél, ó legtisztább jegyese az Istenanya Máriának és legkedvesebb védelmezőm, Szent József: Még soha nem hallotta senki, hogy valaki, aki védelemért és segítségért tehozzád folyamodott, nem nyert volna meghallgatást és vigasztalást. Ezzel a tudattal és bizalommal fordulok hozzád Szent József, hallgasd meg könyörgésemet és kéréseimet. Amen. Dicső Szent József, Mária jegyese és Jézus szűzi atyja, emlékezzél meg […]
Február 5. Szerda, Szent Ágota szűz és vértanú
„A keresztények alázatossága és szolgálata sokkal előbbre való, mint a királyok minden gazdagsága és felfuvalkodottsága. Mert nincsen nagyobb szabadság, mint Krisztusnak szolgálni” „Ó, Ágota, jóság a neved, és jóság a lelked! Ó, Ágota, dicső tetteid nyilván hirdetik jó nevedet, és jó neved hirdeti dicső tetteidet! Ó, Ágota, neved hív, hogy mindenki hozzád csatlakozzék. Példád vonz, hogy mindenki késedelem nélkül Istenhez, […]
Idő és örökkévalóság
Nincs rövidebb dolog az időnél, de értékesebb dolog sincs az időnél. Az idő végtelen értékű kincs; hiszen bármely pillanatban a kegyelem és a dicsőség kincseit szerezhetjük meg vele. Ami az idővel véget ér, nem érdemli meg, hogy nagynak neveztessék. Az az idő, melyet nem Isten szolgálatára fordítunk, elveszett idő. Isten hív, hogy jót cselekedjél, cselekedd hát ma! Mert holnap talán […]
A magánegyéneknek adott (privát-) kinyilatkoztatások
A magánegyéneknek adott kinyilatkoztatások (privát revelációk) hitre csupán azokat kötelezik, akiknek szólnak, feltéve, hogy azok valódiságáról meggyőződtek. Mások részéről csupán emberi hitelt érdemelnek, ha kellően vannak bizonyítva. Midőn az Egyház ily magánkijelentéseket helybenhagy, ezzel nem akar egyebet állítani, mint azt, hogy azok a hittel s jó erkölcsökkel nem ellenkeznek, de megtörténtükről nem szavatol. Ha az Egyház egyes ritka esetekben jelenéseket, […]
Február 4. Kedd
Ima az Őrangyalhoz Istennek szent angyala, áldott legyen az óra, amelyben Isten jósága téged védelmezőmmé rendelt! Fordítsd szívemet Istenhez, taníts e világ forgatagában is az Ő jelenlétében élnem! Kérlek, mutass utat kísértés idején! Isten engedelmével szólj mások angyalához is értem bajos ügyeimben! Ha megbotlik lábam, segíts felállnom, hogy az égi boldogságban, mint Isten gyermeke találkozhassak egykor veled! Hála tenéked! Ámen. […]
Február 4. Kedd, Corsini Szent András püspök és hitvalló
„András életpéldája a Szűzanya tiszteletére, közbenjárásába vetett bizalomra tanít bennünket; valamint arra, hogy még a keresztényeknek is gyakran komoly megtérésre van szükségük” „Lám, az én Uram, Jézus Krisztus, mikor szidalmazták, nem viszonozta a szidalmakat, s mikor szenvedett, nem fenyegetőzött. Így kell tennem nekem is. Hiszen én kéregető barát vagyok; az én koronám és mesterségem a koldulás” „Édesanyja, Szent Mónika példájára […]