A húsvéti lakoma szertartásait, miként ezt az Evangéliumok egyes elejtett szavaiból észrevesszük, legalább lényeges vonásaiban az Úr Jézus is betartotta apostolaival. Az egyik kehely körüladásakor, talán mindjárt az elsőnél mondá a jelentőséggel teljes szavakat: „Kívánva kívántam e húsvétet megenni veletek, mielőtt szenvedjek” (Lk 22,15). A halál gondolata állandóan betölti s foglalkoztatja az Úr lelkét. Minden csak erre emlékezteti őt, de […]

Minthogy pedig Jézus az Oltáriszentség alapításával külsőleg s belsőleg annyira összefüggő húsvéti lakoma szertartásait híven betartotta, nem lesz érdektelen azokat röviden elősorolnunk. A zsidó pascha- (passah) vagyis húsvét-ünnep nisán hó 14. estéjétől ugyane hó 21-ike estéjéig tartott. A régiek ugyanis a napot estétől estéig számították, ahogy ez az Egyház liturgiájában a mai napig gyakorlatban van. Nisán 14-ike készületi nap volt. […]

Nisán hó 13-ika (március 17.) csütörtök volt, midőn Jézus estefelé tanítványai élén Bethániából Jeruzsálembe vonult, hogy ott velük „a húsvétet megegye” s egyben örökre felejthetetlen búcsúlakomáját ünnepelje. Hogy miképp történt az a megható válás attól a bethániai háztól, amelyben apostoli élete legboldogabb óráit töltötte, mit mondhatott az Úr a kedves hajlék küszöbén utoljára meghitt barátjának s házigazdájának, Lázárnak, aztán Mártának […]

Az Oltáriszentség kiválóságára vall a nevek gazdagsága is, amellyel a keresztény századok kezdettől fogva napjainkig az Eucharisztiát megjelölték. Az apostoli iratok többnyire Úr-vacsorának vagy Úr asztalának nevezik, emlékeztetve ezáltal az alapítás idejére, az utolsó vacsorára, midőn a búcsúzó Üdvözítő ezt a nagy szentséget a világnak örök emlékbe hagyta. A „kenyértörés”, a „kommunio” vagy „kommunikáció” (egyesülés) ugyancsak apostoli eredetűek. A szentatyák, […]

Remekművek megalkotói rendesen vázlatokban szokták előbb erejüket s képességüket kipróbálni és megmutatni. Isten is, mielőtt kiválóan kedves, csodálatos munkájának, az Eucharisztiának, Jézus Krisztus teste s vére szentségének megteremtésébe kapott, sok, szebbnél-szebb, színes képével rajzolta tele az Ótestamentumot. Azt lehet mondani, hogy az Ószövetség szent írása az Eucharisztiának valóságos képeskönyve. Csak néhány világosabb s könnyebben érthető képre hívjuk fel a figyelmet. […]

Festőről beszélik, ki az utolsó vacsora képének megalkotására vállalkozott. Már vászonra vetette a nagy esemény színterét, sőt elkészült az apostolok alakjaival is. Most végre az Üdvözítőre került a sor. Szándékosan hagyta utoljára. A művész fejét tenyerébe hajtva elmélkedik s a képzelet és szív minden erejével próbálja megsejteni az Úr arcát, alakját, magatartását ebben a világtörténeti pillanatban. És annyira átértette és […]

Isten ötödik parancsa bizonyára szoros értelemben nem terjed ki az állatokra, mégis az erkölcstani írókat követve, itt emlékezünk meg róluk, hogy egynémely téves véleményt e tekintetben is eloszlassunk. Az állatnak nincs halhatatlan szellemi lelke, nem személy, nem távoli rokona az embernek, mint azt a darwinisták szeretnék a világgal elhitetni, nincsenek jogai az emberrel szemben, ahogy azt a buddhisták hiszik, és […]

A végtisztességet, mellyel Egyházunk hű gyermekeit a föltámadás boldogító reményében a temető megáldott földjébe nyugalomra helyezi, megtagadja s pedig méltán s igazságosan tagadja meg azoktól, kik tőle életükben hűtlenül elpártoltak, hitüket nyilvánosan vagy gyakorlatilag megtagadták, botrányos viseletükkel anyjukra, az Egyházra csak szégyent hoztak és a bűnbánat minden jele nélkül hunytak el. Az egyházi törvénykönyv kifejezetten ezek közé sorolja: a) a […]

Az Egyház az elhunytak tetemeit szenteknek tartja s tisztelettel bánik velők, mint templomokkal, melyekben a Szentlélek lakott s melyeket az oltáriszentségi Jézus jelenlétével annyiszor kitüntetett. Azért megható imák s szép szertartások között kíséri ki híveinek kihűlt testét „a jó Isten szántóföldjébe”, ahogy a temetőt némely helyen találóan nevezik, s elveti ott a testet mint magot – Szent Pál gyönyörű hasonlata […]

Meg van‑e engedve a hullának szíven szúrása? Vannak ugyanis, kiket huzamosan kísér s szorongat a félelem, hogy egyszer őket netalán mint tetszhalottakat elevenen elföldelik; azért tehát elrendelik, hogy temetésök előtt őket szíven szúrják. Ha e kívánság célja a halálról való megbizonyodás, akkor tilos és bűnös. Senki sem adhat ugyanis másnak felhatalmazást, hogy őt esetleg mégis meggyilkolja. Ha azonban valaki efféle […]