Nisán hó 13-ika (március 17.) csütörtök volt, midőn Jézus estefelé tanítványai élén Bethániából Jeruzsálembe vonult, hogy ott velük „a húsvétet megegye” s egyben örökre felejthetetlen búcsúlakomáját ünnepelje.
Hogy miképp történt az a megható válás attól a bethániai háztól, amelyben apostoli élete legboldogabb óráit töltötte, mit mondhatott az Úr a kedves hajlék küszöbén utoljára meghitt barátjának s házigazdájának, Lázárnak, aztán Mártának s Máriának s főleg édesanyjának, aki kétségkívül szintén ott volt a vendégek között, annak megsejtését kinek-kinek szívére bízzuk.
A húsvét ünnepe ebben az évben szombat napra esett (nisán 15.), amelynek előestéjén, tehát pénteken kellett a törvény szerint a húsvéti bárányt elfogyasztani. Jézus ezt a törvényt betűszerint már nem tarthatta be. Hiszen nisán 14-én, éppen mikor a húsvéti báránykák leöletése a templomban folyt, neki, mint az előképek beteljesítőjének, az igazi húsvéti báránynak, a keresztfán kellett függnie. Teljesítette tehát a törvényt legalább szelleme szerint s ő, ki amúgy is „ura a szombatnak” s minden törvénynek, a szertartásos lakomát egy nappal előbb, nisán 13-án, vagyis csütörtökön este ünnepelte meg. Már e nap délelőttjén „elküldé Pétert és Jánost, mondván: Elmenvén készítsétek el nekünk a húsvétet, hogy együnk. Azok pedig kérdek: Hol akarod, hogy elkészítsük? És monda nekik: Íme amint bementek a városba, elétek jő egy korsó vizet vivő ember, kövessétek őt a házba, melybe bemegyen, és mondjátok a ház gazdájának: Azt izeni neked a Mester: Hol a szállás, hol a húsvétet tanítványaimmal elköltsem? És ő nektek egy nagy termet mutat fölterítve, ott készítsetek. Elmenvén tehát, úgy találák, amint mondotta vala nekik …” (Lk 22,8–13) Az Úr a dolgot a terem tulajdonosával már eleve megbeszélte s bírta annak ígéretét. Mindazonáltal prófétai tudására vall a korsót vivő emberrel való találkozás előre-mondása.