Az Oltáriszentség kiválóságára vall a nevek gazdagsága is, amellyel a keresztény századok kezdettől fogva napjainkig az Eucharisztiát megjelölték. Az apostoli iratok többnyire Úr-vacsorának vagy Úr asztalának nevezik, emlékeztetve ezáltal az alapítás idejére, az utolsó vacsorára, midőn a búcsúzó Üdvözítő ezt a nagy szentséget a világnak örök emlékbe hagyta.
A „kenyértörés”, a „kommunio” vagy „kommunikáció” (egyesülés) ugyancsak apostoli eredetűek.
A szentatyák, mint Szent Jusztin (†165 körül), sőt az első század végéről eredő „Didache”, vagyis „A 12 apostol tanítása” című őskeresztény irat is már „Eucharisztiának”, „hálaadásnak” nevezi az Oltáriszentséget, emlékeztetve ezzel az Úr Jézus eljárására, aki mennyei Atyjának hálákat adva nyújtotta nekünk önmagát ajándékba. De utalás is e név egyúttal arra, hogy mennyi hálával tartozunk Istennek számtalan jótéteményéért s hogy ezt főleg a szentmiseáldozat s szentáldozás által róhatjuk le. Az Eucharisztia elnevezés vált talán térben és időben a legáltalánosabbá. Azonos értelmű az eucharisztiával a szintén ősi eredetű eulogia kifejezés is. Azonban csakhamar az eulogia alatt nem az Oltáriszentséget, hanem azt a megáldott kenyeret kezdik érteni, amelyet a püspökök a szent egység s szeretet jeléül egymásnak küldözgettek, ahogy ez a görög egyházban mai napig szokásos.
Nevezik továbbá a Szentatyák (mint Aranyszájú Szent János, Theophil, Ágoston, Cyprián) az Úr Jézus szavai alapján, amelyet a Miatyánk tanításakor használt, „supersubstantialis”, vagyis a mi lényünkhöz (szükségünkhöz) tartozó kenyérnek, amit a magyar Szentírás mindennapinak fordít. Maga X. Pius pápa a mindennapi szentáldozásról kiadott halhatatlan emlékű apostoli iratában ez ügyben így nyilatkozik: „Az Egyházatyák csaknem egyhangúan azt állítják, hogy a «Miatyánknak» e kérésén: «mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma», nem annyira az anyagi kenyeret, a test táplálékát kell értenünk, mint inkább az eucharisztikus kenyérnek naponkinti élvezését”. (Vö. Mt 6,11)
Ősi nevei továbbá az Eucharisztiának az Agapé, vagyis szeretetlakoma s synaxis, vagyis összejövetel is. Nem ritkán találkozunk „az élet kenyere”, „az angyalok kenyere” stb. kifejezésekkel is, főleg az újabb íróknál. Hazai nyelvünkön talán leggyakoribb az „Oltáriszentség” neve, amellyel különben már Szent Ágoston irataiban is találkozunk s amely elé nagyon is megokoltan a „legméltóságosabb” vagy „legfölségesebb” jelzőt szoktuk tenni.
Végül midőn az eucharisztikus Jézus a haldokló keresztény ajkára, szívébe száll, „viatikum”, vagyis szent útravaló a neve, mert ilyenkor az a célja, hivatása, hogy az örökkévalóság révén várakozó lelket a boldogabb hazába kísérje át.