a) A mély lelkek hálásak; fölértik, hogy a jót elsősorban a hála jó érzelmével kell viszonozni. Nagy jó ez is. A szentgyónás után a hálaadás nagy kegyelem s mélyenjáró érzelmek útja. Szívünk átérzi azt a végtelen kegyet, hogy Isten megbocsátott; hogy levette róla a terhet, mely láncnál rémesebb; megmosott vérében; fölemelt, megkoszorúzott, megdicsőített. Ó, ki érti föl a kegyelem titokzatos […]

„Egy pedig közülök, látván, hogy megtisztult, visszatért, nagy szóval magasztalván az Istent, és arcraborula az ő lábai előtt hálát adván, és ez szamaritán volt. Felelvén pedig Jézus, mondá: Nemde, tizen tisztultak meg és kilenc hol vagyon? Nem találtatott, ki megtérjen és dicsőséget adjon Istennek, hanem csak ez idegen nemzetbeli?” (Luk. 17,15). a) Hálát, szívből hálát adni a sok vett jóért, […]

a) „És midőn bement egy faluba, eléje tíz poklos férfiú jöve, kik távol megállának” (Luk. 17,12). Poklosok, eltorzult, száradó emberek, kikben a vér rossz, s az öntudat kínnal telve. Örömtelen az életük, erőtlenül vánszorognak sírjuk felé. Nincs siralmasabb ellentét, mint az ilyen élő-halottak s az erős, szép, tiszta emberiség közt. – Sok a „lepra” a lelki világban; sok élet plasztikus […]

Hiszek benned! Hiszem az eszményi világ valóságát! a) Minden haladás célja: alávetni a világot a fölényes léleknek, kiemelni létünket a mechanika fölé; de hogy ezt elérjük, okvetlenül tartalom kell eszményeinkbe is; gondolataink Istenről, lélekről, erkölcsről, nem lehetnek üres, hiú tükrözések! Elviselnők-e azt, hogy diadalmasan kiemelkedve elemek s természet fölé, végtelen ürességet s semmiséget rögzítsünk? Nem; mindaz, amit tudomány, gazdasági s […]

a) „A zsidók közül sokan jövének Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket bátyjuk miatt. Márta, amint meghallotta, hogy Jézus jő, eléje méne; Mária pedig otthon ül vala. Mondá pedig Márta Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna, az én bátyám nem halt volna meg” (Ján. 11,19). A dolgos, nyugtalan Márta az Úr elé siet s panaszkodik: házad, Mester, elárvult; ahová mindig […]

a) Létünknek dagadó s fakadó örvénye az Isten, az ő teremtő akarata. Belőle vagyok; ő gondolt, ő akart; ezt teremtésnek hívjuk. Közölte magát, létét, erejét gyönyörű teremtésben, melynek kulminációja a szellemi világ; a lelkiség légkörében azután ismét új világot, az isteni természetben való részesedést alkotta meg; ez a kegyelem az Isten-fiúság, az Isten-közellét érzésének világa, Istennek, mint Atyánknak, velünk, gyermekeivel […]

„Ha Mózest és a prófétákat nem hallgatják, ha valaki a halottak közül föltámad, sem hisznek.” a) Jézus hirdeti a penitenciát, de a mennyországot is, bűnbocsánatot s az evangéliumot. Mindkettő komoly. Komoly, mint az Alpesek örvénye, s kedves, mint a harangvirág az örvény szélén; ünnepélyes, mint az éj s biztató, mint a csillagfény. – Jézus óriási motívumokat állít életünkbe: Isten egyesül […]

„És kiáltván, mondá: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam és küldd el Lázárt, hogy vízbe mártva ujjahegyét, enyhítse meg az én nyelvemet, mert gyötörtetem e lángban.” A pokol is a hit titka; zárt ajtai előtt állunk s néhány segédfogalommal közeledünk feléje. a) Az első a „második halál” gondolata. Még egyszer, másodszor hal meg az elkárhozott, mikor a halál a lelkét, érzéseit, vágyait, […]

a) „Vala egy gazdag ember, bársonyba és bíborba öltözködő és mindennap fényesen lakmározó. És vala egy Lázár nevű koldus, ki annak ajtaja előtt feküvék fekélyekkel” (Luk. 16,19). Bíborba öltözködött, fényesen lakmározott, élte a világát. Nem azért pusztult el, mert jól evett, hanem azért, mert életet élt, mely magát „kiéli”, ösztönei, vágyai szerint. Életet élt, melyben a test az úr; a […]

„Egy szolga sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyikét gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti; nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak” (Luk. 16,12). a) Ki az a két úr? Az Úr s az, ki vele szemben áll; a Fölség, szépség, erő, s az alávalóság, rútság, nyomorúság. Lehet-e itt választás? Nem lehet; itt […]