Azért is mondja Szent Viktorról nevezett Richárd szerint a Szentírás Máriát oly szépnek, mint a hold, mert nemcsak segítségére siet a hold módjára azoknak, kik őt hívják, hanem annyira óhajtja javunkat, hogy szükségeinkben meg is előzi könyörgésünket, s irgalmassága gyorsabb, mint oltalmáért való fohászaink. „Ez onnan ered – fűzi hozzá Richárd – mivel Mária szíve annyira telve van irgalmassággal, hogy […]
Mily gyorsan kész Mária megsegíteni azokat, kik hozzá folyamodnak – 5
A megszentelő malaszt hatása: Istenfiúság
Annak a rokoni viszonynak, melybe Istennel a megszentelő malaszt folytán lépünk, egy másik folyománya az istenfiúság. Az Úr hozzánk intézett levelében – a Szentírásban – erről a hallatlan kitüntetésről ugyancsak sokszor biztosít. Halljuk csak a nemzetek Apostolát: „Nem vettétek a szolgaság lelkét félelemre, hanem a fogadott fiak lelkét vettétek, melyben kiáltjuk: Abba! (Atyánk.) Mert maga a Lélek tesz bizonyságot a […]
Május 9. Péntek
Ima a Megváltó Jézushoz Megváltó Jézus, Uram és Istenem, Istenem és mindenem, aki keresztáldozatod által megváltottál minket és legyőzted a sátán hatalmát, szabadíts meg, kérlek, minden ördögi jelenléttől és a gonosz minden befolyásától. A Te nevedben kérem, sebeid érdemeiért kérem, véred érdemeiért kérem, a Te Kereszted érdemeiért kérem, Mária, a Szeplőtelen Fogantatás és a Fájdalmas Anya közbenjárására kérem. Csorduljon rám […]
Május 9. Péntek, Nazianzi Szent Gergely püspök, hitvalló és egyháztanító
(megtartóztatási nap) „Egy lélek voltunk két testben; s csak két utat ismertünk, az iskola és a templom útját.” Így ír maga Gergely arról az életről, melyet barátjával, Nagy Szent Vazullal folytattak mint egyetemi hallgatók Athénben. S ebben benne van az ő egész lelke és egész élete: Gyönge, sőt beteges, s ezért igen érzékeny volt; s ezért szeretett visszahúzódni a tömegektől […]