Mária a megtérő bűnösöknek is anyja – 2

Mária anyja a megtérni szándékozó bűnösöknek, s azért lehetetlenség, hogy részvétlen legyen irányukban, ellenkezőleg, úgy látszik, annyira részt vesz gyermekeinek bajaiban, mintha azok a saját szenvedései volnának. Mikor a kananeus asszony kérte Jézust, hogy leányát az ördögtől megszabadítsa, így kiáltott hozzá: „Könyörülj rajtam, Uram, Dávidnak fia! az én leányom gonoszul gyötörtetik az ördögtől.” (Mt 15,22) Minthogy azonban a leány, és […]

Ellenségszeretet: „Ő mondotta.”

Az ókor egyik bölcsének oly nagy volt tekintélye, hogy az ő véleményére való hivatkozás lezárt minden vitatkozást. „Autosz éfa” – mondották a tanítványok – „ő mondotta” s ezzel útja volt vágva minden további ellenvetésnek. Nekünk is van bölcsünk, nagyobb minden emberi tekintélynél. És ő szólott: „Én pedig mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket”. (Mt 5,44) És ezzel el kell némulnia minden vitának, […]

Március 27. Csütörtök,

Az Oltáriszentségben jelenlévő isteni Fölség, minden áldás élő kútfeje, menny és föld Ura, Istene! Felajánljuk Neked ezt a szentségimádási órát katolikus egyházunkért, egyházmegyénkért, plébániánkért, papjainkért, itt élő híveidért: a gyermekekért, fiataljainkért, a családokért, az öregekért és a betegekért. Engedd, hogy szerető bizalommal forduljunk hozzád, aki szent Véred által megváltottál minket, s teljes szívünkből áldjunk téged, aki lelkünk eledelére önmagadat adtad […]

Március 27. Csütörtök, Damaszkuszi Szent János hitvalló és egyháztanító

(enyhített böjt) „Dolgodat szorgalmasan végezd, ne követeljed a magad dicsőségét!” János azok közül az igénytelen, szentéletű és tudós szerzetespapok közül való, akik életüket a kápolna és a könyvekkel telt cella magányában élik le, akiknek munkássága óriási értéket jelent a kortársaknak és az utókornak, de szerzeteséletük részletei a világ előtt alig ismeretesek. Nem csoda, ha külső életkörülményeiről alig tudunk valamit attól […]