Azért is oly nagy Máriának irántunk való szeretete, mivel szeretett Jézusa, mielőtt lelkét kilehelte, neki ajánlott minket ama szavakkal, melyeket a keresztről hozzá intézett: „Asszony, íme a te fiad!” mivel Szent János alatt valamennyiünket értett, mint ezt már előzőleg megjegyeztük. Ezek voltak fiának utolsó szavai. Ámde az utolsó emlék, melyet egy szeretett lény utolsó órájában reánk hagy, sokkal becsesebb szemünkben, semhogy azt valaha is elfelednők. De különös szeretettel van irántunk Mária ama nagy fájdalmak miatt is, melyeket mi neki okoztunk, mert az anyák rendszerint azon gyermekeiket szeretik jobban, kikért több szenvedést és fáradalmat kellett elviselniük. Mi vagyunk pedig azok a gyermekei, kiknek kegyelem életéért Máriának drága Fia életét Istennek fel kellett ajánlania, kikért ugyanazon Fiát emberfeletti fájdalmak közt kellett saját szemei előtt meghalni látnia. Amaz áldozat folytán, melyet Mária az Istennek hozott, születtünk mi újjá a kegyelemre. S éppen ezért, mivel annyi szomorúságot okoztunk neki, lettünk legkedvesebb gyermekeivé. Amit a Szentírás az örök Atya szeretetéről mond, hogy ti.: „Úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adá”, ugyane szavakat Szent Bonaventura szerint Máriára is alkalmazhatjuk: Úgy szeretett bennünket Mária, hogy saját Fiát adá nekünk. Mikor adta őt azonban nekünk? A fennebb említett P. Nierenberg így felel: „Először akkor adta Őt nekünk, mikor megengedte neki, hogy érettünk a halálba menjen; majd később akkor adta őt oda ismét érettünk, midőn a mindenki által részint gyűlöletből, részint félelemből elhagyott Jézus sorsára nézve ő is hallgatott, ő maga is képes lett volna ti. teljes mértékben Fiát bírái előtt megvédeni; mert kétségtelen, hogy oly bölcs és szeretetteljes anyának szavai nagy hatást gyakoroltak volna legalább is Pilátusra, ki nem merészelte volna halálra ítélni azt az embert, kit már ő maga is ártatlannak ismert fel és annak is nyilvánított. Mária azonban egyetlen szóval sem akarta Fiát védeni, nehogy ily módon meggátolja halálát, melytől üdvösségünk függött. Végül sok ezerszer adta őt nekünk, midőn három órán keresztül a kereszt lábánál jelen volt Fia halálánál, mert akkor határtalan fájdalmak közt, de egyúttal irántunk való mérhetetlen szeretetből minden pillanatban áldozatul hozta Istennek Fia életét.” Mária oly állhatatos volt Krisztus kínszenvedésekor, hogy Szent Anzelm és Szent Antonin állítása szerint maga feszítette volna meg Fiát, ha a hóhér hiányzott volna, csakhogy teljesedésbe menjen az örök Atya akarata, ki Krisztust üdvösségünkért meghalni látni kívánta. Ha Ábrahám kész volt fiát saját kezével feláldozni, s ezzel jelét adta igen nagy állhatatosságának, úgy nem kételkedhetünk abban, hogy Mária, ki szentebb és engedelmesebb volt Ábrahámnál, még nagyobb állhatatossággal teljesített volna hasonló parancsot. Mily nagy hálával tartozunk tehát Máriának, ki oly erős bizonyítékát nyújtotta szeretetének, midőn Fiát annyi fájdalom közt üdvünkért feláldozta. Isten Ábrahámot bőségesen megjutalmazta azért az áldozatért, melyet fiának, Izsáknak halálával akart hozni, de vajon mivel kárpótolhatjuk mi Máriát Fia életéért, kit értünk feláldozott és aki bizonyára több szeretetet és tiszteletet érdemel, mint Ábrahám fia? „Mennyire tartozunk tehát őt szeretni, – mondja Szent Bonaventura – mikor ő bennünket minden teremtett lénynél jobban szeretett, saját Fiát ajándékozván nekünk, kit pedig jobban szeret önmagánál.”