Az érvényesség feltételei
Öt szentség van, ti.: a bérmálás, Oltáriszentség, penitencitartás, utolsó kenet s az egyházirend, amelyeknek létesítéséhez, illetőleg kiszolgáltatásához a papszentelés által közölt természetfeletti hatalom szükséges.
Egyik közülük, ti. a papszentelés, a püspöki rendnek sajátos hatáskörébe tartozik. A bérmálást a római egyházban rendesen ugyancsak a püspök szolgáltatja, de ezt a hatalmat a pápa egyszerű áldozópapnak is megadhatja. Így hazánkban a pannonhalmi főapát a saját egyházmegyéjében a bérmálást maga osztja. A pogány népek között működő misszionáriusok is meg szokták kapni ezt a felhatalmazást.
Az érvényes gyóntatáshoz a papi renden kívül joghatóság is szükséges, mondhatnók lelki bírói kinevezés, amelyet a saját egyházmegyéje területére a megyéspüspök, az egész világra a pápa adhat meg. Halálveszély esetén azonban minden fölszentelt pap érvényesen feloldozhat. A szent keresztséget szükség esetén minden ember, tehát a pogány s zsidó is érvényesen szolgáltatja ki.
Végül a házasság szentségét a keresztény jegyesek egymásnak szolgáltatják ki s így felszentelt kiszolgáltatóra nincs szükség. A katolikus pap szerepe tehát a tisztán katolikus és vegyes házasságok kötésénél nem egyéb, mint a szentség érvényéhez megkövetelt tanúskodás.
A megengedettség feltételei
Hogy pedig a kiszolgáltató a szentséget necsak érvényesen, hanem megengedett módon adhassa, kell, hogy jómaga a megszentelő malaszt állapotában legyen. E nélkül hogyan is képviselhetné, s helyettesíthetné Krisztust, a szentek szentjét?
Aki tehát halálos bűnben s így méltatlanul szolgáltat szentséget, a malasztokat ugyan közli, de a saját lelkét a szentségtörés vétkével terheli. Különösen vonatkozik ez azokra, akik Szent Pál igéi szerint az „Isten titkainak hivatalos sáfárai”. (1Kor 4,1) Világi egyén legalább súlyos szentségtörésről alig vádolható, ha halálos vétek állapotában mást szükségkeresztségben részesít. Éppen így a házasságra lépők, kik a megszentelő malaszt híján járulnak az oltár elé, halálosan vétkeznek ugyan azért, mert ezt az élők szentségét egymástól méltatlanul fogadják, de csak bocsánatosan azért, mert a szentséget egymásnak ily állapotban szolgáltatják ki.
A szentségek szabad, megengedett kiszolgáltatásának egy további feltétele a püspöknek, illetőleg plébánosnak beleegyezése. Nevezetesen a szent útravaló s az utolsó kenet szentségének kiszolgáltatása a plébános jogkörébe tartozik. (850. és 938. kánon). A plébániához nem tartozó pap a szentségek kiszolgáltatásához megkívánt engedélyt ésszerű okokból fel is tételezheti (848. és 938. kánon), kivéve a szent keresztséget, amelyet a szokott szertartásokkal (ünnepélyesen) feladnia a plébános kikért engedélye nélkül nem szabad (738. kánon).
Végül a szentséget kiszolgáltató papnak, hogy szabadon, megengedetten járhasson el, mentnek kell lennie az egyházi büntetésektől. Sőt ha a Szentszék némely szomorú esetben egyes papokat név szerint kiközösít, ahogy ezt újabban a cseh Jednota papi egyesület tagjaival tette, ezzel őket minden lelki joghatóságtól megfosztotta. Az ilyenek tehát – a halálveszély esetét kivéve – nemcsak megengedetten, de érvényesen sem gyóntathatnak.