Midőn a nemzetek nagy apostola azt hangoztatja: „Nagy áron vétettetek meg, ne legyetek az emberek rabszolgái” (1Kor 7,23), voltaképpen az egyenlőség, testvériség s szabadság magasztos krisztusi elvét hirdeti, amelyet később a francia forradalom igazi értelméből annyira kiforgatott. A rabszolgarendszer, amely az emberiség nagy részét nemcsak istenadta szabadságától, hanem személyiségétől is megfosztotta, Istennek hála! megszűnt. Az Egyház szüntette meg nem a forradalom, hanem az emberiség gondolat- és érzelemvilágának lassú, csendes átalakítása által. Ámde, ha a rabszolgaságot az Egyház el is törölte, de nem változtatta meg az Isten szent szándékai szerint kialakult társadalmi rendet, az osztálykülönbséget, amely a világ végéig szükségessé fogja tenni, hogy egyesek szolgáljanak, mások ismét felebarátaik szolgálatát igénybe vegyék.
A kereszténység azonban a szolgát mintegy családtaggá avatja, akinek a háznál körülbelül ugyanazon jogai s kötelességei vannak, mint aminőket a negyedik parancs a gyermekekre nézve megállapít.
És jóllehet a modern társadalmi állapotok a szolgák és uraik közti köteléket jelentősen meglazították, de a természetben gyökerező jogviszonyt sohasem fogják teljesen megszüntetni.
Szolgáknak, szolgálóknak, cselédeknek ugyanis azon egyéneket nevezzük, akiket uruk házukhoz fogad, hogy ott bizonyos bérért a reájuk bízott házi teendőket teljesítsék.
Midőn a cseléd a ház kötelékébe, szolgálati viszonyba lép, ezzel együtt a ház fejét urának elismeri s annak alattvalójává válik. Viszont a ház feje, midőn hatalmát a cselédre kiterjeszti, egyben elüljárói kötelességeket s felelősséget vállal vele szemben.
A cseléd s ura közötti viszony tehát a szolgálat tartama alatt több, mint aminőt a puszta, hideg szerződés létesít, mint amilyen pl. a munkaadót munkásával összeköti. A munkás egyszerűen csak bérbe adja munkaerejét a munkaadónak, de egyébként vele szemben engedelmességet nem ígér, őt elüljárójának el nem ismeri. Nem így a szolga, a cseléd. Az ő jogviszonyát szorosabbra fűzi s szentesíti az az Isten, akitől „minden hatalom származik” az államban csakúgy, mint a szűkebb s tágabb értelemben vett családban, amelyhez a szolgaszemélyzet is tartozik. így érthető csak igazában Szent Pál igéje: „Szolgák! engedelmeskedjetek testi uraitoknak, félelemmel és rettegéssel szívetek egyenességében, mint Krisztusnak: nem szemre szolgálván, mint embereknek kedveskedők, hanem mint Krisztus szolgái, szívből cselekedvén az Isten akaratát”. (Ef 6,5–6)