A konkolyhintő

a) „Más példabeszédet ada eléjük: hasonlóvá lett mennyeknek országa azon emberhez, ki jó magot vetett földjébe. Mikor pedig aludtak az emberek, eljöve az ő ellensége és fölül konkolyt vete… Mikor pedig felnőtt a vetés és termést hozott, akkor föltetszett a konkoly is” (Máté 13,24). Isten az „ő földjébe jó magot vetett”; a lelkek az „ő földje”; szereti ezt a földet, […]

A polgári rokonság és a házasság egyéb akadályai

Polgári rokonság A hivatalos örökbefogadás által bizonyos törvényes rokonság támad az örökbe fogadott (adoptált) s örökbefogadó család között. Az állami törvények ezt a rokonságot némely államban, mint nálunk, Németországban, Svájcban és Franciaországban tiltó akadálynak minősítik, másutt pedig bontó akadállyá avatták. Az Egyház törvényhozása e tekintetben az illető állam törvényeihez alkalmazkodik. Egyéb tiltó körülmények Tiltott idő. Nagyon világos, hogy az Egyház […]

Szeptember 10. Vasárnap, Pünkösd utáni 15. Vassárnap – Tolentinói Szent Miklós hitvalló

„Az életszentségre való hivatás mindnyájunknak szól, mindannyian lehetünk szentek – nem a saját érdemünkből, hanem az Üdvözítő szeretetének ajándékából. Elegendő befogadnunk azt.” (Luciano Radi) „Ne szeressétek a világot, sem azokat, mik e világon vannak. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atyának szeretete; mert minden, ami a világon van, a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet […]