Mily hatalmasan védelmezi meg Mária azokat, kiket a sátán megkísért – 4

Az ördögök a pokolban remegnek Máriától és szent nevétől – mondja Szent Bonaventura – (Spec. Virg. c. 3.) s ezen ellenségünket azokkal hasonlítja össze, kikről Jób beszél, midőn így szól: „Feltöri sötétben a házakat, ha hirtelen feltűnik a hajnal, a halál árnyékának vélik azt.” (Jób 24,16) A sötétségben igyekeznek a tolvajok a házat meglopni, ha azonban feltűnik a hajnal világossága, […]

A megszentelő malaszt megszerzése

A XVI. század ún. reformátoraival szemben az Egyház a tridenti szent zsinaton világosan s részletesen kifejtette, hogy a józan eszét használni tudó, felnőtt egyén csupán saját közreműködésével nyerheti el a megszentelő malasztot. Szóval az embernek magának – Isten segítő malasztjától támogatva – fel kell készülnie s magát alkalmassá tennie eme nagy ajándék elfogadására. Az első, amit Isten e végből, mint […]

Május 16.Péntek, Szent Ubald püspök és hitvalló

(megtartóztatási nap) Gubbiói Szent Ubald – (Ubaldo) született 1084 körül – meghalt 1160. május 16. Szülővárosának püspöke volt. 1192-től a katolikus szentek közé tartozik. Gubbio város történetének és kultúrájának máig meghatározó alakja. A gyermekbetegségek, fejfájás, démoni csábítás elleni küzdelem védőszentje! Élete: Ubaldo Baldassini néven született helyi, német származású nemesi szülők gyermekeként. Édesapját fiatalon veszítette el. Rokonságába tartozott Szent Sperandia. Jámborságban […]

Május 16. Péntek

Pénteki litánia a boldog kimúlásért Uram, irgalmazz nekünk! –    Uram, irgalmazz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk! – Krisztus, kegyelmezz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk! –    Uram, irgalmazz nekünk! Krisztus, hallgass minket! – Krisztus, hallgass minket! Krisztus, hallgass meg minket! – Krisztus, hallgass meg minket! Mennyei Atyaisten, –            Irgalmazz nekünk! Megváltó Fiúisten,     Szentlélek Úristen,     Szentháromság egy Isten, Jézus, ki […]