„Exaltatio Sanctae Crucis” – „A Szent Kereszt Felmagasztalása”
„Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak.”(Jn.3;14-17)
„Imádunk Téged, Krisztus, és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a Világot!”
A szent keresztet ünnepeljük ma az Egyházban. Azt a keresztet, amely oly sok helyen és oly sokféle módon megtalálható. Hiszen ott van a kereszt a templomok tornyán általában legmagasabban egy-egy település fölött, ott van egy-egy régi épület homlokzatán, ott van a szobánk falán. Ott van a temetőben, a keresztek sűrű erdejében, ott találjuk a nyakláncokon, fülbevalókon, ékszereken…
A mai ünnepen, Szent Kereszt felmagasztalásának napján az Egyház tudatosan is ráirányítja a figyelmünket a kereszt fontosságára és üzenetére, amely nem válhat üres jelképpé – hanem arra vár, hogy felfedezzük a felmagasztalás igazi mélységét és tartalmasságát.
A katolikus egyházban sohasem a tárgy az elsődleges, mi azt tiszteljük, amire az emlékeztet minket. A keresztet az egyház történelmében mindig együtt említették a szenvedés vállalásával. Avilai Szent Teréz erről azt mondja:
„A kereszt a mi nagy nevelőnk, és ha hiányzik a kereszt az életemből, akkor félek, hogy elfeledkezett rólam az Isten”.
„Üdvözlégy szent kereszt!
Az üdvösség a keresztben van!
Jézus karjai kitárva, hogy átöleljen engem
feje lehajtva, hogy megcsókoljon
Lábai szorosan szögezve,
hogy szabaddá tegyen engem:
Vére kiöntve, hogy lelkemet mossa.
Szíve szélesen kitárva, hogy befogadjon engem.
Akkor tudom, hogy szeretett Jézus engem.”
(Teréz anya)
Ha Krisztus keresztre feszítése a megdicsőülésbe vezetett, akkor remélhetünk benne, hogy a mi kereszthordozásunknak is örök értéke van és a dicsőségbe vezet. Önmagában a szenvedés nem érték. Isten sem örül annak, ha mi kínlódunk. Az teszi értékessé, hogy közben a krisztusi hasonlóság üt át rajtunk. Valamint az, hogy a szeretet fokmérője az áldozat. Tehát minél nagyobb áldozatra vagyunk képesek Istenért, annál inkább igazoljuk iránta való szeretetünket. Így érthetjük meg a szentek megállapítását:
„Földi életünk legnagyobb értéke a néma, panasznélküli szenvedés.”
A kereszténység első századaiban a pogány császárok üldözték a Krisztusban hívőket. A keresztények üldözése Nagy Konstantin császár trónra lépésével szűnt meg, az Ő rendelete adta meg a szabad vallás gyakorlást. Édesanyja, Szent Ilona császárné, aki mélyen hívő asszony volt, Jézus szülőföldjének számos „jeles helyszínét” felkutatta és oda templomot építtetett.
Így történt ez a keresztre feszítés helyén is:
Nagy Konstantin császár a szent sír fölé templomot építtetett, és az itt megtalált szent Keresztet ezen a napon ünnepélyesen felmutatták az összegyűlt népnek.
335. szeptember 14-én szentelték fel azt a fényes templomot, melyet Jeruzsálemben, a Golgotán a Szent Kereszt tiszteletére emeltek. Itt történt meg először a Szent Kereszt nyilvános ünneplése, felmagasztalása, hisz a zsidók és a pogányok számára a kereszt a gyalázat jele, míg nekünk, keresztényeknek a szeretet győzelmének jelképe, „melyen az Élet halni szállt, s megtörte holta a halált…”
Innen a név: Szent Kereszt felmagasztalása.
Azóta az egyház minden évben megüli ezt a napot – felemeli a keresztet, hogy rátekintsünk és tudatossá legyen, hogy az Úr Jézus mit vállalt értünk, és nekünk Krisztus követőknek, keresztényeknek milyen irányba kell haladnunk.
Szent Pál azt mondja a keresztről:
„Ez a jel a pogányoknak oktalanság, a zsidóknak botrány, a meghívottaknak viszont Isten ereje.”
A pogány görögök ugyanis úgy képzelték, hogy az emberiséget reménytelen helyzetéből az ész, a tudomány, az isteni bölcsesség fogja megváltani. De a kereszt a gyengeség jele. És mivel Isten nem lehet gyenge, azért a keresztre feszített Jézus nem lehet a Megváltó…
Ez ostobaság! A zsidók az idegen uralom alóli felszabadítóra gondoltak, aki a földön megalapítja a dicsőséges messiás-országot. – De nagypéntek bukást hozott Jézus számára, botrányt jelentett neki. Nem fogadták el Messiásnak.
A keresztényeknek viszont Isten ereje! – Hitünk jele és vallásunk diadaljelvénye!
Lyoni Szent Ireneusz „Az apostoli igehirdetés feltárása (II. sz.)” c művében így ír:
„Ő maga a mindenható Isten Igéje, aki láthatatlan jelenlétével eltölt mindent ebben az egész világban, és körülfogja hosszúságát és szélességét, magasságát és mélységét, mert Isten Igéje által rendez el és kormányoz mindent, Isten Fia bennünk van keresztre feszítve, mert a kereszt alakját rányomta a világra, hisz amikor láthatóvá lett, ki kellett nyilatkoztatnia ennek a világnak részesedését keresztre feszítésében azért, hogy látható formája által megmutassa miként munkálkodott a láthatón…”
Látomásokban sokszor úgy jelenik meg a kereszt, mint fényes kereszt, melynek nyomában egy szép ifjú jár, aki a végén Pál apostollá változik.
A sugárzó keresztet, amely a keleti falon jelenik meg, Aranyszájú Szent János hosszan méltatja:
„Senki se szégyellje tehát üdvösségünk tiszteletreméltó jelképét, legnagyobb javunkat, amely által élünk, vagyunk.”
Úgy viseljük Krisztus Keresztjét, mint koszorút! Minden általa teljesedik rajtunk. Amikor újjászületünk, ott van a kereszt. Amikor a misztikus eledellel táplálkozunk, a kézfeltételnél, és bármi mást végeznek, ott van mindenütt nekünk a győzelemnek ez a jelképe.
Ezért mennyi buzgalommal rajzoljuk azt a falakra, a kapukra, ajtókra, homlokunkra, véssük elménkbe. Ez üdvösségünk, egyetemes megváltásunk, Urunk irántunk való irgalmasságának a jele. Mert mint bárányt vitték leölésre. Amikor keresztet vetsz, gondolj a kereszt egész tartalmára, oltsd ki a haragot és minden szenvedélyt!
Amikor keresztet vetsz, töltse el bizodalom elmédet, szabadítsd meg a lelkedet! Hiszen tudod, hogy ki szerezte meg nekünk a szabadságot. (…)
Nemcsak ujjunkkal kell azt rajzolni, hanem mindenekelőtt teljes hittel kell azt bevésni akaratunkba. És ha így rajzolódik ki szemed előtt, akkor nem képes megállni előtted a tisztátalan démon, mert látja azt a kardot, amely lecsapott rá, látja a tőrt, amely halálosan megsebesítette”
A szentföldre utazó zarándokot megmagyarázhatatlan érzés keríti hatalmába. Nagy élmény a betlehemi barlangban a jászol helyén olvasni:
„Itt született Jézus Krisztus, a világ Megváltója”.
Az Olajfák hegyén térdelni a szikla előtt, amely tanúja volt Jézus vérizzadásának. Végig járni a Via Dolorosa 14 állomását és keresni az Úr lába nyomát az ősi köveken. De mindennél lenyűgözőbb a Kálvária dombjára épült Bazilika sziklarepedésében kitapintani a Megváltó keresztjének egykori helyét és éjszakai Szentségimádást végezni Jézus történelmi keresztje előtt. A lassan pirkadó hajnali fényben a kereszt felmagasztalásának ünnepi élményét éli át. Még a nem vallásosak is megsejtenek valamit a kereszt titkából.
Isten igazságossága megkövetelte a bűn elitélését. Az ítéletet azonban nem a bűnös emberiségen hajtotta végre, hanem Szent Fia értünk vállalt áldozatát fogadta el helyettünk.
Középkori legenda szerint nagypénteken egy ember rohant fel a Kálváriára és kiáltotta:
„Ártatlant öltetek meg, a bűnös én vagyok!” – Barabbás volt…
Valamennyiünknek ezzel a lelkülettel kellene a kereszt alá térdelve bűnbánattal ismételni ezeket a szavakat.
A kereszt mindennapi életünk tudatos, vagy éppen véletlenszerű tartozéka.
Ott van a szobánk falán, néha szemünkbe ötlik egy-egy hegytetőn, templomtornyon, nyakunkban hordjuk, vagy ima előtt magunkra rajzoljuk – keresztet vetünk.
Tanuljuk meg öntudatosan tisztelni Krisztus keresztjét.
Bár sokan díszítik magukat kereszttel, például úgy, hogy láncon hordják a nyakukban, ez sok esetben valóban csak dísz, és szó sincs tudatosságról.
Valahányszor keresztet vetünk magunkra, vagy észrevesszük templomunk tornyán, valahányszor megpillantjuk szobánk falán, lángoljon fel szívünkben a hálás viszont szeretet az Úr keresztje iránt.
A hívő ember számára viszont nem az a fontos, hogy egy adott kis ereklye tényleg az igazi keresztből származik-e, hanem maga a szent kereszt iránti tisztelet.
Mi viszont nem feledhetjük, hogy a szent kereszt Isten szeretetére és Krisztus értünk vállalt szenvedésére utal.
„A te Kereszted minden áldás forrása, minden kegyelem oka. Általa a hívők gyengeségük helyett erőt kapnak, a gyalázat helyébe dicsőséget, a halál helyébe életet. A régi állatáldozatok sokaságának megszűntével, a sokféle áldozatot most a Test és Vér egyetlen fölajánlása teljesíti be. Mert Te vagy az Istennek Báránya, Krisztus, ki elveszi a világ bűneit, s így önmagadban véghez viszel minden misztériumot, hogy miként egyetlen áldozat van itt minden korábbi helyett, úgy minden népből egy ország legyen.” (Nagy Szent Leó beszédéből…)
„Isten az ő Fiát nem csak útjelzőül állította, hanem ő maga az Út. Így biztosan haladhatunk.” (Szent Ágoston)
„Magasan áll a Golgota ormán A szent Kereszt elhagyottan, árván.
Csak egy angyal zokog ott magában, Elmerülve néma fájdalmában.
Ó ha én is ott lehettem volna,
Mint a zápor, a könnyem úgy folyna, Minden csepp vért százszor megcsókolnék,
Nem mennék el soha többé onnét.
Vértől ázott a Keresztnek fája. Az angyalnak könnye csorog rája.
Sírva néz a töviskoronára. Melyből elhalt az ég s föld királya.
Ó, ha én is ott lehettem volna,
Mint a zápor, a könnyem úgy folyna, Meghasadna,megrepedne szívem,
Úgy zokognék, a Kereszt tövében.
Szent szűz kérünk, égő fájdalmadra, Légy az édes irgalomnak Anyja,
Vérző Szíved ölelje Magához, Ki Veled lép a szent Keresztfához,
Ó, ha én is ott lehettem volna…
Uram Jézus, légy irgalmas nékünk, Ó, bocsásd meg tengernyi sok vétkünk.
Zárj kegyesen vérző szent sebedbe, Végy fel Hozzád majd egykor a mennybe!
Ó, ha én is ott lehettem volna…”
A magyar liturgiában szép példát találunk a kereszt értékére az esküvői szertartásban. A fiatal pár a feszületre tesz esküt, majd ezt a keresztet megkapják, és otthonukban kiakasztják a falra, ami így napról napra emlékezteti őket házastársi hűségükre és Isten szeretetére.
Őseink a falvak, az utak szélén kereszteket emeltek. Még ma is megfigyelhetjük, hogy az útszéli keresztek mellett mindig van friss virág, még a ma emberében is él a kereszt iránti hűség és szeretet. A mi feladatunk pedig az, hogy mindezt megőrizzük.
Szurdokpüspökit az 1200-as években alapították. A falu neve a közeli szurdokra és a település egykori birtokosára, az egri püspökre utal. Az első templom a hegyoldalban állt, és már annak is szent kereszt volt a titulusa. A teljesen elpusztult templom feltételezett helyének közelében egy kis forrás fakad, Szentkereszt kútja, ami mind a mai napig viseli a templom címét. Az itt lakók a keresztet annyira tisztelték, hogy az általános gyakorlat ellenére a határban nem építettek keresztet.
A jelenlegi templomban egy nagyon régi szent kereszt ereklyét őriznek, melyet a búcsú idején (A szent kereszt felmagasztalása, szeptember 14.) elővesznek, és hódolnak előtte.
Miközben a nép megérinti és megcsókolja az ereklyét, mint az elmúlt évszázadok során, ma is felhangzik az ének:
„Szent kereszt, szent kereszt, te tiszteletedre/ És dicsőségedre jöttünk e szent helyre, szent kereszt/ Rajta Jézus teste fel van rá feszítve/ Örök üdvösségünk szent kereszt” és „Ismét eljöttünk e kedves szép helyre/ Hol ragyog Úr Jézus dicső keresztje/ Öleljük át, csókokkal illessük/ bajainkban így megsegíttetünk”.
Mintha Jézus szavai válnának valóra:
„Ha felmagasztalják az Emberfiát a keresztre, mindeneket magamhoz vonzok.”
Ajkunk pedig ismételje az örökszép fohászt:
„Imádunk Krisztus és áldunk téged,
mert szent kereszted által megváltottad a világot.”
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek,
miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.
Az egyház minden évben megüli a Kereszt felemelésének és felmagasztalásának ünnepét. Felemeli a Keresztet, hogy rátekintsünk, és tudatossá legyen, mit vállalt értünk Jézus, és milyen úton kell haladnia minden kereszténynek.
A kereszt ószövetségi előképe a Mózes által póznára tűzött rézkígyó: aki hittel és bűnbánattal tekintett a kígyóra, megmenekült a marásától.
E rézkígyót Jézus is említi Nikodémusnak mint kereszthalála előképét.
A kereszt hitünk központi jelképe és tartalma. Általa nyertük el megváltásunkat, a kereszt útján mutatta meg Isten irántunk való végtelen szeretetét. Titkát Krisztus feltámadása tárja fel. Jézus Krisztus megfeszítése előtt a kereszt a legnagyobb tehetetlenség és szégyen jele volt; ám feltámadásával a remény, a győzelem és a szeretet jelévé vált. A kereszt az ókori és kora középkori keresztény hitvilágban és művészetben győzelmi jel, az üdvösség fája, amelyen Krisztus királlyá dicsőül.
„Ha felmagasztalják az Emberfiát a keresztre, mindeneket magamhoz vonzok.”
A Szent Kereszt legendája – Szent Ilona császárné (aug.18)
„Nem sokkal császárrá koronázása után fia, Konstantin egyik csatája előtt látomásban a Szent Keresztet látta, rajta a következő felirattal:
“E jelben győzni fogsz!”
Szent Ilona életéről csak ‒ néha egymással ellentmondó ‒ híradásaink vannak.
Ilona a keresztény ókor végén, 250 körül születhetett, valószínűleg a bithiniai Drepanum városban. Ezt történészek azzal magyarázzák, hogy Nagy Konstantin a várost Helenopolisznak, „Ilonavárosnak” nevezte el, feltehetően azért, hogy megtisztelje anyja születési helyét.
Szent Ambrustól tudjuk, hogy Ilona egyszerű családból származott, apjának vendéglője volt a kisázsiai Nikomédiai-öböl partján fekvő Drepanum közelében, a kikövezett római útvonal mentén.
Feljegyezték, hogy a szép Ilona (Heléna ) is apja postavendéglőjében dolgozott.
Itt ismerte meg és vette feleségül Constantius Clorus, a magasragú császári tiszt, aki később (293-ban) császár lett.
Mivel a császárhoz már nem illett a vendéglős lánya, ezért mintegy húszévi házasság után, eltaszította magától fia, Konstantin anyját.
Új házasságot kötött, és feleségül vette Maximianus császár mostohalányát, Teodórát.
Heléna fia, Konstantin 307-ben Nagy Konstantin néven társuralkodója lett a Római Birodalomnak.
Maga mellé vette édesanyját a császári udvarba, megajándékozta a császárné címmel, úgyhogy Ilonát ettől kezdve Flavia Julia Helena Augustának hívták.
A császár szabad kezet adott anyjának a birodalmi kincstár felett, nevét és képét ráverette pénzekre. Szent Ambrus Ilonának tulajdonítja Konstantin megtérítését, aki azonban nem volt hűséges keresztény. Nem tudjuk, mikor tért meg, de azt igen, hogy Ilona példaszerű keresztény életet élt, az erények és az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásával.
A császárnő helyzetét arra használta, hogy utazásai során mindenütt törődött a szegényekkel, sokakat kiszabadított a börtönből és a bányából, másokat visszahívatott a számkivetésből. Egyes források szerint a fia térítette meg, ezzel szemben Szent Ambrus azonban, Konstantin megtérítését tulajdonítja anyjának. Ambrus szerint Ilona sokszor egyszerű ruhában vegyült el a hívők között, így vett részt a liturgiában, máskor szegényeket hívott meg asztalához, és saját kezűleg szolgált föl nekik. Rendkívül okos asszony volt. Ez főleg akkor mutatkozott meg, amikor a családban egymást érték a súlyos civódások és gyűlölködések.
Nem sokkal császárrá koronázása után fia, Konstantin egyik csatája előtt látomásban a Szent Keresztet látta, rajta a következő felirattal:
“E jelben győzni fogsz!”.
Parancsára olyan keresztet kovácsoltak, amilyet látomása során látott és azt vitték a sereg előtt. Isten segítségével Konstantin fényes győzelmet aratott a számbelileg erősebb ellenség felett.
Ezt követően a 313-ban kiadott milánói rendeletével a kereszténység megszűnt üldözött vallásnak lenni. Uralkodása során Konstantin számos emberséges döntést hozott: megtiltotta a keresztre feszítést, a véres cirkuszi játékokat, a gyermekek kitevését, a velük való kereskedelmet, az ágyasságot, a rabszolgák meggyilkolását. E rendelkezéseivel a keresztény erkölcs követelményeit juttatta érvényre a birodalmi törvényekben. Ugyanakkor Konstantin, – uralma védelmében-, családján belül gyilkosságok egész sorát elkövette.
326-ban, az idős császárnő, egyszerű sötétbarna ruhát öltve, fiáért engesztelő szentföldi zarándokútra indult. Végiglátogatta Palesztina szent helyeit, és templomokat építtetett Betlehemben az Úr születésének helye fölé és az Olajfák hegyén, a Mennybemenetel helyén.
A hagyomány szerint – Ilona égi jelet kapott, és sürgetésére mélyben – Jeruzsálemben a Golgotán – egy sziklaüregben – megtalálták a Szent Keresztet és a szenvedés más eszközeit is.
A helyet sem volt könnyű megtalálni, mert a keresztényüldözések idején egy pogány szentély épült fel a Koponyahelyen, ahol egy Vénusz-szobrot állítottak föl a Golgotán, hogy aki Krisztus tiszteletéért odamegy, úgy tűnjék, mintha Vénuszt tisztelné.
Amikor Ilona ‒ égi jellel figyelmeztetve ‒ rátalált a helyre, eltávolíttatott onnan mindent, ami a pogány kultuszhoz tartozott.
Erről Aquileiai Rufinus (345‒410) a következőket írja egyháztörténetében:
„A niceai zsinat idején Ilona, Konstantin édesanyja, ez a hitével és vallásosságával egészen egyedülálló asszony isteni intések alapján Jeruzsálembe ment és az ottaniak segítségével megkereste a helyet, ahol Krisztus szent testét keresztre feszítették.”
Végülis egy sziklaüregben aztán megtalálták a három keresztet.
A megtalálás örömét csak az zavarta, hogy a kereszteket – a két lator keresztjétől – nem lehetett egymástól megkülönböztetni.
Ott volt ugyan külön Krisztus keresztjének felirata is, de nem lehetett meghatározni, melyik kereszthez tartozik.
A Szent Keresztet végül Makariosz, Jeruzsálem akkori püspökének segítségével, az ő javaslatára és imájával tudták kiválasztani.
Egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, halálosan beteg asszony „segítségével” megtalálták az igazi Krisztus-keresztet. Mégpedig úgy, hogy Ilona és a jelenlévők buzgó imádsága közben egymás után hozzáérintették az asszonyhoz a kereszteket.
Az első és második „próbálkozás” eredménytelen maradt, de amikor a harmadik keresztet a beteghez érintették, az asszony kinyitotta a szemét, fölkelt és járni kezdett. Visszanyerte egészségét, meggyógyult és magasztalta Isten hatalmát.
A császárné e jel láttán, azon a helyen, ahol az Úr keresztjét megtalálta, fogadalmának megfelelően, királyi pompával, ragyogó templomot építtetett. A Szent Kereszt egy részét ezüst tokba foglaltatva ott hagyta Jeruzsálemben, és jámborságának egy másik jelét is a városban hagyta.
Meghívta ebédre az Istennek szentelt szüzeket, szolgálóruhát öltött és maga szolgált föl nekik. A földkerekség parancsoló urának édesanyja Krisztus szolgálóinak szolgálója lett. A császárné a kereszt másik részét Rómába vitette, abba a palotába, mely halála után épült át Santa Croce in Gerusalemme bazilikává, a Szent Kereszt első templomává a földön. A szegeket pedig, melyekkel Jézus testét a fára szegezték, Heléna elvitte a fiának, aki zablát és sisakot készíttetett belőlük, és hadviselés közben használta.
Heléna szentföldi zarándoklata után még három évet élt, s a Kereszten Függőhöz imádkozott nagy bűnös fiáért.
Majd Rómából nagy betegen elindult az akkor már Konstantinápolyban székelő fia felé, de már nem találkozhattak: útközben érte a halál, 327-ben, 80 éves korában.
Konstantin Rómába vitette holttestét, és a Via Labicana mentén egy kör alaprajzú mauzóleumban nagy pompával temette el.
Szent Ambrus Szent emlékezetű Nagyasszonynak mondja, akinek sírját a római zarándokok is fölkeresték.
Imái, engesztelései nem voltak eredménytelenek: Konstantin, aki 337- ben halt meg, halála előtt felvette a keresztséget.
Szent Ilonáról azt olvassuk, hogy császárné létére egyszerű ruhában vegyült el a hívők között, így vett részt a szentmiséken és más istentiszteleteken. Édesanyaként a szegényeket s elhagyatottakat több alkalommal is asztalához hívta, és saját kezűleg szolgált föl nekik.
Jámborságának egy másik jelét Jeruzsálemben mutatta ki, amikor meghívta ebédre az Istennek szentelt szüzeket, szolgálóruhát öltött, és maga szolgálta föl a mosdóvizet, az ételt és az italt. Szent Ilona császárné korában is úgy szolgálta ki embertársait, mint fiatalon édesapja kocsmájában a vendégeket. Tegyük föl a kérdést: képesek vagyunk-e „rangunkat” elfeledve megértő szeretettel odafordulni a „névtelen” emberekhez?
Szent Ilona császárnő életében adta ki Nagy Konstantin a milánói rendeletet, amely 313-tól elfogadottá nyilvánította a keresztény vallást. Képzelhetjük, hogy mennyi ellenséges érzés, bosszú és sértődés élt az emberekben. Ezért olvassuk Ilonáról, hogy utazásai során mindenütt törődött az elhagyottakkal, sokakat kiszabadított a börtönből és a bányából, másokat visszahívatott a számkivetésből. Sajnos, ma is sok ellenséges érzés tapasztalható vallásunkkal szemben. Ezt azonban nemcsak a papok prédikációival, az egyházi vezetők viselkedésével lehet megváltoztatni.
Nagyon sok függ attól is, hogy milyen példát adunk, milyen beszédet folytatunk mi, hitünket megvalló keresztények.
Fohász Szent Ilonához:
„Szent Ilona császárné, könyörögj értünk, hogy mindegyikünk rátaláljon a maga keresztjére, és türelemmel hordozza azt!”
Istenünk, te azt akartad, hogy egyszülött Fiad a kereszten váltsa meg az emberiséget. Add, hogy mi, akik megismertük szeretetének titkát itt a földön, elnyerjük az üdvösséget a mennyben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Amen.
A Szent Kereszt felmagasztalása
Csodálatos jel, szent kereszt, mely földünkön ragyogva áll;
ezen függött a Bűntelen: világmegváltó Jézusunk.
Fönségesebb e drága fa, mint Libanonnak cédrusa;
ártó gyümölcsöt nem terem, de váltságdíjunk hozza meg.
Krisztus, jóságos nagy Király, míg szent kereszted lesz jelünk,
ne múljon óra, pillanat, mely kegyelmedből nem merít,
Hogy egybehangozzék szavunk, míg buzgó szívvel hódolunk
s hogy mindenkor zengjen neked méltó hálánk s dicséretünk.
Atyádat, áldó Lelkedet egyként dicséret illeti,
Jézus, veled, ki ránk hagyod dicső kereszted kincseit.
Ámen.
Ó SZENT KERESZT
Szalézi Szent Ferenc imája
Ó, Szent Kereszt, légy üdvözölve, teljes szívvel, lélekkel.
Téged látva örül és virul, bú bánatban a kebel.
Ha Isten Fiát látom kínban, fájdalmas halált tűrni:
Úgy saját bánatom, keservem, soha sem enged csüggedni.
Ó, te Szent Kereszt, körülvonjon, mindig a világ üdve,
Téged szorítson kezem majdan, a harcban kimerülve.
És ültetik majd sírhalmomra, a korhadó keresztfát:
Repüljön lelkem vasszárnyakon, a kéklő mennyekbe át. Amen.
IMA AZ OLTÁRISZENTSÉGHEZ
Rettegjen minden ember, reszkessen az egész világ
és örömtől repessen az ég, midőn az oltáron,
a pap kezében nyugszik Krisztus, az élő Isten Fia.
Óh csodálatra méltó nagyság és bámulandó méltóság!
Óh fölséges alázatosság!
Óh alázatos felség, hogy a világegyetem Ura,
Isten és az Isten Fia annyira megalázza magát, hogy
üdvösségünkért a kenyér szerény színe alá rejtezik.
Lássátok meg, testvéreim, Isten alázatosságát
és öntsétek ki szíveteket előtte.
Alázzátok meg magatokat, hogy felmagasztaltassatok általa.
Semmit se tartsatok tehát vissza magatokból, hogy
egészen magához fogadjon benneteket az,
aki egészen odaadja magát értetek.
Ámen!
