a) A tévedés
Minden szerződésnél a leglényegesebb kellékek egyike, amely nélkül igazi megegyezés nem gondolható, hogy a szerződő felek tudják, miről van szó s mire kötelezik magukat. Ha e tekintetben lényeges tévedés csúszik be, a szerződés lelkiismeretben semmis s meg nem történtnek tekintendő.
A házassági szerződésnél a szerződő felek személyének a házasság céljára való átadásáról van szó. Ha tehát valaki magában a személyben tévedne, vagyis csupa tévedésből mással kötne házasságot, mint akivel akart, a házasság érvénytelen volna. Ámde nem érvényteleníti magában véve a házasságot, ha valaki nem a személyben, hanem más, egyébként fontos mellékkörülményben tévedne, pl. a jegyese erényét, egészségét, vagyonát illetőleg.
Az is szükséges hogy a házasulandók a házas állapot természetéről, jogairól, kötelességeiről némi ismerettel bírjanak. Akadnak, akik házasságra sem léptek volna, ha mindezzel tisztában vannak. A szülők kötelessége e tekintetben tapintatosan gyermekeiket annak idején kioktatni. Még maga a legszentebb Szűz Mária is tudta, hogy a házasságban miről van szó, amint ezt az angyallal folytatott párbeszéde nyilván elárulja.
A házassági megegyezést továbbá meghiúsítja:
b) Az erőszak és félelem
Minthogy a házasságkötés – főképp a felbonthatatlanság miatt – az ideigvaló s örök boldogság szempontjából oly végtelenül fontos lépés, azért az Egyház megkívánja, hogy mindenki teljes szabadságát élvezze, midőn magát arra elhatározza. Az erőszaktól s félelemtől mentes helyzetet nélkülözhetetlenül szükséges föltételnek tekinti, amely nélkül nem lehet érvényes házasságot kötni.
Hogy pedig a félelem, illetőleg erőszak csakugyan érvénytelenítő ok legyen;
a) súlyos félelemnek kell lennie, vagyis olyannak, amely az illető fél szabadakaratára erősen hat. Az oly félelem tehát, amely inkább csak tiszteletből fakad, a szabad beleegyezés meghiúsítására s így a házasság érvénytelenítésére nem elegendő;
b) a félelemnek továbbá igazságtalanul okozottnak kell lennie. Ilyen a félelem, ha pl. a szülők gyermeküket fenyegetéssel, sőt fenyítékkel házasságra kényszerítik;
c) szükséges végül, hogy a félelmet ne valamely belső ok hozza létre, pl. a bekövetkezhető nyomor előrelátása, amely a házassággal elhárítható, hanem valamely külső ok, bizonyos személy, aki a felet megfélemlítéssel egyenesen a házasságkötésre akarja kényszeríteni. Ha tehát a leány csak azért menne férjhez ahhoz, akit nem szeret, hogy ily módon mostohája közeléből valamiképpen megszabaduljon, nem hozhatná fel okul, hogy a házasságra kényszerítve volt. Az azonban a dolgon nem változtat, hogy a félelmet ki idézi elő, a fenyegetődző szülők, az erőszakoskodó vőlegény vagy bárki más.
Nem ritka eset, hogy kapzsi, kegyetlen szülők gyermekeiket, főképp a könnyebben megfélemlíthető leányokat házasságra kényszerítik. Iszonyú lesz ezért a felelősségük az örök Bíró előtt. Az ilyen kényszerházasság pedig Isten és lelkiismeret előtt érvénytelen, semmis.
Aki tehát erősen lenyügző félelemből lépett házasságra, csak akkor tekintheti magát igazi, érvényes hitvesnek, ha az eddig hiányzó szabad beleegyezést most már önként pótolja. Ha pedig ezt tenni nem akarja, ám akkor az egyházi hatósághoz kell fordulnia, amely – ha a súlyos félelem bebizonyítható – a házasságot semmisnek nyilvánítja s a feleket új házasságra szabadítja fel.
Végül kizárja a szabad beleegyezést.
c) A színlelés
E címem semmis a beleegyezés s következőleg a házasság.
a) ha a felek egyike vagy mindketteje külsőleg ugyan kifejezi, hogy házasságot akar kötni, de szívében pozitív akarati ténnyel kizárja azt.
Azonban, mint az új jog hirdeti: „A belső akarati beleegyezés mindig megegyezőnek vélelmeztetik a szavakkal vagy jelekkel, amelyeket a házasságkötésnél használnak”.
Aki tehát utólag azt állítaná, hogy nem akart őszintén egybekelni, ezt valamiképp be is kellene bizonyítania s az okozott kárt megtérítenie.
b) Ha a felek egyike vagy mindketteje kizárja a jogot a hitvesi cselekedetre.
c) Ha egyikük vagy mindkettejük kizárja a házasság egyik lényeges tulajdonságát, mint annak egységét, felbonthatatlanságát. A római egyházi Rota (törvényszék) 1916. május 10-én érvénytelennek nyilvánított egy oly házasságot is, amelynél az egybekelők a gyermeknemzést pozitíve s kifejezetten kizárták. Nagyon gyanús tehát annak a házasságnak érvénye is, ha a nő az egybekelés előtt magát műtétnek veti alá, hogy anyává ne lehessen. Ilyeneknél ugyanis kétséges az igazi házassági beleegyezés. Gasparri azt ajánlja, hogy az ügy ily esetben a Szentszékhez terjesztendő fel.
Aki azonban házasságot akar ugyan kötni, de eleve elhatározza, hogy annak jogaival visszaél, azzal járó kötelességeket nem teljesíti, a fogamzást elhárítja, hűséget megtöri stb., az érvényesen lép házasságra, de súlyosan vétkezik.