„Látván pedig sokakat jönni az ő keresztségére a farizeusok s szadduceusok közül, mondá nekik: Viperák fajzati” (Máté 3,7). Az előbbiek a tudomány, az utóbbiak a születés s a pénz arisztokráciáját képviselték; Szent János pedig „viperák fajzatinak”, elkorcsosult lelkeknek hívja őket. Igyekeznünk kell elkerülni a rossz szellemi irányzatokat: a) A tétovázó, a szkeptikus, betűrágó lelkek, kik a nagyot nem látják s […]
„Viperák fajzati.”
A bennünk való mennyország további kifejlődést sürget
a) Tehetségeinkkel s ösztöneinkkel állunk a nagyvilágban s érvényesülnünk kell benne. Ki kell azokat fejlesztenünk, vagyis tudnunk kell sokat (tudomány), alakítanunk kell a világot gondolataink s eszményeink szerint (technika, művészet), jót kell tennünk s nemesen élnünk (erkölcs), Istennel, a Végtelennel viszonyba kell állnunk s isteni életét magunkban ki kell alakítanunk (vallás). Négy eleme a léleknek, négy szeráfszárnya. Mind a négy […]
Az Isten országa a világban
Az Isten országa nemcsak belénk zárkózik, hanem a világban, a közintézményekben, a társadalomban is tért akar foglalni. Ez az Isten-ország, a több-igazság, nagyobb-jóság, boldogabb élet országa. Ennek is kell közelednie. Ezért kívánjuk, hogy a társadalomban s a közéletben is szélesebben s mélyebbre hatóan foglaljon tért az Isten országa. a) Szélesebb körben. Az Isten országa lassan terjed. Vannak korok, mikor az […]
Az Isten országa bennünk
a) „Elközelgett a mennyeknek országa” (Máté 3,2). A mennyország az Istennel való, bízó, szerető egyesülésben áll. Lelkem hozzá ragaszkodik s megnyugszik benne. E tudatot érvényesítenem kell mindenen át s mindennek dacára, ami letör, aggaszt, nyomorgat engem. Akkor úgy érzem, hogy alakítok lélekkel életet, mint ahogy a szobrász alakít szirtből szép alakot. Habozom néha, kislelkű vagyok, a világ rám zúdítja hullámait; […]
Az „ország” Ura
a) Életünk sok jellege közül, milyeneket a szentírás sorol föl, mondván, hogy az élet „virág”, „álom”, „hiúság”, „hadiszolgálat”, főleg kettő emelkedik ki: a függőség a végtelentől, s letörhetlen bizalom e hatalom iránt; ez a két jegy a „Dominus” s a „Salvator”. Az első a „Dominus”. Istené a hatalom; ő az Úr, a végtelenség, az elképzelhetetlen személyes szellemi, örök valóság. E […]
Az Isten országa
„Elközelgett a mennyek országa” (Máté 3,2). Az Isten nagy s óriási mérvekben közli magát s építi föl országát. a) Első műve a természet; gyönyörű, gazdag, mély világ. Érintkezésben vele megtermékenyül lelkünk; tudomány, művészet, élvezet fakadnak belőle. Lefoglaljuk a természet erőit s uralomra törekszünk. De azért érzem, hogy a természet idegen s hideg az én érzelmeimmel szemben; mintha más, eltérő motívumokon […]
A bűnbánat magábatérés
„Tartsatok bűnbánatot.” a) A bűnbánat megtérés és magábatérés. Térj magadba, ott megtalálod az Istent. Lelkeden tükrözik halhatatlansága az örök élet vágyában, mérhetetlensége a gondolat határtalanságában, hatalma az akarat függetlenségében, szeretete az indulatban, szentsége a lelkiismeret szózatában, öröme a tiszta szív érzeteiben, tökéletessége a nemes, áldozatos lelkületben, békéje a lélek nyugalmában. Mily édes vele lenni, őt élvezni; lelket máskép, mint e […]
Gyakori gyónás
a) „Teremjétek tehát a bűnbánat méltó gyümölcseit” (Máté 3,8). Ehhez először is mély, igaz bánat kell; ezt a bánatot tökéletesbíti a gyakori gyónás. Megtérésünk vagy jobbulásunk kezdetén csak zavarosan ismerjük meg vétkeinket; később azután tüzetesen kezdjük megismerni vétkeink sokaságát és nemtelenségét. E megismerés fokozata szerint nő bánatunk. Kezdetben általában szomorkodunk bűneink fölött, azután egyenként siratjuk azokat. Bár bírnók minél szenvedélyesebben! […]
Tartsatok bűnbánatot
„Tartsatok bűnbánatot, mert elközelgetett mennyeknek országa” (Máté 3,2). Kell, kell bánnunk a bűnt, kell penitenciát tartanunk. Ez az evangélium prológja. a) A bánat állandó; kíséri az embert, mint az árnyék; pedig el akarták oszlatni; ki akarták a vallást vetkőztetni hagyományos bánatosságából, föl akarták deríteni a szent homályt s a bánat helyébe örök derűt teremteni az „úr”-embernek, de hiába; a szem, […]
A puszta embere
„János öltözete pedig teveszőrből vala és bőröve ágyékai körül; eledele pedig sáska és erdei méz vala” (Máté 3,4). a) Megjelenik a puszta embere. Csend van a lelkében s elmerülés. Hallgatott sokáig, most beszél. A hallgatás a szépen kijegecesedett lelkeknek anyaoldata. Hacsak egy-két napig fékezzük nyelvünket, mennyivel világosabban állnak előttünk hitünk, eszményeink s kötelességeink. A beszéd nemcsak a gondolatok eltakarására, hanem […]