Uram, Jézus Krisztus! Világ megváltója!
Add, hogy kézen fogva szent Őrzőangyalomtól, mind igazabban és teljesebben találjalak meg téged és Égi Édesanyánkat, a Boldogságos Szűzanyát! Add, hogy mind jobban megismerjem Szent Szíved kívánságait velem szemben!
Ó, Uram Jézus, ajándékozz nekem igaz és lelkem mélyéig ható megtérést, hogy megszabadulva önző énemtől, mind jobban szolgálhassalak Téged és az embereket is. Vedd Uram napjaim minden fáradságát, kellemetlenségét, nehézségét és szenvedését, mint könyörgő és engesztelő áldozatot bűneimért és az egész világ bűneiért.
Szent Őrangyalom, akit Isten egész életemre kísérőként adott mellém, ments meg az örök élet számára, teljesítsd velem kapcsolatos kötelességedet, amit Isten szeretete rád bízott. Rázz fel fásultságomból és húzz ki gyengeségemből! Torlaszolj el előttem minden helytelen utat és gondolatot! Nyisd meg szememet Istenre és a Keresztre! De zárd be a fülemet a gonosz ellenség sugallatai elől!
Őrködj felettem, amikor alszom, nappal pedig adj erőt kötelességeim teljesítéséhez és az áldozat vállalásához, hogy majdan a mennyben örömöd és jutalmad legyek. Ámen!
Szent Bonaventura himnusza Szent Antal tiszteletére
(Szent Antal sírját 1263. évi április hó 13-án találták meg, s akkor jelen volt ott Szent Bonaventura is. Szent Antal nyelve teljesen éppen és rothadatlanul piroslott még. A szent nyelvet kezébe vette Szent Bonaventura s örömében fölkiáltott: „Ó, áldott nyelv, mely mindig Istent dicsérted és másokat is az Ő dicsőségére buzdítottál, mily becses lehetsz te Istennél!”
Azután megcsókolta a nyelvet s utána megírta ezt a szép himnuszt:)
Csodákat kik látni vágytok,
Ó, jöjjetek Szent Antalhoz!
Fekélyt, nyomort, vétket, halált,
Sátánt elűz, gyógyulást hoz.
Szent Antalnak imájára
Tenger enged, bilincs törik,
Az elvesztett tagot, vagyont
Ifjú és agg visszanyerik.
Veszély tűnik, szükség múlik,
Páduában azt hirdetik,
Azt beszélik, kik érezték
Szent Antalnak jó tetteit.
Szent Antalnak imájára
Tenger enged, bilincs törik,
Az elvesztett tagot, vagyont
Ifjú és agg visszanyerik.
Dicsőséget zengünk neked,
Atya, Fiú, és Szentlélek!
Szentháromság egy Istennek
Áldás legyen és dicséret!
Szent Antalnak imájára
Tenger enged, bilincs törik,
Az elvesztett tagot, vagyont
Ifjú és agg visszanyeri!
Imádkozzál érettünk, Szent Antal!
Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire.
Könyörögjünk!
Örvendeztesd meg, Úristen, szentegyházadat Szent Antal hitvallódról való bizalomteljes megemlékezés által, hogy lelki segélyek által mindig oltalmaztassék, és az örökké tartó örömök birtokába jusson. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen.
Szent Mihály arkangyal, Te vagy a mi védelmezőnk és oltalmazónk a gonosszal szemben.
Tartsd az Igazság Pajzsodat fölénk, és védelmezz minket a sátán elleni harcban.
Segíts nekünk a Szent Szeretet helyes útját felismerni.
Tarts minket mindig az Igazság Pajzsod mögött, és világosíts meg minket általa,
a jó és a rossz közötti döntéseinkben. Ámen!