Óh szentséges anyám, Mária! miként lehetséges, hogy ámbár oly szent anyám van, magam mégis oly gonosz vagyok? Anyám van, ki a legtökéletesebben át van hatva Isten izzó szeretetétől, s magam még mindig a teremtményeket szeretem. Miként lehetséges, hogy én a teremtményeket szeretem, mikor oly anyám van, ki annyira lángol az isteni szeretettől? Hogyan lehetséges, hogy én oly szegény vagyok, mikor oly erényekben dúsgazdag anyám van? Ó szeretetreméltó anyám, valóban nem érdemlem meg, hogy továbbra is gyermekednek nevezz, mert gonosz magaviseletem által nagyon is méltatlan lettem e névre. Megelégszem, ha szolgádnak fogadsz, mert íme kész vagyok lemondani a világ minden javairól, csakhogy helyet foglalhassak legutolsó szolgáid közt. Igen, mindennel megelégszem, csak engedd meg, hogy anyámnak hívhassalak. E név a legnagyobb örömet és a legteljesebb vigaszt nyújtja nekem, mivel arra emlékeztet, hogy szeretnem kell téged. Ez a név remélnem engedi, hogy meg fogsz segíteni. Ha bűneimnek és az isteni igazságosságnak megfontolása rettegéssel tölt el, azonnal újabb remény éltet, ha meggondolom, hogy anyám vagy. Engedd meg tehát, hogy anyámnak, szeretetre legméltóbb anyámnak nevezhesselek. Igen, ezzel a vigasztalással teljes névvel üdvözöllek, így óhajtlak mindig hívni. E siralomvölgyben Isten után te légy reményem, menedékem, szerelmem. Életem utolsó pillanatában lelkemet a te szent kezeidbe akarom átadni és hozzád kiáltani: „Ó Anyám, ó Anyám, Mária, segíts, könyörülj rajtam!” Amen.