„Az első keresztények állhatatosak valának az apostolok tanításában, a kenyérszegés közösségében és az imádságokban” (Ap.Cs. 2,42).
a) A Szentlélek rámutat az apostoli egyház lelki életének három jellemvonására. Egyszerű erőkön épül föl a szép világ; egyszerű elvek teremtik meg a keresztény élet zsenge tavaszának szépségét. Kitartóknak kell lennünk az apostolok tanításában. Forma, arány, keret kell mindenekelőtt a szép élethez; kell gazdag tartalom, melyből a lélek kialakítja világát; kell termékeny talaj, melyből gyökerei táplálkozzanak. Ezeket az apostoli tan nyujtja. Gazdag forrásokat, áldott rétegeket nyujt. Önmagunkra hagyatva sötétben tapogatódzunk, téves irányban indulunk s szuggesztióinknak s illuzióinknak leszünk áldozatai. Terméketlenül, meddőn állunk a világban. Az apostoli tan nyujt nekünk eszményi, erkölcsi irányt s erőt. Bármily tehetség és tűz legyen bennünk, foglaljuk le bízvást az élet és szépség és boldogság e telepeit; hajtsunk ki tavaszi pompában. Ne imponáljon a sok kontár, ki mind eredeti a kudarcban!
b) „A kenyérszegés közösségében”. Az élethez kenyér kell; kell folyton friss vér, üde lélek; ezt Krisztusból vesszük. Ő a mi kenyerünk; életünkké, erőnkké válik. Hányszor fordult azóta a világ; milyen más a liturgia most, mint volt akkor; a templom és az ember most, mint volt az apostoli időkben; de az oltáron a szentség ugyanaz, és az oltár előtt térdeplő éhség is ugyanaz. Kenyeret kérek; Jézus életét veszem; ez az apostoli egyház és a XX. századbeli krisztusi élet kulcsa.
c) „És az imádságokban…” Jól tudtak imádkozni; gyakran olvassuk, hogy mikor imádkoztak, lejött rájuk a Szentlélek; látni való, hogy az ő imádságuk eget ostromló, erőszakos imádság volt. Én is buzgón akarok imádkozni, úgy, mint aki valamire szorul és csak könyörgés s esdés útján juthat hozzá. El akarok érni valamit imámmal; nem szokásból, hanem kiáltó szükségből imádkozom. Tudom, hogy azonkívül bele kell fektetnem életembe egész valómat, s a természet erőit époly buzgalommal kell kifejtenem, mint a lélek imaenergiáját. Igy érvényesül természet és kegyelem, s nem megfordítva, hogy aki imádkozik, az mindent Istentől vár és meg nem feszül, és aki megfeszül, mindent a természettől vár s nem imádkozik. Ezek torzulások és elfajulások.
