Erre azt mondja talán valaki: „De én nem érzem ezt az erőt”. – Nem is szükséges érezni. Maga Krisztus Urunk mondotta, hogy a lelkeken való uralma nem esik érzéki tapasztalás alá. A természetfeletti élet nem érzelgősségen alapul. Ha Isten az érzéki lelkitehetségekkel is érezhetővé teszi szolgálatának édességét, hálával tartozunk érte, de csak lépcsőnek használjuk ezt az alacsonyabbrendű ajándékot, hogy magasabbra hágjunk; eszköz legyen hűségünk növelésére, de ne ragaszkodjunk hozzá és főként ne építsük lelkiéletünket erre az érezhető áhítatra, mert akkor ingatag alapra építünk. Könnyen tévedhetünk, mert azt hisszük, hogy előrehaladtunk a tökéletesség útján, hiszen áhítatunk nagyon érezhető, vagy azt képzeljük, hogy egyáltalában nem haladtunk előre, mivel lelkünket lelki szárazság tikkasztja. Mi tehát természetfeletti életünk igazi alapja? A hit. A hit pedig erény, mely magasabbrendű lelkitehetségeink: az értelem és az akarat által gyakorolható. – Mit mond hát a hit? Azt, hogy Jézus Isten és ember, hogy embersége Isten embersége, a legfőbb Lény embersége, aki a végtelen bölcsesség, maga a szeretet és mindenhatóság. – Miért kételkedünk hát, hogy amikor hittel, alázattal és bizalommal közeledünk hozzá, a szentségeken kívül is, isteni hatalom árad ki belőle, mellyel megvilágosít, megerősít, támogat és megsegít bennünket? Soha senki sem közeledhetett hittel Krisztus Jézushoz anélkül, hogy meg ne nyerte volna azokat a jótékony erőket, melyek szüntelenül sugároznak a világosságnak és melegségnek ebből a tűzhelyéből: „Erő ment ki belőle…”
Tehát az örökké élő Krisztus Jézus, akinek embersége szétválaszthatatlanul egyesült az isteni Igével, számunkra a világosság és az élet forrása, abban a mértékben, amennyire hiszünk benne és amilyen erővel vágyódunk követésére. – Ha hűségesen szemléljük őt, lassanként belénk vési képmását, egyre jobban felfedi magát előttünk, részesít bennünket isteni Szíve érzelmeiben és erőt ad, hogy egész életünket összhangba hozzuk ezekkel az érzelmekkel. „Világos előttem, s teljesen beláttam – mondotta Szent Terézia, – hogyha az Úristennek kedvében akarunk járni, s azt óhajtjuk, hogy nagy kegyelmekben részesítsen bennünket, úgy illik és úgy akarja ő, hogy minden Jézus szentséges emberségének közvetítésével történjék, amelyben Ő Szent Felségének saját szavai szerint gyönyörűsége telik. Számtalan esetben tapasztaltam ezt s az Úr maga is megmondta nekem. Világosan megértettem, hogy ezen a kapun kell belépnünk, ha azt akarjuk, hogy Ő Szent Felsége, az ég uralkodója, nagy titkokat közöljön velünk… Mert ez az út teljesen megbízható.”
Most értjük meg Jézus szavainak igazságát: „Atyám a mennyei szőlősgazda, én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki énbennem marad és én őbenne, az bő termést hoz.” Szent Ágoston szép megjegyzése szerint Krisztus, az ember a szőlőtő. Mint Isten, egy Atyjával, tehát ő a szőlősgazda is, aki nem a külsőre dolgozik, mint a földi szőlősgazdák, hanem a lélek mélyén munkálkodik, hogy növelje benne a kegyelmet és a természetfeletti életet. Mert – teszi hozzá Szent Pál nyomán a nagy egyházdoktor, – nem az számít, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem Isten, aki a növekedést adja.