(Communicatio in sacris.)
Egyházunk, mint az Üdvözítő szellemének hű örököse, sohasem tiltotta, hogy azokhoz közeledjünk, akik az ő aklán kívül állanak. Hiszen nekünk kell azokat a jó Pásztor vállára emelnünk, hogy őket is elhozhassa. Ily szempontból a másvallásúakkal s hitetlenekkel nemcsak szabad, hanem kell is érintkeznünk, ha van remény, hogy lelkükhöz férkőzhetünk s őket megmenthetjük. Anyagilag is támogatnunk kell őket, ha reánk szorulnak. Ebben is maguk a pápák jártak előttünk a legszebb példával kezdettől fogva napjainkig.
Politikai és társadalmi téren már nagyobb óvatosságra van szükség, nehogy az együttműködés a hitközönyt táplálja s félreértésekre adjon alkalmat.
Legnagyobb vigyázatra s szinte aggályos körültekintésre vagyunk akkor kötelezve, ha tisztán vallásos téren találkozunk másvallású felebarátainkkal. E tekintetben a következő szabályok lehetnek számunkra irányadók:
a) Soha és semmi körülmények közt sem szabad olyasmit tennünk, mondanunk, ami akár külső látszat szerint is lerontaná azt az éles válaszfalat, amely az igazságot a tévelytől, Krisztus egyedül igaz Egyházát az ellene fellázadt felekezetektől szükségképpen elválasztja.
Itt a legcsekélyebben is engedni, egyszerűen Isten jogainak feladása volna, elismerése s helyeslése a pártütésnek, cimborálás Krisztus zászlajának árulóival. Másrészt ily eljárással nagyon, de nagyon ártanának szegény, szánalomraméltó, többnyire jóhiszemű felebarátainknak is, kik más hiten vannak. Megnyugtatnók ugyanis eljárásunkkal lelkiismeretüket, szinte megcsalnók őket velük elhitetve, hogy ők is az üdvösség útján járnak.
b) Nem tűrhető tehát, hogy katolikus ember másvallású istentiszteleten, szertartáson lélekkel részt vegyen. Még kevésbé, hogy azon valami módon segédkezzék, közreműködjék. (Például énekelve, orgonálva stb.)
Aki csupán kényszerből, hivatalból jelenik ott meg, mint például a rendőr, tűzoltó, növendékeket kísérő felügyelő, katonákat vezénylő tiszt, bűnről ugyan nem vádolható, de nagyon kell óvakodnia, nehogy a prédikációra ügyelve hitét veszélyeztesse. Maga Elizeus próféta is megengedte a syr Náámánnak, hogy urát a pogány templomba elkísérje s ott vele szemben mint szolga viselkedjék. (2Kir 5,18.19)
c) Ami a szentségeket illeti, soha sincs megengedve keresztszülői tisztet betölteni másvallású lelkész által kiszolgáltatott keresztségnél. Viszont nemkatolikusok sem lehetnek érvényesen nálunk keresztszülők. (765. kánon.)
Maga a szülő pedig, ki katolikus létére gyermekét másvallásúak keresztkútjához küldi s így Krisztus Egyházából előre kitaszítja, az Egyházból ki van közösítve. (2319. kánon.) Ugyanezt a büntetést vonja az a katolikus egyén is magára, ki másvallású pap előtt kísérli meg a házasságkötést. (2319. kánon.) 1918. május 19. óta az ily házasság amúgy is érvénytelen Isten s a lelkiismeret színe előtt. Másvallásúak esküvőjén tanúskodni sem szabad (a násznagyi tisztet betölteni), ha ez az ő szertartásaikhoz tartozik.
d) A legújabb egyházi törvénykönyv megengedi, hogy a jóhiszemű másvallásúak a szentelményekben s áldásokban részesüljenek, hogy így bennük az igaz hit felébredjen s ezúton megkapják azt a segítséget s gyógyulást stb., amelyet az Egyház imájától jámboran reménylenek. (1149. kánon.)
e) Nincs megtiltva, hogy tisztán polgártársi illemből s felebaráti szeretetből másvallású ismerőseinknek egymással kötött házassági ünnepségén, esküvőjén s lakodalmán résztvegyünk. Elmehetünk temetésükre is, főképp ha ott nem kell prédikációt is hallgatnunk. Ily esetekben ugyanis mindenki előtt nyilvánvaló, hogy mi nem a hamis vallást, hanem polgártársainkat, ismerőseinket s esetleg rokonainkat akarjuk megtisztelni.