A vendégség a jóbarátságnak, vagyis az életközösségnek jele. Együtt eszünk, együtt élünk. Az Úrvacsora is élet-közösséget jelent Krisztussal. Nevezetesen három irányban.
a) Közösség az élni akaró, életet megújítani és kiárasztani akaró Krisztussal. Együtt élni s egyet élni akarok veletek; önmagam életét, az erős, isteni életet vágyom átélni bennetek. Ez erős életnek nem fűzfákra akasztott lant a szimboluma; nem idegen Eufrátok folyóvizét nézi; nem nyögés az éneke, hanem lélek, örvendező, öntudatos odaadás és vállalkozó szellem tölti el, s lelkében fakadnak vizei, könnyeiben fürdik, s önlelkének dagályán emelkedik. – Ezt az odaadást kezdem tisztuláson; ez a durva munka, mely az Isten gondolatait belém vezeti; ezt folytatom gyakorlati, hűséges szereteten, melyben átadom ugyan magamat, de ugyanakkor visszanyerem magamat. Odaadom lelkemet Istennek, és erővel, lélekkel, érzéssel megtöltve kapom vissza. Istent élem át, hogy annál erőteljesebben s tevékenyebben éljek.
b) Közösség a halálba induló Krisztussal. Beleszövődik az eucharisztia szellemébe az árny, az árulás, az élet keserve, az olajfák árnyékában vért izzadó Krisztus képe, vérfoltok és kereszt. Ez temperamentuma az Úrvacsorának. A Mester, kit a kereszt hív, magához inti keresztre s szenvedésre még nem érett fiait. Biztat; jertek közelebb; egy-egy hulláma kínszenvedésének végig söpör lelkünkön s megborzaszt. Úgy ülünk körülötte, mint a vértanú-jelöltek a Kolosszeum padjain; le kell ereszkednünk nekünk is az arénára; minél inkább ereszkedünk, annál közelebb hozzánk a szenvedő Krisztus; megcsap és megittasít szelleme; a szeretet áldozatot hoz!
c) Közösség a föltámadásra induló Krisztussal. Ha valaki meghalni készül szeretetből, annak nagyon kell élni, s aki nagyon él, az a halálban sem hal meg végleg. A szeretet nem halni tanít s ha halált kíván, a több életért teszi. Himnusa az élet, virága az öröm és lendület. A halált tehát szintén az újjászületésért szenvedi. Meghalni Krisztussal, mindig újjászületést, különb életet, fölvirágzást, megújulást jelent. – Ez az önmegtagadás filozófiája; lefogni az életet, mint a hegyekről vágtató vizet, hogy magasabbra szökelljen.