a) „Ime fogansz és fiat szülsz… ez nagy leszen” (Luk 1,31). Ez nagy leszen… Megváltó leszen; rajta élednek a népek; királya lesz a világoknak, s ez a nagy a tied lesz; kimondhatatlanul! Te e nagyságnak s hatalomnak hierarchiájába tartozol, – lelked a végtelenség szakadékainak búgó galambja, – te hivod őt, s ő meghallgat, s kebled lesz frigyszekrénye. Benned lesz, tied lesz; azután belőled kilép, hogy mindnyájunké legyen. Mit érzesz te tiszta, illatos, mély, alázatos lélek? Örülsz ugy-e, „primogenita”? S mi vagy nekünk te, te, az üdv forrása? Megváltónk arcod szépségét hordja magán, hangjában ráismerünk akcentusodra. Mennyire be vagy szőve üdvünkbe s reményeinkbe! Test és vér a szövetünk, egy vég. A te lelked, a te kegyelmed, a te édességed van érzéseinkbe belekeverve; nekünk a köd is világos, a felhő is fényes, az éj is csillagos a te nevedtől, a te „irgalmas szemeidtől”.
b) „Miképen leszen ez, holott férfiút nem ismerek?” Elolvad a szíved édes szeretettől Istened iránt, kinek átadtad magadat, s ép ez átadás iránt tudakozódol. – A szűzies szeretet kérdezi, hogy más szeretetnek útjaira küldi-e őt az Úr? Első megnyilatkozása a szent tisztaság lehelete. Ezt a virágot szövi bele elsőnek menyasszonyi fátyolába; liliommal lép bele istenanyai hivatásába! Az istenanyai fölséget nem képzelheti szüzesség nélkül. Lám, mily ösztönöd van, Szent Szűz! Te született Isten-anya vagy; első szavad elárulja hivatásodat. – Nagy lelki tisztaság kell minden hivatásra; magas erkölcsi nivón álljon minden élet, akár a leányé, akár a hitvesé!
c) „Mondá pedig Mária: Ime az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.” „Fiat”, „fiat”, mondja a Szent Szűz; visszhangja ez a teremtő „fiat”-nak; azután lehajtja szép fejét, mint a megtermékenyült virág, mint Isten-anya. Jézus lelke, kivel az Istenség második személye egyesült, mély hatalmas lüktetéssel megkezdte a Szent Szűz szíve alatt az isteni életet, megkezdte azt kisérletezés, tapogatódzás, tévedezés nélkül. S ez élet a Szent Szűzbe zárkózott s az ő lelkére is kiáradt; e templomát eltöltötte fénnyel s nem köddel, eltöltötte örömmel, erővel; ez volt a legfölségesebb templomszentelés. Meghitt bizalmasságba vonta ezt a legédesebb lelket, gondolatainak, terveinek, hivatásának közösségébe. Szűzies, leányos szemei előtt nyíltak meg a legmélyebb perspektívák! Ezt az életet sejteni élvezet, kifejezni művészet, utánozni boldogság. Azért mélyednek a Szűz lelkébe szentek s művészek, s kiemelik belőle az ihlet s az elragadtatás karizmáit. De senki sem bir vele. Nem hiába halt el Michel-Angelo zsenije a Pietà kialakításában, mint egy fáradt villám az étheróceánban. Azért nem birta befejezni Tizian az ő utolsó művét, a fájdalmas anyát. Theológia, művészet, ihlet, géniusz tanít rá mélyen fölfogni a Szent Szűzet.