Minthogy a bérmálás „élők szentsége”, azért annak, aki azt méltó módon akarja fogadni, a megszentelő malaszt állapotában kell lennie. Aki tehát halálos bűnben van, az a bérmálás felvétele előtt gyónjék meg, vagy ha erre véletlen körülmények folytán nem volna már alkalma, indítsa fel magában a tökéletes bánatot. Ez utóbbi ugyanis – ha gyónás vágyával, szándékával kapcsolatos – visszaszerzi a megszentelő malasztot. Azon kívül a bérmálandók – amennyiben eszüket használni tudják – megfelelő oktatásban is részesítendők.
Az új törvénykönyv az éhom-állapotról s szentáldozásról nem tesz említést. Miért is, bár dicséretes, ha a bérmálás szentségét éhgyomorral s szentáldozás után fogadjuk, de kötelezőnek egyiket sem állíthatjuk.
Épülés kedvéért közöljük a régi idők gyakorlatát. Hűen jellemzi ezt többek között Aquinói Szent Tamásnak a bérmálandók számára adott utasítása:
„A felnőttek, kik a bérmáláshoz járulnak, ha e szentség malaszt-adományait elnyerni óhajtják, kell, hogy ne csak hitet és jámborságot vigyenek magukkal, hanem hogy elkövetett súlyos bűneiket töredelmesen meg is bánják. Azért is előbb meg kell gyónniuk vétkeiket, magukat böjtölés és más jócselekedetek által a bérmálás malasztjára méltókká tenniük és az ősegyház dicséretes szokása szerint éhgyomorral lenniük.”
Borromei Szent Károly pedig azt óhajtja, hogy a bérmálás felvétele előtt alamizsnát osztogassunk, böjtöljünk, lángoló buzgalommal imádkozzunk, szívünket a hit, remény, szeretet és töredelem felindítása által kitisztítsuk, hogy méltó legyen a Szentlélek lakásává lenni; minden földi dologtól megszabadítsuk, hogy a Szentlélek az ő malaszt-ajándékaival egészen betölthesse. Erre intenek bennünket az apostolok is példájukkal, kik is a Szentlélek vétele előtt az első hívekkel s a boldogságos Szűzzel tíz napig terembe zárkóztak s állhatatosak voltak az imádságban s egyéb szentgyakorlatokban. Mivel tehát a bérmálás napja ugyanaz a keresztényekre, ami volt a pünkösdnap az apostolokra nézve, utánozzuk mi is őket azáltal, hogy egy előkészületi napot félrevonultan imádságnak szentelünk. Így kívánja a szent püspök.
Megható szép példát adott a bérmálásra való buzgó előkészületre Szalézi Szent Ferenc.
Midőn még mint ifjú Annecyben tanult, a püspök oda érkezett, hogy a híveket a bérmálásban részesítse. Ferenc tehát a legforróbb vággyal s legbuzgóbb áhítattal készült, hogy erre a nagy kegyelemre magát minél méltóbbá tegye. A bérmálás közben az áhítat szinte beragyogta egész külsejét. A püspök bámulva s meghatottan vette ezt észre. Utóbb így nyilatkozott Ferencről egy társaságban: „Meglátjátok, ebből a fiúból egykor korának csodája lesz”. A későbbi genfi püspök nagy életszentsége s apostoli buzgalma igazolta a bérmáló főpásztor jövendölését.