a) „Miért keresztelsz tehát, ha te nem vagy a Krisztus, sem Illés, sem próféta?” (Ján. 1,25). Úgy-e a keresztség újjászületés, s újjászülni s lelkeket ébreszteni csak isteni férfiak tudnak, s az vagy-e te? Hasonlóképen kérdezi a népek öntudata: Mit mégysz föl a szószékre, mit mégysz az oltárhoz? Illés vagy-e, próféta vagy-e? A szószéken prófétának s az oltárnál a szeretet áldozatának kellene állania. Mily programm papok számára! Senki sem bírja el e hivatást egymagában, csak az Úrral együtt: „Isten kegyelme velem.” Istenben kell elmerülnie s Illés lelkével töltekeznie annak, ki maga égni köteles, hogy másokat gyujtson! „Fons vivus, ignis, caritas!”
Ó Uram, adj papokat, Illéseket, prófétákat. Ihless engem, hogy én is prófétai erővel imádkozni tudjak prófétai papokért. A kántorbőjtöket azért tartjuk; testvérek, bőjtöljetek és imádkozzatok, hogy prófétáitok, buzgó papjaitok legyenek! Ezt teszem majd én is.
b) Szent János nem védekezik, nem mondja, hogy Isten küldte, azért keresztel; hallgat róla; gyönge, szétfoszló eszköznek, kiáltó szónak mondja magát; de kiált, kiált tovább. A lelki erőnek jellege, hogy tesz, szolgál, érvényesül, de nem sokat disputál. Ne kérdezd, hogy ki vagyok; látod, hogy jót teszek. Ez az a szolíd alázat: a szavak alázata értékes tettek mellett. Ez az alázat kell nekem: lenni, tenni, élni hatalmasan s nem törődni, hogy X. Y. mit ad ehhez hozzá, vagy mit vesz el belőle. Igy magaslik ki az alázatos, s gáncsot, kifogást könnyen elvisel.
c) „Felelé nekik János, mondván: Én vízzel keresztelek; közöttetek állott pedig az, kit ti nem ismertek” (Ján. 1,26). Vízzel keresztelt János; Jézusnak keresztségét még ki nem oszthatta; erős keze gyönge eszközt kezelt, vízkeresztséget, s mégis remekelt rajta és vele; épen azért, mert lelke volt hozzá. Nekünk Krisztus szentségei állnak rendelkezésünkre, életszervek, remeklő orgánumok; mit tehetünk ezekkel, ha lelkünk van hozzá?! Hogy lehet keresztelni Lélekkel, tűzzel, hogy lehet hősöket fölkenni krizmával, hogy lehet szíveket egybekötni a szakramentum kötelékével, hogy lehet örök ifjúságot nevelni az élet kenyerével! Testvér, nézz föl, közöttünk áll Krisztus, s fakad az ő ereje, s mi nem ismerjük sem őt, sem azt.