Jézusból, a szőlőtőből jut el a kegyelem nedve a szőlővesszőkbe, a lelkünkbe: – amíg egyesülve maradunk a szőlőtővel. Hogyan egyesülhetünk ezzel az isteni Szőlőtővel?
A szentségek, különösen az Oltáriszentség, az egyesülés sajátos szentsége révén: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, énbennem marad és én őbenne”. – Továbbá a hit által. Szent Pál mondja: „Krisztus lakjék szívetekben a hit által”. Krisztus azon hit által lakik bennünk, melyet a szeretet éltet, vagyis a tökéletes hit által, mely együtt jár a kegyelem állapotával. És valahányszor e hit által kapcsolatba jutunk Krisztussal, Krisztus mindannyiszor érvényesíti bennünk megszentelő hatalmát.
Éppen ezért szükséges, hogy eltávolítsunk útjából minden akadályt, – a bűnt, a teljesen szándékos tökéletlenségeket, a teremtményhez és önmagunkhoz való ragaszkodást. Szükséges, hogy égő vágyunk legyen hozzá hasonlítanunk. Legyen élő és gyakorlati hitünk: élő hitünk, azaz higgyünk rendíthetetlenül az életszentség végtelen kincsében, mely Krisztusban van, aki mindenünk; legyen gyakorlati, éber, nagylelkű hitünk, mellyel Jézus lába elé borulunk, hogy betölthesse bennünk mindazt, amit vár tőlünk, Atyja dicsőségére.
Akkor Krisztus „szüntelenül szétárasztja bennünk megszentelő erejét, – mondja a trienti zsinat, – mint a fej a tagokban, mint a szőlőtő a szőlővesszőkben; mert ez az üdvözítő erő állandóan megelőzi, segíti és követi jócselekedeteinket”. Csak Krisztus kegyelmével leszünk szentek és az Atyaisten előtt kedvesek, mert általa száll fel az Atyához minden dicsőség: az Atya szereti Fiát, ezért a kiválasztottak országának fejévé tette és „mindent kezébe adott”.