Elegendő tehát már magában, ha Máriához menekülünk. Ki egyszer abban a szerencsében részesült, hogy e városba beléphet, teljes nyugalommal megbízhatik üdvösségében. „Gyűljetek egybe és menjünk az erős városba és hallgassunk ott.” (Jer 8,14) Boldog Nagy Albert szerint itt a boldogságos Szűz amaz erős város, mert hatalmasan erős ő a maga fenségében. Hallgassunk el – fűzi hozzá a magyarázat – nem tanácsos itt az Úrhoz bocsánatért esedezni, elegendő ha e városba belépünk és hallgatunk; majd síkra lép ügyünkért Mária, majd ő könyörög már akkor értünk. Ezért inti a jámbor Fernandez Benedek a bűnösöket, hogy Mária védőszárnyai alá meneküljenek: „Fussatok, ó Ádám, ó Éva, fussatok ti az ő gyermekei, kik Istent megbántottátok, fussatok ehhez a jó anyához! Nem tudjátok, hogy ő a bűnösök egyedüli mentsvára, egyetlen reménysége? (Inc. c. 3. Gen.) Szent Ágoston (Serm. 18, de Sanct.) is e névvel illeti őt: „A bűnösök egyetlen reménysége.”
Szent Efrém így kiált fel: „Ó Mária, te vagy egyedüli szószólója a bűnösöknek és azoknak, kik minden segítségtől meg vannak fosztva; üdvözlégy bűnösök menedéke, hol egyedül bűnösök találnak védelemre és bemenetelre. (De Laud. Virg.) Ugyanezt akarta Dávid is a következő szavakkal kifejezni: „Megoltalmazott engem hajléka rejtekében.” (Zsolt 26,5) Ki más lehetne ez a hajlék, mint Mária, melybe egyedül Isten lépett be, hogy benne az emberi nem megváltásának nagy titkát teljesedésbe vigye. Szent Vazul a nagy szent egyházatya erre vonatkozólag azt mondja, hogy az Úr Máriát nyilvános kórházul ajándékozta nekünk, hol a szegény és minden segítségtől megfosztott betegek valamennyien felvételre találnak. Kinek lehetne azonban több jogcíme a felvételre a szegények számára felállított kórházban, ha nem olyannak, ki szegényebb és betegebb minden másnál?