Máriát tisztelői nem ok nélkül és nem csupán véletlenségből nevezik anyjuknak, s ezt is oly sűrűn teszik, hogy úgy tetszik, mintha nem is volnának képesek őt másképpen hívni s nem bírnának betelni azzal, hogy őt az anya elnevezéssel illessék. Igen, anyának hívjuk őt, mivel tényleg az; mivel testi értelemben ugyan nem, de lelki értelemben igenis anyja a mi üdvösségünknek és lelkünknek.
Midőn a bűnbeesés tőlünk Isten kegyelmét elrabolta, egyszersmind lelkünk életét is elvette.
Mikor így a halál fiaivá lettünk, eljött Jézus, a mi Megváltónk, végtelen irgalma és szeretete által indíttatva, hogy kereszthalála által ismét visszaszerezze nekünk elvesztett életünket, miként ezt Ő maga is kijelenti: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővebben legyen.” (Jn 10,10) Jézus így szólt: „hogy bővebben legyen”; a hittudósok szerint ugyanis Jézus Krisztus az ő megváltó halála által velünk a lelki javak oly nagy bőségét közölte, mely messze túlszárnyalja a kárt, melyet Ádám bűnével okozott. Így lőn Jézus, mivel minket az ő mennyei Atyjával kiengesztelt, az új kegyelemszövetségben lelkünk Atyjává, miként ezt a próféta megjövendölte: „A jövendőség atyja, békesség fejedelme.” (Iz 9,6) Ha tehát Jézus lelkünknek atyja, akkor Mária a mi anyánk, mert az által, hogy Jézust nekünk a világra szülte, az igaz életet adta nekünk; midőn a Kálvárián felajánlotta szent Fiának életét a mi üdvünkért, egyszersmind újra szült bennünket az isteni kegyelem élete számára.
Két különböző időben lett tehát Mária a szentatyák tanítása szerint lelkünk anyjává, és pedig első ízben akkor, midőn méltó lett ama kegyelemre, hogy az Isten fiát szűz méhébe fogadja, miként azt Nagy Albert és még világosabban Szienai Szent Bernardin tanítja. Utóbbi azt állítja, hogy a boldogságos Szűz attól a pillanattól fogva, midőn az örvendetes hírt hozó angyalnak beleegyezését adta, amelytől az Ige megtestesülése függött, végtelen buzgósággal imádkozott Istennél üdvünkért és szeretetteljes anya módjára állandóan szívében hordott bennünket. (S Bern. Tr. de B. V. serm. 6) Szent Lukács Jézus Krisztus születésének elbeszélésénél ama kifejezéssel él, hogy Mária a világra hozta elsőszülött fiát: „És szülé az ő elsőszülött fiat.” Ha az evangélista azt mondja, hogy Mária megszülé elsőszülött fiát, úgy bizonyára még egyéb fiainak is kellett lenni, jegyzé meg egy híres író; – már pedig hitigazság, hogy Máriának Jézuson kívül nem volt több testi értelemben vett fia, tehát lelki értelemben vett gyermekeinek kell lenniük, s azok mi vagyunk. Ezt az Úr Szent Gertrúdnak ki is jelentette; midőn ez ugyanis egy napon Szent Lukács evangélistának fentidézett helyét olvasta, egészen zavarba jött, mivel nem tudta elképzelni, miként lehet Jézust Mária elsőszülött fiának nevezni, mikor Máriának csak Jézus volt a fia. Ekkor megmagyarázta neki az Isten, hogy Jézus testi értelemben volt Máriának elsőszülött gyermeke, az összes emberek pedig lelki értelemben voltak utóbb született gyermekei.