Nem feltétlenül szükséges, hogy az ember kellemesen éljen a földön, hogy előkelő származású, gazdag és egészséges legyen, de feltétlenül szükséges, hogy megmentse lelkét.
Ha romlásba döntjük lelkünket, mindenünk elvész, éspedig örökre, s még reményünk sincs arra, hogy valaha visszaszerezzük.
Egyetlen gondunk, hogy üdvösségünkért fáradozzunk, hiszen csak egyetlen lelkünk van.
Lelkünket tartsuk drágábbnak, mint a világ minden javait.
Aki értékes gyémántot visel az ujján, gyakran oda tekint, hogy lássa, nem veszett-e el. Hasonlóan őrködjünk lelkünkön is.
Szívünk kert, melyben állandóan vad és kártékony növényzet burjánzik; tartsuk tehát mindenkor kezünkben a szent önmegtagadás kapáját, hogy kigyomláljuk és eldobjuk a gazt; máskülönben lelkünk hamarosan tövis- és bogáncsföldhöz lesz hasonló.
A szépen felékesített templom az Isten kegyelmében élő lélekhez hasonló, mely valóban megérdemli, hogy Isten templomának neveztessék.