Midőn Szent Dorottyát Krisztus hitéért 308-ban vérpadra vitték, mint az Úr Jézus menyasszonya rózsakoszorút font homlokára. Theophilus nevű pogány ifjú gúnyolódva felszólítja: „Aztán majd nekem is küldhetsz rózsát vőlegényed mennyei kertjéből”. A szűz megígéri ezt. És íme, alig hull le feje a hóhérpallos alatt, pompás virág esett a magasból a pogány ifjú lábai elé. Megtért s szintén vértanúja lett a keresztény hitnek.
Mi sem gúnnyal, éles polémiával, epébe mártott tollal, hanem a szeretet illatos rózsáival fogjuk a lelkeket az igazságnak s üdvnek meghódítani. Genf szent püspöke, Szalézi Szent Ferenc is mintegy 70.000 eretneket győzött le szelídsége ellenállhatatlan fegyverével.
Juttassunk a tévelygők kezébe jó könyveket s újságokat, vigyük el magunkkal őket szentbeszédekre, lelkigyakorlatokra, ismertessük meg őket alkalmas lelkiatyákkal, kik kételyeiket eloszlathatják; oszlassuk el előítéleteiket s egyengessük útjukat az Egyház felé.
Főleg pedig kettőt kössünk nagyon szívükre.
Először is: imádkozzanak! Kérjék a világosság Atyját, hogy ismertesse meg velük az igazságot. Amint ezt megteszik, szinte már nyert ügyünk van.
Stolberg Frigyes gróf, ki hazájában, Németországban a legmagasabb állásokat töltötte be s egészen a kormányelnökségig vitte, már mint protestáns igazságszerető s kereső becsületes lélek volt. Lángeszével csakhamar belátta, hogy a protestantizmus, mint vallás, csupa ellentmondás s így megbízhatatlan. Hét évig imádkozott tehát, hogy Isten vezérelje az igazság újtára. Bizonyos alkalommal feleségével katolikus templomba tévedt, ahol a plébános az első áldozó gyermekeknek naiv egyszerűséggel a katolikus hívő boldogságát fejtegette. A kegyelem sugara beviláglott lelkébe; nyomban elhatározta, hogy katolikus lesz. 1800 pünkösd ünnepén tette le a hitvallást a híres pedagógus, Overberg kezébe. És jóllehet emiatt elvesztette magas s kitűnően jövedelmező állását, tettét sohasem bánta meg. Mutatja ezt levele, melyet feleségéhez intézett, ki őt a katolikus hitben követte: „Nem tudom eléggé kifejezni, mennyire át meg át vagyok hatva attól a nagyszerű gondolattól, hogy megadta nekünk Isten a kegyelmet az ő Egyházába térnünk; ez új szerencse reánk nézve. Ne is szűnjünk ezért áldani nevét. Mily malasztban részesített bennünket Isten! Áldott legyen az ő szent neve! (Mehler: Kath. Handbuch. 49. l.) Egyháztörténelmet s több kitűnő lelki könyvet írt; 1819. december 5-én hunyt el e szavakkal: Dicsértessék a Jézus Krisztus!”
A második, amire figyelmeztetnünk kell azokat, kiket Krisztusnak s Egyházának megnyerni akarunk, hogy győzzék le szenvedélyeiket; rázzák le magukról azokat a lealacsonyító, gyászos bilincseket, melyek őket itt a földön s egykor örökre szerencsétlenekké teszik. Míg a szenvedély uralkodik felettük, addig az igaz hit szende tiszta fényének elfogadásáról szó sem lehet; ha azonban győznek, akkor közel vannak már az Isten országához.
Bungo japán mikádó is kijelentette Xavéri Szent Ferencről: „Mi magunk meg vagyunk győződve, hogy amit csak ez az istenembere tanít, oly világos és megdönthetetlen bizonyítékokon nyugszik s oly annyira megfelel az ész világának, hogy minden, aki elfogulatlanul vizsgálja, kénytelen belátni, hogy a keresztény katolikus tan az igazság bélyegét viseli magán s egyik tétele sincs ellentétben a másikkal”. De keresztény még sem lett. A szent figyelmeztette a földi dicsőség s boldogság mulandóságára. Hiába volt minden. Csak később, miután gyalázatos, érzékies életével felhagyott, kereszteltette meg magát.
Bézát, a Kálvin-féle tévely egyik vezéralakját Szalézi Szent Ferenc hosszas társalgásban szintén meggyőzte tévedéséről. S midőn kérdé tőle, miért nem tér tehát vissza a katolikus anyaszentegyház kebelére, Béza behívott egy cselédleányt s reá mutatott.
Hány és hány kész az Egyház kebeléről leszakadni, sőt a pokolba rohanni szerelemből vagy csak „jó partiért”, melytől földi előnyöket remél.
Midőn II. Mahomed 1453-ban Konstantinápolyt elfoglalta, nagy vérfürdőt rendezett abban. A rendkívül szép Iréné keresztény leánynak azonban megkegyelmezett, sőt megígérte, hogy maga mellé a trónra emeli, ha hitét megtagadja. A szerencsétlen szűz vállalkozott erre. Alig ment híre a dolognak, a hadsereg lázongni kezdett a császár emez elhatározása miatt. Mahomed, hogy népét kiengesztelje, a nagy nyilvánosság előtt Irénével a hitet ünnepélyesen megtagadtatja, őt saját kezével császárnévá koronázza, de aztán hirtelen fordulattal háta megett kardot ránt s lefejezi. Odagurul a koronás fő a nép lábai elé. Mit használ a pillanatnyi földi létben akár császárnénak lenni, ha az ember lelkének örökre kárát vallja.
Győzzük meg a szenvedélyek szerencsétlen áldozatait, hogy a lemondás, az áldozat az örökkévalóság megvilágító fénye mellett nem oly lehetetlen s borzalmas, sőt Isten kegyelmével s vigaszával könnyű s édes lehet. „Midőn a milánói püspökkel (Szent Ambrussal) közelebbről megismerkedtem, írja Szent Ágoston, megirigyeltem az ő boldogságát, mert láttam, hogy szeretik és becsülik őt az emberek. Csak egyet nem tudtam rajta megirigyelni, mert keménynek, terhesnek látszott, a celibatust, a szűzi tiszta életet. Mivel kegyelmed hatását nem tapasztaltam, Uram, nem is tudtam, mily édességet nyújtottál neki ennek az erénynek gyakorlásában s mily örömet talált ő az isteni eledelben, mellyel tápláltad. Ez az isteni táplálék te voltál. Az isteni kenyér maga a malaszt forrása, maga a tökéletes élet.”