Hogy felfoghassuk, milyen rossz a bűn, meg kellene értenünk, ki az Isten, és ki az ember, aki bűneivel megbántja Őt.
Helytelenül nevezik a bocsánatos bűnt kis bűnnek; hogyan lehetne kis bűn az, ami megsérti Istent?
Legyen bár valakinek annyi érdeme, mint Remete Szent Pálnak, aki kilencvennyolc évet töltött egy barlangban; vagy Xavéri Szent Ferencnek, aki sok ezer lelket nyert meg Istennek, sőt ha annyi érdeme lenne is, mint Szent Pál apostolnak, egyetlen halálos bűn egy pillanat alatt megfosztja minden érdemétől.
A bűn minden gonoszága abban áll, ha azt akarjuk, amit Isten nem akar.
Egyedül a bűn az a rossz, melyet gyűlölnünk kell.
A bűn olyan a szívben, mint a bálvány az oltáron.
Ha a kísértésben mindig Istent segítségét kérnénk, sohasem vétkeznénk.
Mindaz, amink van, Istentől való; tőlünk nem telik egyéb, csak a semmi és a bűn.
A bűnös az ördög szolgája, az ördög pedig zsarnok, aki csak bosszúsággal és keserűséggel fizet.
A bűnösök persze nem vezetnek számadást bűneikről; a számadást Isten vezeti, hogy egykor megbüntesse őket, ha a termés megérett, azaz a számadás teljes.
Isten megbocsátja a bűnöket; de a bűnt létrehozó akaratot nem bocsáthatja meg.
Isten megbocsátást ígért a bűnbánónak; azt azonban nem ígérte meg, hogy aki bűnnel bántja meg Őt, megéri a holnapi napot.
Önmagadat kárhoztatod el, ha vétkezel.
Isten bocsánatának biztos jele, ha irtózunk a bűntől, amelyet elkövettünk.
Semmi sem gátolhat abban –hogy szentek legyünk, még elkövetett bűneink sem, ha őszintén kívánjuk – hogy szentek legyünk.
A bűnös megsérti Istent, aki teremtette, aki oly forrón szerette, hogy vérét és életét is odaadta iránta való szeretetből.
Ha a bűnösök mindazt, amit bűneik miatt szenvedniük kell, Istenért szenvednék, nagy érdemeket szereznének a mennyország számára, és már itt a földön boldogan élnének.