„A szeretett tanítvány”
Az Élet Igéje:
„…Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek…” (1 Jn. 1;1)
December 27. János apostol, a szeretett tanítvány ünnepe. Csak Szent Pál fogható hozzá fogékonyság és a teológiai gondolkodás mélysége tekintetében. Jánosé a nagy szó: Isten a szeretet.
A negyedik evangéliumban János csak úgy szerepel mint „a tanítvány, akit Jézus szeretett”, s ez olyan jelző, amelyet a tanítványok közül senki más nem visel. Evangéliuma mellett három neki tulajdonított levél is található az Újszövetségben, valamint ő írta a Jelenések könyvét.
János apostol és evangélista, a Jelenések könyvének prófétája, az európai és hazai szakrális néphagyomány egyik legtiszteltebb és egyik legihletőbb hatású alakja. Szellemének merészségét a sas-szimbólum jelképezi: a sas szárnyalása, magas röpte és napra figyelő tekintete jól kifejezi János személyiségét és jellemvonásait.
Részlet Pázmány Péter egyik prédikációjából…
„A saskeselyű minden madárnál feljebb repül, mindennél fényesebben lát. Mikor ezért emberi látásának célján felül mégyen, ott lebeg a tiszta égen, Szemeit a napsugarára fordítja, és amiben egyebek szeme megvakulna, abban gyönyörködik. Ha földre tekint és prédát talál, mint a mennykő alárohan. Ilyen saskeselyű Szent János. Mert evangéliumának kezdetén isteni fényességig emelkedik, ott szemléli az Igét, mely kezdetben az Atyánál való. És mint mennydörgés vagy mennykő az embert álmélkodó rettegésbe ejti, mikor az Isten Fiának öröktől fogva való fényességét kimutatja. De megtekintvén a Szűz méhében fogantatott Igét, nézd, mily sebesen a földre száll, az Igének megtestesülését magyarázván. Ez ama csodálatos saskeselyű, kiről Ezekiel próféta írja, hogy igen nagy volt, szentségre és bölcsességre nézve… Ez a nagy sas a mennyei hegyek magasságában nevelkedett, cédrusok völgyét földre hozta. Mert ha a többi evangélista a Krisztus emberségének héját magyarázta, Szent János hirdette és ismerte Krisztus istenségét, mely, mint a fának völgye (= veleje, sűrűje), nem látszik első tekintetben.”
Utolsó jeruzsálemi útjára indult az Úr Jézus Krisztus. Abban az időben volt ez, mikor a tanítványok megkérdezték tőle: Mester, most állítod-e vissza Izrael országát?
És akkor hozzá járult Szalómé, Zebedeus fiainak anyja fiaival együtt „imádván őt és kérvén tőle valamit”. Imádva, térden állva közeledik hozzá.
A Nagy Király elé így kell járulni. És ő annak ismeri. A fiai beszéltek róla. Két szép fia, Jakab és János. Hogy sugárzott arcuk az örömtől, mikor a Jordán mellől visszatérve az első hírt hozták: Megtaláltuk a Messiást, Jézust Názáretből! Azután ő maga is látta: hatalmasnak a cselekedetben és a beszédben. S a szava nyomán, a tettei nyomán éled a reménység: visszaáll még Izrael országa!
Hogy milyen lesz? … Beszélt arról az Úr, de még sokmindennek kellett történnie, hogy egészen megértsék a beszédét, kivált hogy egy édesanya megértse, akinek két fia is ott van annak a várva várt Messiásnak a legközelében.
Szívesen adta őket. Nem bánta, hogy otthagyták a hálót; csak menjenek. És már csak arra gondolt minduntalan, hogy nemsokára áll majd az új ország királyi trónusa Dávid városában. S az ő fiai ott lesznek! Most, most, mikor közeledik a döntő pillanat, még ajánlani akarja őket.
Embernyi ember mind a kettő. János is, a kisebbik; Alig nőtt ki ugyan a gyereksorból, mikor utána ment az Úrnak, de azért már úgy emlegetik, mint a „mennydörgés fiát”!
Tüzes ifjúi hévvel buzgólkodik az ország érdekében. Ha a Mester nem mérsékli, tüzet kérne az égből a szamariai városokra, ahol nem fogadták be őket, mikor küldetésben jártak; és rátámad arra, aki nem jár Jézussal, mégis Jézus nevében akar ördögöt űzni.
Az anyjuknak csak fiak, akik pártfogásra szorulnak. Azért megy most is Szalómé az Úrhoz.
Mit kérhet ugyan…?
„Mondd, hogy ez az én két fiam egyik jobbodon, másik baloldaladon üljön országodban!”
Természetes, hogy ezen jár az esze, ezt kéri. A fiúk tán restelkednek egy kicsit, hogy az anyjuk így elővezeti őket;, de azért reménykedve is várják a választ. Elnézi őket az Úr. Jánost is, a szeretett tanítványt…
„Nem tudjátok, mit kértek. Meg tudjátok-e inni a poharat, melyet én inni fogok?”
„Meg tudjuk” – válaszolják, és harcokra gondolnak, mint amilyen talán a Makkabeusoké volt, vagy Dávidé a filiszteusok ellen. Tudnak ők kardot is húzni, vérüket ontani, életüket adni! Rájuk számíthat az Úr.
Pedig hát mennyire másféle lesz az a harc! Most még nem is sejtik. A Mester már tudja, hogy azt is becsülettel végig küzdik, ha eljön az ideje.
„Az én poharamat ugyan inni fogjátok; de jobb vagy bal oldalamon ülni, nem az én dolgom, hogy megadjam nektek, hanem akiknek Atyám készítette”
A többiek pedig, a tanítványok, bosszankodnak a két testvérre. Valami ígéret félét olvasnak ki a Mester szavaiból.
Hát velük mi lesz? Ők nem voltak ott eddig? Nem lesznek ott ezután? … Ők is ott lesznek. De rájuk fér egy kis oktatás arról az országról, amire vágyakoznak: „Tudjátok, hogy a népek fejedelmei uralkodnak rajtuk, és nagyjaik hatalmat gyakorolnak fölöttük. Nem úgy lesz tiköztetek; hanem aki közületek nagyobb akar lenni, legyen a ti cselédetek, és aki első akar lenni köztetek, az lesz a ti szolgátok”.
És jelzi tovább a maga harcát. Ha ezt meglátják, akkor értenek, s ők is úgy csinálják: „Az Emberfia nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és váltságul adja életét sokakért”. Nemsokára meglátták…
Elérkezett a kovásztalanak napja, amelyen le kellett ölni a húsvéti bárányt. Elküldte akkor az Úr Pétert és Jánost: „Menjetek, készítsétek el nekem a húsvéti bárányt” . Útba is igazította őket, hogy rátaláljanak a házra. Elkészítették. János ott ül az Úr mellett; a szíve felől. Ő érzi legjobban, hogy „szerette övéit, mindvégig szerette őket”.
A véget is érzi már. Szólni keveset szól. Most a búcsúzó Krisztus beszél. Öt nézi, s lelkébe vésődik kitörülhetetlenül minden szava, minden mozdulata: amint felövezve, kendőt kötve maga elé, sorra mossa a tanítványok lábát … s amint Júdásnak a falatot nyújtja a tálból. Látja, hogyan viselkednek a többiek. Látja Péter megrökönyödését: „Uram, te mosod az én lábamat?”
És Júdást, mikor a falat vétele után elmegy, hogy idejében befejezhesse az árulást.
János már tudja róla. Megkérdezte csöndesen a Mestert. Neki megmondta.
És ott áll a kereszt alatt. Nem fogadkozott, mégis ott van. A többiek nincsenek, szétszaladtak.
Hallgatja az utolsó igéket. A kín és gyötrelem tengeréből törnek elő, mikor a haldokló elsóhajtja őket. És nem felejti el, hogy ott is bocsánatot ad a jobb latornak, hogy szomjúhozik lázas haláltusájában és hogy végrendeletét teszi:
„Asszony, íme a te fiad … Fiú, íme a te anyád”
S azután … beteljesedett.
Krisztus megváltó halála és föltámadása a mennydörgés fiainak temperamentumos tettrekészségét is megkeresztelte és megtisztította.
Ettől kezdve János minden erejével és képességével a megfeszített, de megdicsőült Messiás örömhírét hirdeti. A Szűzanya halála és mennybevitele után János Efezusba költözött, és atyja lett ennek a nagy kikötővárosnak, ahol Pál apostol és annak tanítványa, Timóteus működött.
…Péter, Jakab és János alkották azt a legszűkebb kört az Úr körül, akik vele lehettek a színeváltozás hegyén, Jairus házában és az Olajfák hegyén, a vérrel verítékezéskor. De még e három közül is János áll a legközelebb az Üdvözítő szívéhez, mert az utolsó vacsorán ő hajthatta a fejét Jézus keblére. Szeretete hősies és hűséges volt, s ennek legszebb bizonyságát akkor szolgáltatta, amikor – az evangélium tanúsága szerint – követte Mesterét végig a keresztúton. Ott állt a kereszt alatt is Jézus anyja mellett, és ott hallotta a szót: „Asszony, íme a te fiad!… Íme, a te anyád!” (vö. Jn 19,26)…. (Szentek Élete)
Mikor pedig fölvirradt a húsvét reggele s az asszonyok híreket hoznak a sírtól, Péterrel együtt siet utánanézni a dolognak. Előre szalad, hogy hamarabb érjen. Benéz a sírba, látja a gyolcsokat, bemenni nem mer. Megérkezik Péter is, bemegy, körülnéz. János utána … Látott és hitt.
Az üres sír után hitte a Föltámadottat is. Együtt evett velük és szólott sok mindent az Isten országáról. Most már értették.
Ott volt a Galileai tengernél. Ismét kivetették a hálót … s ekkor megjelent Jézus. János ismeri föl elsőnek, s hallja itt a Péternek mondott szót: „Legeltesd az én juhaimat”, s azt is, hogy milyen halállal fogja megdicsőíteni az Istent. A maga sorsát is hallja, mikor Péter megkérdezi Jézust:
„Uram, hát ővele mi lesz…?”
„Ha azt akarom, hogy így maradjon, amíg el nem jövök, mit törődöl vele? Te csak kövess engem!”
„Akarom, hogy ő így maradjon.” – Úgy is maradt.
…Péter, aki már ismeri saját küldetését, most János – a „szeretett tanítvány” – sorsáról kérdezi Jézust, de azt a választ kapja, hogy ne a másik sorsával foglalkozzon, hanem a saját küldetését teljesítse.
A keresztény hagyomány szerint János magas kort ért meg, az I. század vége táján halhatott meg. Magas életkora miatt ebben az időben elterjedt a keresztények között az a vélekedés, hogy János nem hal meg vagy legalábbis megéri Krisztus második eljövetelét. Az apostol itt maga tisztázza, hogy ilyen ígéretet nem kapott Jézustól.
János sem keres tehát más utat, hanem ugyanazon az úton indul, amelyen Jézus és Péter. Az evangéliumnak ez a részlete Jézus szavai alapján igyekszik cáfolni a Jánossal kapcsolatos téves vélekedést. Péter apostol azt a sorsot kapja, hogy vértanú legyen, életét adja Jézusért, vérével tanúskodjon róla. János sorsa más, ő nem lesz vértanú, de ő is tanúságot tesz, mégpedig szavaival, igehirdetésével, valamint írásával, az evangéliummal…
Az első időkben a jeruzsálemi egyházban tevékenykedett. Szent Pál úgy keresi fel őt is, mint az Egyház egyik „oszlopát”. Később, Szűz Mária halála után, Kisázsiába ment és kevés megszakítással Efezusban élt. Domiciánus császár elfogatta és forró olajjal telt hordóba dobatta, s mikor onnan sértetlenül került ki, Patmosz szigetére száműzte. Késő öregkorában, mikor prédikálni már nem tudott, csak azt hangoztatta híveinek: „Fiacskáim, szeressétek egymást”. S mikor hívei kezdték unni, s számonkérték: „Miért mindig ezt az egyet hajtogatod nekünk?”
Ö azt felelte: „Mert így hallottam az Úrtól és mert, ha egymagában van is, elég”.
Közben nőnek körülötte az apostoltanítványok, akik a 2. század egyházát kapcsolják az elsőéhez, ahhoz, amelyben még ottjártak és tanítottak, akik látták az Urat. János az utolsó közülük. Régen elköltözött a többi. Utolsónak maradva itt e földön, annál inkább hangoztatja bizonyságtételét: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk, amit néztünk és kezünk tapintott az életnek Igéjéről – mert az élet megjelent – és mi láttuk és bizonyságot teszünk róla”. (Ján.I, 1,1)
És néz vissza több mint két emberöltőre s megírja Evangéliumát. Maga körül pedig összefogja, óvja, inti a kilencvenes évek keresztényeit látogatásaival, leveleivel. És néz előre a kifürkészhetetlen századokba, ezredekbe, a végtelenségbe s az Apokalipszisben megírja az Istenország jövendő sorsát, küzdelmeit, örök reményeit. Mindezt írja: „hogy higgyétek, hogy Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és hogy hívén, életetek legyen az ő nevében”.
Halála közeledtével az oltár mellett ásatta meg a sírját. Leszállt a sírgödörbe, és imádságra tárta a karját. Ekkor vakító fény villant, s mire a körülállók újra láthattak, a szent teste eltűnt a szemek elől. Csendes halállal halt meg a 100. esztendő táján.
„…Írok nektek, fiacskáim, mert bocsánatot nyernek bűneitek az ő nevéért. Írok nektek, apák, mert megismertétek azt, aki kezdettől fogva van. Írok nektek, ifjak, mert legyőztétek a gonoszt. Írok nektek, kisdedek, mert megismertétek az Atyát. Írok nektek, fiatalok, mert erősek vagytok, Isten igéje megmarad bennetek, és a gonoszt legyőztétek. Ne szeressétek a világot, sem azokat, amik ebben a világban vannak. Ha valaki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete, mert minden, ami a világon van, a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége. Ez nem az Atyától, hanem a világtól van. Ez a világ elmúlik, és elmúlik a kívánsága is. Aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké…” (1Jn 2,12-17)
„Gyermekeim, itt az utolsó óra!'”
„…Fiacskáim, itt az utolsó óra! És amint hallottátok, hogy jön az Antikrisztus, már most is sok antikrisztus támadt, amiből tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk jöttek elő, de nem voltak közülünk valók. Ha közülünk valók lettek volna, bizonyára velünk maradtak volna; de ki kellett derülnie annak, hogy nem mindnyájan közülünk valók. Ti azonban fel vagytok kenve a Szent által, és mindent tudtok. Nem is azért írtam nektek, mintha nem ismernétek az igazságot, hanem mint olyanoknak, akik ismerik, és azt is, hogy semmi hazugság nem származik az igazságból…”( 1Jn 2,18-21)
Szent János ünnepét a nyugati egyházban a 6. század óta december 27-én ülik. Ünnepéhez kötődik a bor megáldásának szertartása. Védőszentjüknek tekintik a teológusok, filozófusok, tanárok, tanulók, aranybányászok, ezüstbányászok, kosárkötők, könyvkereskedők; közbenjár a jó barátságért, bő termésért, illetve lábfájás és mérgezés ellen. Leggyakrabban az evangélisták között ábrázolják, sassal. A bizánci művészetben általában aggastyán, Nyugaton szakáll nélküli ifjú. Az utolsó vacsora ábrázolásakor Krisztus keblén pihen.
Szent János apostol életéről a legfontosabb forrás az általa írott evangélium, ezen kívül a hagyomány is őriz történeteket…
Az idős apostolt elfogták, és a bírói ítélet alapján Rómába vitték Domitianus császár elé. Rómában halálos ítéletet hoztak ellene, s úgy határoztak, hogy egy forró olajjal teli üstbe dobják. A Porta Latina mellett került sor erre, de János, aki a tanítványok közül egyedül szenvedte végig Mesterével a kereszthalál kínjait, sértetlenül lépett ki a gyilkos fürdőből. Akkor méregkelyhet itattak vele, s mivel az sem ártott neki, Patmosz szigetére száműzték.
– A szigeten egy viharos éjszakán, amikor a tenger dübörögve és tajtékozva ostromolta a sziklás partot, Isten egy hatalmas látomásban megnyitotta előtte a menny és a föld titkait, és föltárta neki az Egyház jövőjét. A látottak olyan félelemmel töltötték el, hogy ájultan rogyott a látomást mutató angyal lábához. Sokáig maradt elragadtatásban, s mikor magához tért, már fényes nappal volt, a látottakat pedig kővel jegyezte föl a sziklafalba. Mikor később végre egy halász hozott neki írószerszámokat, akkor pergamentekercsre írta a látomásait, és elküldte a kisázsiai egyházaknak. Így beszéli el a hagyomány a Jelenések könyve születését.
– Egyszer az öreg János apostolnak valaki egy eleven fogolymadarat ajándékozott, s ő szeretettel simogatta és becézte az állatot. Meglátta ezt egyik tanítványa, nevetett rajta, és így szólt a társához: „Nézd csak, az öreg úgy játszik ezzel a madárral, mint egy gyermek!” János akkor odafordult hozzá: „Mit viszel a kezedben, fiam?” „Egy íjat.” „És mit művelsz vele?” – hangzott az újabb kérdés. „Madarakra és vadakra vadászom vele!” – mondta a tanítvány. „Hogyan csinálod?” – kérdezte János. Akkor a tanítvány megfeszítette az íjat, kis ideig feszesen tartotta, majd ellazította. János megkérdezte tőle, miért nem tartja állandóan feszesen. Azt felelte rá, hogy azért, mert elfáradna, s mikor lőnie kellene, nem volna erő a karjában. Az apostol akkor így tanította: „Látod, így van ez az emberrel is. Nem nézheti állandóan Istent, hanem néha pihennie is kell. A sas ugyan minden madárnál magasabban szárnyal, de neki is le kell szállnia a földre. Ha az emberi lélek kipihente magát, új lángolással tud fölemelkedni az égbe.”
„János, evangelista, negyedik Külön áll, világvégén valahol,
Vagy világ-kezdetén, vad szikla-völgyben S a fénytelen örvény fölé hajol.
És megfeszül a lénye, mint az íj, Feszül némán a mélységek fölé,
Míg lényéből a szikla-szó kipattan S körülrobajlik a zord katlanokban
Visszhangosan, eget-földet-verőn, Hogy megrendül a Mindenség szive:
Kezdetben vala az ige. S az Ige testté lőn.”
(Reményik Sándor)
…A téli napforduló archaikus időszakában János hozta vissza a föld fiainak a sötétség és téli hideg zsákmányából kiragadott napsugarat, azaz világosságot és meleget, az új esztendőt. Jézussal és Máriával való bensőséges kapcsolata révén, kezdettől fogva nagy segítő és gyógyító hatalmat tulajdonítottak neki. A régi paraszti vélekedésben a küzdelmes hétköznapokon és halálon átsugárzik János oltalmazó ereje, páratlannak érzett segítőkészsége. Különleges foganatosságot tulajdonítottak evangéliumának is, főként első szakaszainak. „Az Ige testté lett és közöttünk lakozott” sort röpimaként is imádkozták.
János tiszteletének sajátos fejleménye a 11. század óta a „Szent János áldása”, vagyis a borral, János poharával való köszöntés, áldomás. A János-napon megszentelt borral kínálták az útrakelőket, haldoklókat (égi útra indulókat), a halotti tor résztvevőit, a gyógyhatásába vetett hittel a betegeket; használták fül- és fejfájás, torokbajok ellen, és higítva a beteg jószágnak is jutott belőle. Mint esküvői italt a János és az Úr Jézus közötti szeretetre emlékezve itták és itatták az ifjú párral: „Igyátok Szent János szerelmét” szavakkal kísérve…
SZENT JÁNOS APOSTOL és a borszentelés ünnepe
„…Hogyan kötődik Szent János apostol és evangelista élete a borszenteléshez?
Szent János – a Szeretett Tanítvány – aki bátyjával, Jakabbal a ,,mennydörgés fiainak” neveztetett (Mk 3,17), Efezus környékén elfogták, és Rómába vitték Domitianus császár elé, ahol kivégzése módjául forró olajjal teli üstbe dobással sújtották. János azonban sértetlenül lépett ki a gyilkos fürdőből. Akkor méregkelyhet itattak vele, s mivel az sem ártott neki, Pathmosz szigetre száműzték.
E szigeten hatalmas vihar közepette, Isten egy látomásban megnyitotta előtte a menny és a föld titkait, és föltárta neki az Egyház jövőjét. A látottak olyan félelemmel töltötték el, hogy ájultan rogyott a látomást mutató angyal lábához. Amikor magához tért, a látottakat kővel jegyezte föl a sziklafalba,ám egy halász írószerszámokat adott neki, és így írta le pergamentekercsre a ma ismert Jelenések Könyvét.
Végül 100 körül halt meg természetes halállal. Miként halálának körülményei, úgy szentünk ünnepe is igen bizonytalan. Az ortodoxiában szeptember 26-án ünneplik, de volt római kezdeményezés a június 24-re is. Sírjának felnyitása, a feljegyzések szerint május 8-án történt, amikor is teste helyett, csak fehér port találtak, amit „szent Mannának” is említenek!
A Római Katolikus Egyház december 27-én tartja Szent János apostol és evangelista ünnepét, egybekötve a borszentelés hagyományával.
A szentelt borral embert és állatot is gyógyítottak, illetve öntöttek belőle a boroshordókba, hogy megakadályozzák vele a bor romlását. Szent János és a bor kapcsolata a liturgikus szövegek alapján egyértelműen az apostol Efezusban véghez vitt csodájára vezethető vissza:
– Aristodemus pogány főpap azt mondta Szent Jánosnak, hogy hajlandó hinni Krisztusban, ha János kiürít egy mérgezett borral teli kelyhet és az semmi kárt nem tesz benne. A mérget először két gonosztevőn kipróbálták, akik rögtön szörnyethaltak.
Szent János imádkozott és miután a kelyhet megáldotta, kiitta és semmi baja sem történt, de ennek ellenére a pogány pap még most sem akart hinni. Az apostol erre fölszólította, hogy köpenyét Jézus Krisztus nevében terítse a két halottra.
A főpap megtette, mire a két gonosztevő föltámadt.
Erre sokan dicsérték Istent, és a főpappal együtt nagy tömeg is megkeresztelkedett. – Ennek okán kezdték Szent Jánost kehellyel ábrázolni, ehhez járult a kígyó ábrázolása, mint a méreg szimbolikája.
A Rituale Romanum törzsanyaga nem ismeri a borszentelés szertartását, csupán a Szentszék által jóváhagyott áldásokat tartalmazó függelékben közöl egy rövidebb és egy hosszabb könyörgést. Ez azonban eltér a magyar hagyományban ismertektől, melyben a fenti áldásformák végén a bort, szenteltvízzel kell meghinteni. A rubrikák szerint a szertartás helye a nagymise után van, amikor a pap teljes miseöltözetben, de a manipulust levéve megáldja a nép által fölajánlott bort annak emlékére, hogy Szent János sértetlenül mérget ivott…
Istenünk, te Szent János apostol által feltártad előttünk örök Igéd rejtett titkait. Kérünk, tedd fogékonnyá értelmünket, hogy megértsük, amit ő oly kiváló bölcsességgel tanított nekünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.
HIMNUSZ SZENT JÁNOS APOSTOLHOZ
Szűzi őrzője a legtisztább Szűznek, szent hirdetője az örök Igének,
szolgáid lelkét tisztítsd meg a rossztól, János apostol!
Égi forrásból eredő folyamként futva kiáradsz a kiaszott földre,
és amit kebled merít a kebelből, már ki is osztod.
Föld ékessége, dicsősége mennynek, esdj megbocsátást gonoszságainkra,
szent tanításod csodálatos titkát fejtsd ki előttünk!
Láttad a titkot, az Atya Igéjét, s földünkre öntöd a hit áldott fényét;
jöjj, vezess minket, hogy teveled áldjuk majd az örök Fényt!
Zengjen örökké hála Krisztusunknak, Szűz Máriától született Urunknak,
ki az Atyával és a Szentlélekkel egy örök Isten! Amen.
NAPI IMA
XIII. Leó pápa imája Szent Józsefhez, az Egyház egyetemes pártfogójához
Szorongattatásunkban hozzád folyamodunk, Szent József, és miután szentséges jegyesednek segítségéért könyörögtünk, a te atyai pártfogásodat is bizalommal kérjük.
Arra a szeretetre, mely téged az Istenszülő szeplőtelen Szűzhöz fűzött, és az atyai gyöngédségre, mellyel a Gyermek Jézust magadhoz ölelted, kérünk és esedezve könyörgünk: tekints jóságosan az örökségre, melyet Jézus Krisztus saját vére árán szerzett, és a mi szükségeinkben erőddel és befolyásoddal siess segítségünkre!
Oltalmazd, ó, leggondosabb őre a Szent Családnak, Jézus Krisztusnak választott népét; távoztasd el tőlünk, szerető atya, a tévelygésnek és megrontásnak minden ragályát!
Légy kegyes hozzánk, erős védelmezőnk, és csatlakozz hozzánk az égből a sötétség hatalmával való küzdelmünkben, és miként egykor a gyermek Jézust a legnagyobb veszedelemből kiragadtad: úgy védelmezd most Isten szent Egyházát az ellenséges cselszövésektől és minden bajtól!
Mindannyiunkat végy örökös atyai pártfogásodba, hogy példádat követve és segítségedre támaszkodva szentül éljünk, jámborul haljunk meg, és az örökkévaló boldogságot elnyerjük a mennyben! Ámen.
Hála papjainkért
Hála Neked, Uram, a hiteles papjainkért, hogy végtelen jóságodban papokat adtál nekünk!
Hála Neked minden szentmiséért, amelyben papjaid szava közénk hoz Téged!
Hála Neked a kegyelmekért, amelyeket a bérmálásban, a gyónásban, a betegek szentségében és a szentelményekben közvetítenek!
Hála Neked a szentéletű papokért, akikben példaképet találunk, és a küszködőkért, akiknek segíthetünk!
Hála Neked, hogy imádkoznak értünk, és hogy imádkozhatunk értük!
Hála Neked, hogy általuk vigasztalod a szomorkodókat, felvilágosítod a kételkedőket, jársz a bűnösök után!
Hála Neked minden munkájukért, amellyel a Te országodat építik, és hogy ebben osztozhatunk velük!
Hála Neked minden szenvedésükért, amellyel a Te szenvedésedben részesednek, és hogy ebben osztozhatunk velük.
Hála Neked, hogy Téged szeretnek bennünk, és hogy bennük Téged szerethetünk!
Hála Neked, s dicséret és dicsőség az ő szavukhoz és Istendicséretünkhöz társulva most és mindörökké! Ámen!