A keleten utazó zarándok a Jordán-folyó mentén délfelé haladva – kisebb tengernek is beváló – nagy tavat ér. Ez a csendes és mély víztömeg halottként terül el magas és kopár sziklapartjai között. Vidékén ember nem lakik, de még a néma halnak sincs benne semmi nyoma, pedig elég helyre találna benne.
A tó vize élvezhetetlenül keserűen fanyar s inkább szomjan pusztul minden élő lény, semhogy abból innék. Ha megízleled, mintha csak darázs csípte volna meg nyelvedet.
Időnkint koromfekete szurok (aszfalt) emelkedik fel mélyiből lomhán a part felé úszkálva.
Amint beszélik, a tó gőzölgő párái oly fojtók és mérgesek, hogy még a föléje tévedt madár is repülés közben élettelenül hull alá „a holt tengerbe”.
Csendes vízállással, tiszta időben, mintha falakat is lehetne látni a fenekén.
Ezen elátkozott hely az idők végéig hirdetni fogja az egymást követő nemzedékeknek a végtelenül szent és igazságos Isten tilalmát, melyet a VI. és IX. parancsban ünnepélyesen kihirdetett.
A holt tenger kietlen, kihalt vidéke egyszersmind hű képe az erkölcstelenség által tönkretett szívnek, léleknek. Borzalommal tekint reá mindenki, s ha vannak órák, midőn az ily szerencsétlen komolyan magába száll, lehetetlen, hogy borzalommal ne tekintsen önmagára, midőn észreveszi „a pusztulás utálatosságát a szent helyen”, igen, azon a szent helyen, melyet egykor a Szentlélek templomnak választott, az Istenfia vérével lemosott s a szentáldozás által akárhányszor eleven szentségházává avatott. Valóban e körülmények a tisztaság megsértését katolikus emberre különösen rúttá s becstelenné teszik.
Szent Pál azt állítja a bujaságról, hogy „az ne is említtessék közöttetek”. És íme én mégis elég részletesen szándékszom róla szólni, amint a harangok is megszólalnak, midőn víz-, vagy tűzvész fenyegeti a talán csendes éji álomban szendergő lakosokat. A paráznaság dagálya, a fajtalanság tüze ugyanis szétárad a mai társadalmon, s a föld, mely az emberi nemet hordozza, ha tudna, elpirulna miatta.
Mint már említők, a fajtalan bűnök közt vannak olyanok, melyek bár Isten súlyos tilalma ellenére, de egyébként a természet rendje szerint, vagyis olyképpen mennek végbe, ahogy ez a házasság által megszentelt viszonyban megengedett volna; s vannak természetellenesek, vagyis olyanok, amelyekkel az ember nem csupán Istennek kijelentett akaratát sértik meg, hanem a természetbe írt rendet is.
Ez utóbbiak ugyan magukban véve súlyosabbak, mert a világ általános rendjébe inkább beleütköznek; – az előbbiek, ti. a természet rendje szerinti bűnök azonban gyakran nagyobb károkat okozhatnak s végzetesebb következményekkel járhatnak.
A fajtalan bűnök egy másik megkülönböztetése, hogy némelyek közülök befejezésig jutnak, mások pedig befejezetlenek maradnak.
Mindezt előre kellett bocsátanunk, hogy a fajtalan bűnök szomorú rendszerében – saját magunk s felebarátunk javára – jobban kiismerjük magunkat.
