Nagyboldogasszony vigíliája (szigorú böjt)
„Áldjon meg leányom, a Magasságbeli Isten, a Föld minden asszonyánál jobban. Áldott az Úr, a mi Istenünk, aki az eget és földet teremtette, ő vezérelt téged, hogy levágd ellenségeink fejét. Ezért a te dicséreted nem hal ki az emberek szívéből, akik megemlékeznek Isten hatalmáról mindörökké” (Judit, 13, 18, 19)
„Jobbodon a Királyné áll, Ofír aranyától ékesen.” (Zsolt 45, 10)
„Ékesebb vagy az emberek fiainál, kedvesség ömlik el ajkadon, azért áldott meg téged örökre az Isten…Szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot, azért kent fel téged Isten, a te Istened, az öröm olajával, társaid felett.” (Zsolt 45, 3)
Szűzanya előttünk járt a hitben …
Abban az időben: Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt:
„Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál…!”
Jézus édesanyja előttünk járt a hitben.
Biztosak lehetünk benne, hogy Máriát egészen váratlanul érte az angyal megjelenése Názáretben. Az angyali üdvözlet alkalmával olyan dolgokat hallott, amit elképzelni sem tudott.
Hogyan születhet gyermeke, amikor még nincs férjnél?
Hogyan fog megvalósulni Isten megváltó terve az ő életében?
Miért őt választotta ki arra, hogy a Megváltó Anyja legyen?
Mindezekre a kérdésekre nem volt azonnali válasz Mária számára, nem értett meg rögtön mindent, amit az angyal közölt vele. Mégis hittel igent mondott Isten akaratára, vele kapcsolatos személyes tervére. Ezért is nevezi őt valamivel később rokona, Erzsébet boldognak:
„Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” (Lk 1,45).
„Akit Te , Szent Szűz, Erzsébetet látogatván hordoztál”
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott:
„Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse? De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Mária megszólalt:
„Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék…”
Nem csak az angyali üdvözlet, azaz Jézus születése hírüladásának pillanatára vonatkozik ez, hanem Mária egész életére. Végig járta a hit engedelmességének útját, előttünk járt, hogy példát mutasson nekünk, hogyan engedelmeskedjünk Istennek.
Mária előttünk járt a szeretetben…
A Boldogságos Szűz édesanyai szeretetét gyermeke, fia iránt felesleges bizonygatnunk.
Az ő szeretete veszi körül Jézust gyermekségében és fiatalkorában, ez a szeretet gondoskodik a gyermek felneveléséről, ez az édesanyai szeretet aggódik, amikor a 12 éves Jézus egy zarándoklat alkalmával Jeruzsálemben marad és a templomban találják meg.
Ez az anyai szeretet kíséri el Jézust a szenvedés útján, a keresztúton, és ez a szeretet ad Máriának erőt, hogy ne fusson el a kereszttől, ne meneküljön el, mint például az apostolok, hanem mindvégig fia mellett maradjon.
Mária előttünk jár a szeretetben, példát mutatván, hogy a szeretet köthet minket Krisztus keresztjéhez, amely szeretetünk forrása. A Szűzanya előttünk járt a Krisztussal való tökéletes egységben. Elsősorban lelki egységre gondoljunk. A szülésből fakadó anyaság után Mária a szeretetből és a lelki újjászületésből fakadó egységre is eljut fiával. Szeretettel hallgatja az ő szavait és ő maga is tanítvánnyá válik.
E lelki egység teszi őt képessé arra, hogy közvetítő és közbenjáró legyen, aki fia segítségét kéri az emberek érdekében. Ez mutatkozik meg például a kánai menyegző esetében, valamint mindannyiszor, ha segítségét kérjük az isteni kegyelmek elnyeréséért.
Az ember megdicsőülése…
Jézus édesanyjának személyében és életében megcsodálhatjuk, hogy Istennek az emberrel kapcsolatos üdvözítő terve hogyan valósul meg. Isten minden embert a mennybe hív, mert azért teremtette meg az embert és azért ajándékozza az életet, hogy szeretetével éltessen bennünket és elvezessen az örökké tartó szeretetbe, az üdvösségre.
Szűz Máriára is érvényes, miként minden emberre, hogy nem csupán Isten szándékának és kegyelmének köszönhetően nyerhetjük el az örök boldogságot, hanem ehhez a mi közreműködésünk, az isteni üdvözítő szándékkal való együttműködésünk is szükséges.
Szűz Mária életét szemlélve világossá válik számunkra mindkettő.
Isten kiválasztja őt egy különleges feladatra és alkalmassá teszi őt annak betöltésére, de Mária beleegyezése is szükséges ahhoz, hogy a Megváltó Anyja legyen.
„Akit, Téged, Szent Szűz a Mennybe fölvett”
A Mária-ünnepek bevezetnek minket az Isten és az ember kapcsolatának titkába, az anyaság titkába, a születés titkába, a bűntelen élet titkába, a mai ünnep pedig, Szűz Mária mennybevételének napja, az üdvösségre, a mennybe jutás titkába.
Ma azt ünnepeljük, hogy a mindenható Isten Jézus édesanyját megdicsőítette azzal, hogy földi életpályája befejezése után testével és lelkével felvette őt a mennyország dicsőségébe.
Mindannyiunkra a test szerinti megdicsőülés vár, bár nem olyan módon, mint Szűz Mária esetében, de hisszük, hogy halálunk után Isten feltámaszt minket az örök életre, s e feltámadásban új testet kapunk Istentől, amely megdicsőült test újra egyesül majd halhatatlan emberi lelkünkkel.
A „názáreti lányról”, Máriáról elmondhatjuk, hogy nem csak a Megváltó édesanyja, szülője volt, hanem gondoskodó édesanya, az Úr hűséges tanítványa, az isteni Ige hordozója és Isten szavának hallgatója, a megváltás szolgálója, az együtt szenvedést vállaló anya, az Istennek hittel engedelmeskedő ember.
Mindezek méltóvá tették őt arra, hogy Isten felemelje a mennybe, elvezesse abba a dicsőségbe, amely mindannyiunkra vár.
A mennybe felvett Szűzanya tehát egyrészt példa arra, hogy Isten terve bennünk is megvalósulhat, ha Isten szolgálatába állunk, másrészt utat mutat, hogy a mennyország elérése legyen legfőbb életcélunk.
A remény ünnepe ez minden keresztény számára, hogy egyszerű teremtményként eljuthatunk a teremtő Istenhez, akinek életünket köszönhetjük. azért alkotott meg minket, hogy emberi és istengyermeki méltósággal közeledjünk felé. Isten érdemesnek és méltónak tart minket arra, hogy üdvözítsen, mégpedig nem csupán halhatatlan lelkünket, hanem evilági testünket is újjá alkotja, hogy az örök dicsőségben vele lehessünk.
Emberi testben való létezésünk nem lehet korlát, amely elválaszt bennünket az örökléttől, ezért Istentől kapunk majd a feltámadásban új testet, amely már nem hordozza magán a földi test hiányosságait, gyengeségeit, hanem méltó lesz arra, hogy a végtelen Isten elé járulhassunk.
A testet az Atya teremtette az ember számára, a Fiúisten megváltotta, a Szentlélek pedig megszenteli, és a mindenható Isten fogja újjá alkotni.
Szűz Mária mennybevételének eseménye erősíti bennünk a feltámadás és az örök élet reményét. Őbenne megmutatkozik és az emberek közül elsőként mutatkozik meg az a dicsőség, amelyre Isten meghív minket.
Törekedjünk arra, hogy eljussunk a mennyországba!
Ma, Nagyboldogasszony napján Szűz Mária mennybevételét ünnepeljük, azt a hittitkot, hitigazságot, hogy a mindenható Isten a Boldogságos Szüzet megdicsőítette azzal, hogy földi életpályája befejezése után, testével és lelkével felvette őt a mennyország dicsőségébe.
A mai ünnepen mindehhez hozzá kell tennünk azt is, hogy Mária előttünk járt a mennybe vezető úton.
Az emberi élet végső célja az üdvösség, a mennybe jutás. Mária élete beteljesedett azáltal, hogy eljuthatott az üdvösségre, hitének, szeretetének, Krisztussal való egységének, valamint a végtelen isteni kegyelemnek köszönhetően. Mária előttünk járt a mennybe vezető úton, s ezáltal utat mutat számunkra, hogy mi is eljuthatunk az üdvösségre.
Urunk, Jézus Krisztus!
Édesanyád, Szűz Mária egész élete szolgálat volt, hiszen ő minden pillanatban Isten akaratát kereste és teljesítette.
Nem földre szállt angyal ő, hanem ember, mint mi. Emberként született a világra és emberként élte életét. A mennyei megdicsőülésben azért részesült, mert a Megváltó Anyjaként élt és Isten nem engedte, hogy testét romlás érje.
A mennybe felvett Szűzanya életpéldája arra ösztönöz bennünket, hogy mi is a menny felé törekedjünk.
Nagyboldogasszony vigíliája (szigorú böjt)
Bangha Béla S.J.: Szűz Mária halála és megdicsőülése…
(Mária-kongregáció XIV. évf. 1920. júniusi száma)
Krisztus Urunk mennybemenetele után a Boldogságos Szűz, mint az apostolok erősítője és vigasztalója szerepel az Apostolok Cselekedeteiben s jelen van a Szentlélek eljövetelén is (ApCsel. 2,1-13). Egyébként csak annyit tudunk róla magából az evangéliumból, hogy János apostol „magához vette őt”, tehát, hogy a szűzi tanítvány különös gondjába vette s nála, vele lakott (Jn. 19,27).
Az apostolok még egy ideig azután is Jeruzsálemben maradtak s így itt maradt velük Szűz Mária is. Bizonnyal ebben az időben közölte az apostolokkal, majd Lukács evangélistával a Jézus születésére s ifjúságára vonatkozó adatokat is.
Hogyan töltötte napjait a Szent Szűz Krisztus mennybemenetele után? Nem nehéz elképzelni. Szent Fiának élő emléke töltötte el lelkét; bizonnyal százszor sorra járta a szent helyeket, hol szent Fia élt, szenvedett s megdicsőült; imában, boldog elragadtatott elmélkedésben s az Oltáriszentség gyakori vételében töltötte idejét s örömmel legeltette szemét a fejlődő Anyaszentegyházon. A hívek növekvő számával nőtt az ő gyermekeinek serege, s akik felvették a keresztséget s Jézusban hittek, bizonnyal ájtatos tisztelettel hódoltak az üdvözítő még élő, köztük időző Anyjának is.
Mikor halt meg a Szent Szűz, nem tudjuk. Egyesek régi iratokra hivatkozva, 48-ra teszik halálát. Hogy meghalt, hogy lelke, legalább egy pillanatra, elvált testétől, kétségtelen az Egyház állandó hitéből, mellyel a Szent Szűz haláláról beszél. Illett is, hogy bár szeplőtelen volt s a halált nem érdemelte meg, mégis ebben a tekintetben hasonló legyen Krisztushoz. Halálát bizonnyal nem betegség vagy fájdalom, de az Isten iránti szeretet s Fia utáni olthatatlan vágyódása okozta.
Szűz Mária halálának helyére nézve kétféle a vélemény. Egyesek szerint Szent Jánossal együtt Efezusba ment s ott halt meg, mások szerint Jeruzsálemben fejezte be földi életét. A kérdést nem tudjuk eldönteni. Tekintettel arra, hogy midőn Szent Pál Efezusban járt, János még bajosan volt ott (legalább az Apostolok Cselekedetei nem beszélnek Pál és János efezusi találkozásáról).
Az ősi hagyomány szerint az apostolok Szűz Mária halálára mind odasereglettek hozzá és sírjához – ami a 42-ben történt „apostolok oszlása” előtt vagy 51-i apostolgyűlés alkalmával volna legkönnyebben érthető – s másról mint jeruzsálemi apostoltalálkozásról tudomásunk nincs. Bizonyos valószínűséggel bír az a feltevés, hogy a Szent Szűz Jeruzsálemben halt meg, esetleg már 42 előtt s hogy csak az ő halála után ment Szent János Efezusba.
Egy a IV. századból eredt irat „De transitu beatae Mariae” mondja, hogy a Boldogságos Szűz testét a Getszemáni-kertben temették el s egy V. vagy VI. századbeli másik irat, mely Jeruzsálem nevezetességeit sorolja fel („Breviarius de Hierosolyma”), Szűz Mária sírjának templomát is említi a Getszemáni telek közelében, a Jozafát-völgyben.
Viszont egy Theodózius nevű jeruzsálemi zarándok (530 körül) s egy másik névtelen piacenzai zarándok 580 körül tudnak ugyan egy Mária-templomról a Jozafát völgyében, de nem beszélnek Mária sírja templomáról. Minthogy pedig a „De transitu” irat apokrif (nem hiteles) irat, ennek s a tőle valószínűleg függő ,,Breviarius”-nak tanúsága sem döntő bizonyíték.
Emmerich Katalin látomásaiban Efezust jelöli meg a Szent Szűz halálának helyéül s a leírásokat, amelyeket a Szent Szűz ottani lakásáról és sírjáról ad, feltűnően igazolni látszanak az Efezusban azóta végzett ásatások. A jeruzsálemi és efezusi feltevésnek tehát egyként vannak valószínűsítő érvei.
A sírban maradt-e a Szent Szűz teste?
Damaszkuszi Szent János, korának egyik legnagyobb tudósa (+ 754 után), több homiliát (szentbeszédet) írt Szűz Mária haláláról. Ezek egyikében van egy részlet, melyet azonban, sajnos, nem tekinthetünk valódinak[1].
Előadja, hogy Szent Pulcheria császárnő, ki 450-ben kezdett uralkodni, Juvenalis jeruzsálemi püspöktől Szűz Mária testét kérte, vagy legalább valamely ereklyéjét egy templom számára, melyet Szűz Mária tiszteletére építtetett. Juvenalis erre azzal felelt, hogy a Szent Szűz teste nincs a földön, mert, úgymond, régi hagyomány szerint az apostolok a Szent Szűz halála idején csodálatosan Jeruzsálembe vitték s itt az angyalok serege fogadta s a Getszemáni-kertbe vezette őket, hol három napig vártak a késedelmeskedő Tamásra. Majd felnyitották a sírt, ahová az angyalok éneke vezette őket s a sírt üresen találták; amiből megértették, hogy Isten a Szent Szüzet feltámasztotta s a mennybe felvette.
1950 óta az Egyház hittételként vallja ezt a hitigazságot!
Ha ez a bájos legenda nem is jelent történeti érvet, s ha hasonló legendás iratokat az Egyház nem fogadott is el, annak mégis jelei ezek is, hogy a Szent Szűz mennyekbe való felvételét a legendás környezettől függetlenül is az Egyház ősrégi időktől vallotta. Ha nem is hittételként, de mint természetes következményét s folyományát annak, amit a Boldogságos Szűzről a kinyilatkoztatásból tudunk (Itt megjegyezendő, hogy 1950 óta az Egyház hittételként vallja ezt a hitigazságot – a szerk. megj.)
Az Egyház hagyományos hitének s felfogásának nagy bizonyító ereje van, mert Krisztus Urunk ígérete alapján tudjuk, hogy amit az egész Egyház huzamos ideig vall, az tévedés nem lehet. Márpedig a hagyomány ősrégi idő óta állandóan úgy beszél a Szent Szűz haláláról, mint amely csak átmeneti volt s rövid ideig tartott, s amely után csakhamar bekövetkezett a Boldogságos Szűz testi feltámadása és mennybe felvétele is.
Ezt mutatja már az is, hogy augusztus 15-ét ősidőktől fogva mint Mária „menybevitelének” (assumptio) napját üljük, úgyhogy mennybevitelen nemcsak lelki, hanem testi felvételét is értjük Szűz Máriának.
Már az ősrégi Sacmmentarium Gregorianum így magyarázza az ünnep jelentőségét: „E napon…halt meg test szerint az Isten szent anyja, úgymond; de nem nyűgözhette le a halál bilincse azt, aki a te Fiadat, a mi Urunkat, midőn testet öltött, e világra szülte”.
Ahogy már Nagy Szent Albert magyarázza e szöveget: „nem nyűgözhette le a halál bilincse, azaz nem hamvadhatott el. S ha azonnal fel nem támad, elhamvadt volna, mint a többi testek; tehát valóban feltámadt”. Hasonlóképp beszél a gót-gall misekönyv, melyet a VIII. századig Galliában használtak, s amelyben a mennybemenetel napja január 18-án van. Így beszél a spanyol úgynevezett mozarab misekönyv is (az V. század utáni időből), melyben az ünnep már augusztus 15-re esik.
Számos más tanújelét idézi az Egyház régi hitének bármely teológiai tankönyv.
Régi ünnepnek nevezi e napot Krétai Szent András is (+ 720), aki bőven kifejti, hogy az evangélium s a régi atyák iratai csak azért nem foglalkoznak a Szent Szűz halálával s megdicsőülésével, mert figyelmük egyelőre Krisztus személyére hárult; de hogy természetesen, amint a Boldogságos Szűz szülése nem ártott meg szüzességének, s minden testi romlás nélkül történt, úgy a halála sem okozhatta teste felbomlását.
Krisztus Urunk teste Szűz Mária testéből vétetett s vele bizonyos tekintetben egy volt. Amint tehát Krisztus testéhez nem illett a feloszlás, úgy Máriáéhoz sem, kire Fiának dicsősége áthárul. Alig is képzelhető, hogy Isten azt a testet, amelyben a második isteni személy megtestesült, az enyészet zsákmányává engedte volna lenni.
A Szent Szűz végtelenül tiszta volt, benne a bűnnek nyoma, árnya sem akadt; az enyészet azonban a bűn következménye; nem illett tehát, hogy őt elérje. S ha Isten egyébként is oly rendkívüli adományokkal s csodálatos kegyelmekkel halmozta el Szűz Máriát, hogy szinte mindenben Jézushoz hasonló lett, miért vonta volna meg tőle a Jézussal való hasonlóságot abban is, hogy azonnal feltámassza s már a végítélet előtt testben is megdicsőítse?
A testek feltámadásában úgyis mindnyájan hiszünk; ha tehát Isten az összes holtakat feltámaszthatja az utolsó napon, mi akadálya volt annak, hogy a Boldogságos Szüzet azonnal feltámassza s testben is az örök boldogság hazájába felvegye?
„Felvétetett Mária az égbe – zengi az egyházi antifóna Nagyboldogasszony ünnepén –; örvendenek az angyalok s magasztalják az Isten Fiát.” örüljünk mi is az angyalokkal Nagyasszonyunk méltó megdicsőülésének, ki immár testben is feltámadva élvezi Isten színe látását s az örök élet örömeit s kérjük őt, hogy könyörgésével minket is segítsen fel az örök feltámadás és mennybemenetel dicsőségébe.
Forrás:
Bangha Béla S.J.: Szűz Mária halála és megdicsőülése. Mária-kongregáció XIV. évf. 1920. júniusi száma)
[1] L. Schäfer–Selbst: Handbuch der biblischen Geschichte. II. 384. 2. jegyzet.
Szent Özséb római pap volt és az ariánus Konstancius császár alatt állhatatosan védte a katolikus hitet. A császár ezért házában egy szobába záratta. Miután így hét hónapot töltött imádságban, az Úrban elhunyt 350 körül.
Imádság a Szentlélek hét ajándékáért
Szentlélek Úristen, ki az Atyától és a Fiútól öröktől fogva származol, ki mindenható vagy és egylényegű az Atyával és Fiúval, szívem alázatosságában leborulva imádlak és az angyalokkal, és szentekkel magasztallak Téged. Neked köszönöm, hogy a szent keresztségben Isten gyermekévé és a mennyország örökösévé lettem. Te vagy minden természetfölötti kegyelem forrása és bőkezű adományozója.
Jöjj, Szentlélek Isten, töltsd el szívemet hétszeres ajándékoddal.
Jöjj, ó Bölcsesség Lelke, taníts meg, hogy minden gondolatomat és cselekedetemet egyedül Istenre irányozzam.
Jöjj el, Értelemnek Lelke, hogy szent hitem igazságait és az Isteni titkokat üdvösen megértsem.
Jöjj el, Tanácsnak Lelke, hogy minden ügyemben és kételyemben a helyeset megismerjem, és a jót válasszam.
Jöjj el, Erősségnek Lelke, hogy szerencsétlenségben és bajban, a gonosz léleknek és a világnak kísértősei között, mindenkor Hozzád ragaszkodjam.
Jöjj el, tudománynak Lelke, hogy mindig tanításaid ösvényén járjak.
Jöjj el, Jámborságnak Lelke, hogy a jövőben buzgóbban szolgáljak Neked, parancsaidat és sugallataidat hűségesen betartva Uramnak, Istenemnek egész szívvel szolgáljak.
Jöjj el, Isteni Szent Félelem Lelke, hogy Isten szent fölségének jelenlétéről mindig és mindenütt megemlékezzem, és szorgosan elkerüljek mindent, ami neked visszatetszik.
Jöjj Szentlélekisten, áraszd el lelkemet ajándékaiddal és erősíts meg a keresztény erényekben, hogy a tökéletesség útján járhassak és majdan az Atyával és a Fiúval Téged magasztaljalak mindörökkön örökké. Ámen
VENI SANCTE – IMA A SZENTLÉLEKHEZ
Jöjj Szentlélek Úristen!
Helyettesítsd csendes nyugalommal, A bennünk lévő feszültséget.
Helyettesítsd csendes bizalommal, A bennünk lévő aggodalmat.
Helyettesítsd erős hittel, A bennünk lévő félelmet.
Helyettesítsd kegyelem édességével, A bennünk lévő keserűséget.
Helyettesítsd ragyogó fényeddel, A bennünk lévő sötétséget.
Helyettesítsd szerető melegeddel, A bennünk lévő hideget.
Helyettesítsd fényességeddel, A bennünk lévő éjszakát.
Helyettesítsd üdítő tavaszoddal, A bennünk uralkodó hideg telet.
Egyengesd ferdeségünket. Vedd el büszkeségünk élességét,
De mélyítsd el alázatosságunkat.
Gyújtsd meg szeretetünk tüzét, De oltsd ki szenvedélyeink tüzét.
Tedd, hogy úgy lássuk magunkat, Ahogy Te látsz minket.
Engedd, hogy úgy lássunk Téged, ahogyan azt Te kívánod.
Így legyünk boldogok a Te szavaid szerint:
„Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják Istent!”
