A földkerekség minden java Istené, mert mindent Ő teremtett. Mindennek Isten az ura és legfőbb birtokosa. De nekünk is részt ad a dolgok felett való uralmából. Isten akarata szerint minden embernek joga van arra, hogy legyen magántulajdona. Mindenkinek legalább annyit kell birtokolnia, amennyiből magáról és családjáról gondoskodhat. Ha az egyén nem szerezhetne tulajdont és nem tarthatná meg, túlságosan függene másoktól és szabadsága veszélybe kerülne. Azonkívül a munkakedv és a kezdeményezés szelleme is aláhanyatlanék.
Tulajdonunkat becsületesen kell megszereznünk, például munka, vétel, csere, ajándék vagy örökség által. Amit valaki nem becsületesen szerez meg, hanem például lopással vagy csalással, az nem válik tulajdonává. Mindaz, amink van, Isten tulajdona marad. Mi csak kezelői vagyunk Isten tulajdonának. Ezért a dolgokat csak úgy szabad használnunk, ahogyan Isten akarja. Tulajdonunkat lelkiismeretesen kell kezelnünk és gondoznunk, takarékosan és helyesen fölhasználnunk. Szívünket mindig nyitva kell tartanunk szükséget szenvedő embertársainkért és Isten országának nagy feladataiért. Nem szabad sohasem felednünk, hogy Isten a föld javait az emberiség egész családjának szánta és egyszer majd elszámoltat minket sáfárkodásunkról.
A pénz és jólét nem lehet legfőbb gondunk. Óvakodnunk kell a mohóságtól, kapzsiságtól és zsugoriságtól. Jobb a földön szűkölködni és a mennybe jutni, mint földi javakra vadászni és örökre elveszni. Krisztus mondja: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti és ahol tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek magatoknak kincset a mennyben. Mert ahol a kincsed, ott a szíved is.” (Mt 19,6/19-21)
Isten szeretetéből sokan lemondanak a magántulajdonról. (Önkéntes szegénység) Megfogadják a tanácsot, amit Krisztus a gazdag ifjúnak adott: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el, amid van és oszd el a szegényeknek. Aztán jer és kövess engem.” (Mt 19,21)
